Hatalmas botrányt robbantott ki Orbán Balázs az orosz-ukrán háború kapcsán tett 1956-os hivatkozása

2024. szeptember 27. – 13:11

Másolás

Vágólapra másolva

A Mandinernek tett kijelentés, miszerint 1956 tapasztalataiból kiindulva Magyarország „valószínűleg nem tette volna azt, amit Zelenszkij” az ukrajnai orosz invázióval szembeni védekezés során, súlyos politikai és történelmi kérdéseket vet fel.

Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója a Mandiner Stratégiai részleg című műsorának 2024. szeptember 25-én megjelent adásában az orosz-ukrán háború és az 1956-os forradalom kapcsán arról beszélt, hogy Magyarország Ukrajnával ellentétben nem védekezett volna egy orosz katonai agresszióval szemben: „Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé.” Szeptember 26-án Török Gábor politológus az év legnagyobb politikusi hibájának nevezte a miniszterelnök politikai igazgatójának kijelentéseit, az ellenzéki pártok vezetői elítélték Orbán mondatait, Magyar Péter pedig lemondásra szólította fel Orbán Balázst.

Az 56-os forradalom lenullázása mellett komoly aktuálpolitikai következményei is lehetnek a kijelentésnek

Ez a kijelentés, különösen egy magas rangú kormányzati tisztségviselőtől nemcsak bántó, hanem aggasztó és félelmet keltő is ugyanakkor. Egyrészt nyíltan bírálja egy független ország szuverén döntését, hogy megvédje magát egy idegen agresszióval szemben. Másrészt 1956 analógiáját hozza fel, amely történelmileg és morálisan is teljesen más helyzet volt. Orbán Balázs szavai azt sugallják, hogy a magyar kormány nem támogatná az önvédelem jogát, még akkor sem, ha az országot érné külső támadás – ez pedig súlyosan aláássa Magyarország védelmi politikáját és NATO-tagságát is.

A kijelentését Török Gábor elemző az év legnagyobb politikusi hibájának nevezte, Magyar Péter szerint pedig Orbán Balázsnak még október 23. előtt mennie kell a miniszterelnök mellől. Schmidt Mária szerint „az 1956-os forradalmat és szabadságharcot nem lehet összehasonlítani Oroszország Ukrajna elleni agressziójával”, mi pedig mégiscsak a szabadságharcosok népe vagyunk. Orbán Balázs Ukrajnáról és '56-ról szóló mondatait a legnagyobb nemzetközi lapok is felkapták.

Sarkadi Zsolt arról írt a Telexen, hogy "kérdéses, ezután mit fognak mondani a fideszes politikusok az október 23-i megemlékezéseken, hiszen ugye Orbán Balázs szerint akkor '56 nekünk azt tanította, hogy nem szabad ugrálni. De egy március 15-i megemlékezést is nehéz lesz így megugrani, hogyan is ünnepeljük ezután Petőfi Sándort, hát mennyi életet sodort veszélybe a felelőtlen lázításával?+

Orbán Viktor próbálta menteni a menthetőt

Orbán Viktor szokásos pénteki interjúja során a Kossuth rádióban elismerte, hogy politikai igazgatója „félreérthetően” fogalmazott, de ugyanakkor igyekezett védeni Orbán Balázst, tudósít a Telex. Elismerte, hogy a kijelentés hibás volt, és hangsúlyozta, hogy politikai közösségük az 1956-os forradalom szellemi örökségén áll, és a forradalom hőseinek tiszteletét nem kérdőjelezhetik meg. Ezzel azonban Orbán Balázs legfőbb állítását nem cáfolta: a kormányfő nem vonta vissza azt a véleményt, hogy a háborúval szembeni passzív álláspont az, amit a magyar kormány helyesnek tart.

A miniszterelnök elnéző hozzáállása azt a benyomást kelti, hogy a kormány hivatalosan is osztja Orbán Balázsnak azokat a nézeteit, miszerint Ukrajnának fel kellett volna adnia a harcot Oroszországgal szemben. Ez nemcsak a régióban számít veszélyes üzenetnek, de az Európai Unióban és a NATO-ban is, ahol Magyarország elvileg egy szövetségesi rendszer tagja, amely alapelvként kezeli a védekezés jogát.

Ungváry Krisztián: Ez már hazaárulás előkészülete

Ungváry Krisztián történész a Telexen közölt cikkében sokkal keményebben reagált Orbán Balázs kijelentésére. “Orbán Balázs kijelentéséből az következik, hogy a magyar történelem egyetlen bölcs politikai döntése 1944. március 19-én történt, amikor a magyar kormány úgymond a vérontás elkerülése érdekében az úgynevezett értelmetlen harc helyett megértéssel fogadta a Német Birodalom csapatait” – írja a történész.

Ungváry szerint a politikai igazgató állításai „előkészületi hazaárulási bűncselekményként” is értelmezhetők. A történész hangsúlyozta, hogy Orbán Balázs kijelentése azt az üzenetet hordozza: Magyarország sem védené meg magát egy orosz támadás esetén. Ungváry szerint ez a logika egyértelműen párhuzamba állítható azzal, hogy a magyar kormány hosszú ideje oroszbarát politikát folytat, és nem kritizálja az orosz agressziót.

Orbán Balázs megnyilatkozása szintlépés. Itt és most az történt ugyanis, hogy egy felelős magyar politikus szerint a szabadság és a függetlenség, vagy másképp megfogalmazva az önálló nemzeti és állami lét az „semmi”, Oroszország hadicéljaival kapcsolatosan pedig a legcsekélyebb kritika említése sem szükséges.

“Mindez a magyar szuverenitást garantálni hivatott Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanácsadó testülete elnökének szájából hangzik el. Sőt, a helyzet még ennél is rosszabb, hiszen Orbán Balázs állítása csak úgy értelmezhető, hogy a védekezés akkor is értelmetlen volna, ha Oroszország Magyarországot támadta volna meg. Ahogyan Rácz András is írta: eddig csak sejthettük, de most már tudjuk is, hogy a kormány nem védené meg Magyarországot egy orosz támadással szemben” – olvasható Ungváry cikkében.

A történész kritikája rámutat arra, hogy Orbán Balázs kijelentései nemcsak morálisan elítélendők, hanem jogilag is aggályosak. A magyar büntető törvénykönyv hazaárulásra vonatkozó cikkei egyértelműen kimondják, hogy a külföldi erőkkel való együttműködés, amely veszélyezteti az ország szuverenitását, hazaárulásnak minősül. Orbán Balázs állítása – miszerint értelmetlen lenne védekezni egy támadóval szemben – pontosan ebbe a kategóriába esik, hiszen egyértelművé teszi, hogy a kormány passzív álláspontot képviselne egy esetleges orosz támadással szemben.

Veszélyes precedens

Az, hogy Orbán Balázs kijelentéseit a miniszterelnök nem utasította egyértelműen vissza, aggasztó precedenst teremt. A Fidesz kormány hosszú ideje kétarcú politikát folytat az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban: míg nyilvánosan hangoztatják Magyarország NATO- és EU-tagságát, a kormány retorikája és diplomáciai lépései egyre inkább Oroszország irányába tolódnak. Ez a kettős játék azonban hosszú távon veszélyezteti Magyarország biztonságát és nemzetközi kapcsolatait is.

Ungváry világossá tette, hogy Orbán Balázs kijelentése nem csupán egyéni véleményként értelmezhető, hanem a magyar kormány háborúval kapcsolatos, alapvetően problémás politikai irányvonalának a részeként. Szerinte ez a kijelentés morálisan és politikailag egyaránt védhetetlen, és aláássa Magyarország nemzetközi hírnevét, különösen olyan időkben, amikor az európai országok egységet mutatnak az orosz agresszióval szemben.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!