Panorama: Orbán nemzetközi politikája nem Magyarország, hanem saját rezsimjének érdekeit szolgálja

2024. július 24. – 09:52

Másolás

Vágólapra másolva

A Panorama cikke szerint Orbán Viktor hosszú távú stratégiája az, hogy a Patrióták Európáért frakción keresztül belülről gyakoroljon nyomást az uniós intézményekre. Az EU Tanácsának elnökeként indított MEGA kampányával, valamint oroszbarát és euroszkeptikus politikájával számos tagállam frusztrációját váltotta már ki a magyar miniszterelnök. Mindeközben Orbán célja az általa kiépített autokratikus rendszer megszilárdítása és uniós befolyásának növelése, vélik a portál által megszólaltatott szakértők. Az EU intézményei és tagállamai számára a kihívás az, hogyan kezeljék Orbán stratégiáját anélkül, hogy az EU stabilitása és hitelessége sérülne.

A Panorama portál részletesen foglalkozik Orbán Viktor hat hónapos EU tanácsi elnökségével, amely 2024. július 1-jén kezdődött. Már a magyar miniszterelnök által választott szlogen, a „Make Europe Great Again” (Tegyük Európát újra naggyá) is feszültséget kelt az uniós tagállamok között, mivel az amerikai Donald Trump MAGA-kampányára rímel tudatosan.

A Panorama elemzése szerint Orbán Viktor ezzel a szlogennel is azt jelzi, hogy egy hosszútávú stratégiai játékba kezdett, amelynek célja, hogy megszilárdítsa Magyarországon kiépített autokráciáját és növelje nemzetközi befolyását. Az EU Tanács elnöksége olyan tekintélyt adott neki, amelyet az EU belső struktúráit nem ismerők is észrevesznek. A szlogen nemzetközi márkává vált, ami miatt a külföldi média figyelmét is felkeltette.

Az elemzés rámutat, a magyar miniszterelnök legutóbbi akciói, a szélsőjobboldali frakció alakítása az Európai Parlamentben, a béke-körút Ukrajnában, Oroszországban és Kínában tulajdonképpen azt a célt szolgálják, hogy a Fidesz vezetője megszilárdíthassa a Magyarországon kiépített autokráciáját, aminek stabilitása az új szereplő, Magyar Péter megjelenése miatt ingadozni kezdett.

Orbán Viktor „titkos” küldetése

A cikk első része a „békemissziót” elemzi, és megjegyzi, hogy amikor az Európai Unió Tanácsának magyar elnökségének második napján Orbán Kijevbe érkezett, az uniós vezetők fellélegeztek, ugyanis a háború kitörése óta ez volt az első alkalom, hogy a Putyinnal szoros kapcsolatot ápoló magyar miniszterelnök az orosz invázió által feldúlt országba utazott. A pozitív benyomás azonban rövid ideig tartott. Három nappal később Orbán Viktor Moszkvában járt azzal az ürüggyel, hogy Ukrajna békeszerződéséről tárgyaljon Putyinnal. Ezt követte egy találkozó Hszi Csin-ping kínai elnökkel, Oroszország fő támogatójával Ukrajnával és általában a Nyugattal szemben.

Ezután következett a NATO-csúcstalálkozó Washingtonban, ami a Donald Trumppal való találkozásban csúcsosodott ki, akiről Orbán maga állítja, hogy igazi példaképe, és akitől a fent említett szlogent kölcsönözte. Majd ő megoldja – írta Orbán Viktor az ukrajnai háborúra utalva az X-netre feltett üzenetében, amelyhez egy fotót is mellékelt, amelyen ő és Trump látható, aki idén újabb ciklusra pályázik a Fehér Házban. És akit Orbán már most győztesnek lát.

Mindezeket az utazásokat békeküldetésnek címkézte, de Magyarország miniszterelnökének nem voltak konkrét tervei, és nem volt uniós támogatása ahhoz, hogy bármiről is érdemben tárgyaljon.

Ami az Európai Unió Tanácsának elnökségét illeti, amit most csinál, az egyértelműen visszaélés” – mondta Végh Zsuzsanna, az Európai Külkapcsolatok Tanácsának munkatársa a Panorámának adott interjújában: Bár nem állítja, vagy legalábbis tudomásom szerint nem állítja, hogy az Európai Unió nevében beszél, Moszkvában, a sajtótájékoztatón Putyin elnök azt mondta Orbánról, hogy az EU-t képviseli, és a magyar miniszterelnök nem javította ki. Tehát fenntartja ő is azt a látszatot ezeken a találkozókon, mintha az EU-t képviselné” – magyarázta a szakértő.

Az ukrajnai, oroszországi és kínai látogatások kapcsán az X-en egy sor videót tett közzé a magyar kormányfő kommunikációs csapata, amelyekben Orbán békemisszióban lévő hősként mutatkozik meg. És szinte mindegyik videó, beleértve azokat is, amelyekben Putyinnal szerepel, az Európai Unió Tanácsának magyar elnökségi logójával zárul. Néha ezt a logót a MEGA szlogen kíséri.

A budapesti rezsimet kiszolgáló sajtó ezeket az utazásokat úgy állította be, hogy Orbán magyar miniszterelnöki minőségében utazott, és hogy azok a vádak, miszerint Brüsszel beleegyezése nélkül képviselte az EU-t, „hamisak, és a magyar vezető elleni baloldali lejárató kampány részei.

Az biztos, szögezi le a Panorama, hogy Orbán körútja olyan fővárosokba, ahol az Európai Unióval szöges ellentétben álló értékrendet képvisel, nemzetközi szinten zavart keltett, mert ha Magyarország az EU soros elnöke, a legtöbben azt gondolják, hogy Orbán Viktor az EU döntéshozója, de a Tanács feladata elsősorban az Unió belügyeinek irányítása.

Az EU Tanács elnöksége azonban adminisztratív és szervezési feladatokat jelent, nemzetközi ügyekben pedig az EU főképviselője az illetékes. Az EU intézményei, mint például az Európai Bizottság és az Európai Tanács, világossá tették, hogy a rotációs elnökség nem képviseli az uniót a nemzetközi ügyekben. Minden figyelmeztetés ellenére – jegyzi meg a Panorama – Orbán Viktor napokon keresztül bitorolta az EU nemzetközi képviseleti funkcióit.

Hegedüs Dániel, a German Marshall Fund szakértője szerint a stratégiai cél az Európai Unió nevetségessé tétele volt. Megmutatni, hogy bármi történik, annak nincsenek következményei.

Ha a nemzetközi partnerek azt a benyomást keltik, hogy Orbán bármit is tesz az Európai Unióban, annak nem lesznek negatív következményei, akkor az elemző szerint az Európai Unió hírneve súlyosan sérül.

Ezt az érvelést követve Orbán Viktor felhasználhatja az Unióról kialakult ingatag képet arra, hogy saját programját egy olyan mélyreható reform irányába terelje, amely korlátozná azokat az eszközöket, amelyekkel az európai intézmények a közösségi értékek tiszteletben tartását elősegítik, védik és érvényesítik.

Egyelőre példátlan diplomáciai megtorlásként bojkottálják a Magyarország által elnökölt informális találkozókat. Több tagország miniszterek helyett csak tisztviselőket küldött és küld majd a tárgyalásokra, az Európai Bizottság pedig bejelentette, hogy a szokásoknak megfelelően egyetlen biztosa sem vesz részt az informális találkozókon. Ez cseppnek tűnhet a tengerben Orbán Viktor moszkvai és pekingi útjainak hatásához képest, de

európai szinten az ország elszigeteltségének csúcspontját jelenti.

„Az, hogy a tagállamok spontán bojkottálni kezdték a magyar tanácsi elnökség különböző üléseit, az, hogy alig két hét magyar tanácsi elnökség után már Magyarország tanácsi mandátumának idő előtti megszüntetésének lehetőségeit elemezték a tagállamokban, azt mutatja, hogy rendkívüli helyzettel állunk szemben” – mutat rá Hegedüs Dániel a Panoráma-interjúban.

„Ha a magyar kormány nem változtat a hozzáállásán, annak előbb-utóbb következményei lesznek. Nyilvánvaló, hogy a tanácsi elnökség lerövidítése a végső fegyver, de úgy gondolom, hogy a többi tagállam frusztráltsága példátlan mértékű” – jelentette ki a szakértő.

„Ha a magyar kormány nem változtat a hozzáállásán, annak előbb-utóbb következményei lesznek. Nyilvánvaló, hogy a tanácsi elnökség lerövidítése a végső fegyver, de úgy gondolom, hogy a többi tagállam frusztráltsága példátlan mértékű” – véli a szakértő.

Az új szélsőjobbos EP-frakció létrehozása is az orbáni stratégia eleme

A Panorama azt is részletesen elemzi, hogy a Patrióták Európáért nevű új szélsőjobboldali szövetség létrehozásához mi vezetett. A cikk szerint a csoport az Identitás és Demokrácia szélsőjobboldali frakció vázán jött létre, amely az előző európai törvényhozás páriái közé tartozott, és amely körül úgynevezett egészségügyi kordont alakítottak ki, egy politikai blokádot, amelynek célja az volt, hogy távol tartsa a csoportot a parlamentben betöltött vezető pozícióktól. Orbán számára nem lett volna megfelelő stratégia az egyszerű csatlakozás a csoporthoz, mert annak mérgező volt a hírneve.

Ezért egy új, fülbemászó nevet talált ki, és kölcsönvette a régi frakció arculatát, hogy gyorsan maga köré gyűjtse a hasonlóan gondolkodó politikusokat. Most már Ausztriában, a Cseh Köztársaságban, Hollandiában és Spanyolországban is vannak szövetségesei. Az Identitás és Demokrácia legjelentősebb pártja azonban nem más, mint Marine Le Pen és Jordan Bardella Rassemblement Nationalja. A francia szélsőjobb adta az Identitás és Demokráciának is az alapját.

Jordan Bardellát egyébként az Orbán Viktor által létrehozott csoportosulás elnökévé is kinevezték, ha már az esélyei a francia miniszterelnöki posztra továbbra is elszálltak. A szélsőjobboldal új ruhája azonban nem tudta elrejteni az euroszkeptikus és oroszbarát páncélzatot, és a hazafiak nem kaptak európai parlamenti alelnöki mandátumot, ahogy remélték.

„Orbánnak hosszú távú stratégiája van. A kérdés az, hogy a csoporthoz tartozó pártok közül hányan és kik fognak később kormányra kerülni a saját országukban is. Látjuk, hogy Franciaországban a Rassemblement megbukott, de nagyon-nagyon jó esély van arra, hogy az őszi választásokon az FPÖ-s osztrákoknak sikerül kormányra kerülniük. Jövőre a cseh ANO párt is kormánypárt lehet. Szerintem Orbán terve abból áll, hogy felépítse ezt a szövetséget, amely belülről fogja kihívni az uniós intézményeket” – véli Végh Zsuzsanna, aki azt is elmagyarázta, hogy az ECR és a Patrióták Európáért egyesülésének fő akadálya az Orosországhoz és Ukrajnához való eltérő viszonyulás. Ugyanakkor rámutatott, hogy nincs végérvényesen kizárva, hogy ez a két csoport ne működhetne együtt különböző politikai dossziékban, mint például a bevándorlás vagy a Zöld Paktum intézkedései. „Úgy gondolom, hogy idővel látni fogjuk ezeknek a frakcióknak az együttműködését és koordinációját mind az Európai Parlamentben, de esetleg az Európai Unió Tanácsában, a nemzeti kormányok között is” – jelentette ki a szakértő.

Orbán hosszútávú stratégiájáról nyilatkozva Hegedüs Dániel, GMF-szakértő elmondta, hogy „néha nyilvánvaló, hogy Magyarország nemzeti érdeke ellen dolgozik. Mint minden autoriter vagy fél-autoritárius vezetőt, őt is a saját rezsimjének érdekei vezérlik (...) Mindezeket a szoros kapcsolatokat Oroszországgal és Kínával, sőt Azerbajdzsánnal, egyesek szerint Törökországgal és sok más illiberális és autokrata politikussal azért építi ki, mert egyrészt ezeket a kapcsolatokat az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal szembeni ellensúlyként használja, másrészt pedig azt a hamis látszatot kelti, hogy stratégiai előnye van”.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!