Biden meglépte, amit Trump csapata el akart kerülni, most teljesen át kell szabniuk a kampányt
2024. július 24. – 23:25
Joe Bident bevált panelek mentén támadták a republikánusok az elmúlt hónapokban, miután azonban az elnök vasárnap bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől, maga helyett pedig alelnökét Kamala Harrist ajánlja, Donald Trump csapatának újra kell szőnie a kampányt. Több amerikai lap szerint is megtörtént az, amit a kampánycsapat el akart kerülni, de Biden bejelentése után így is hamar beindult a republikánus kommunikációs gőzhenger, amivel egyszerre támadják a demokrata elnökjelöltségre legesélyesebb Harrist és Bident is.
Biden gyengeségeire hangolták a republikánus kampányt
Joe Biden megtette azt, amiről Donald Trump kampánycsapata azt remélte, sosem teszi meg – az Atlantic a republikánus jelölt kampánycsapatának tagjaival és a volt elnökhöz közel álló forrásokkal beszélgetve részletes cikket közölt arról, milyen nehézségekkel néznek szembe a visszalépés után. Eszerint az egész kampánygépezetet eddig a 81 éves Biden gyengeségeire építették fel, már-már a zsebükben érezve a november 5-i győzelmet, most viszont teljesen át kell dolgozniuk a kampánystratégiájukat.
Bár Bident a döntését méltató demokrata nyilatkozatok mellett érte kritika is amiatt, hogy túl későn határozta el magát, ebből most a felmerülő kihívások mellett előnyt is kovácsolhat a Demokrata Párt, amelynek elnökjelöltje az augusztus 19-22. között Chicagóban rendezett jelölőgyűlésen válik hivatalossá. Biden alelnökét, Kamala Harrist javasolta maga helyett, és ugyan ettől még nem automatikus, hogy valóban ő lesz a Demokrata Párt jelöltje, de nagyon sok demokrata politikus és tisztviselő támogatását tudhatja maga mögött – bár olyanok is vannak, mint Barack Obama, akik eddig nem álltak ki mellette. Keddre elegendő demokrata delegált (küldött) támogatását szerezte meg ahhoz, hogy pártja elnökjelöltje lehessen, és az eredeti menetrend alapján ők virtuálisan már augusztus 7-ig szavaznának a jelöltről.
Harris 59 éves, nő, közgazdász édesapja Jamaicában, biológus édesanyja Indiában született – teljes ellentéte a fehér, üzleti vállalkozások révén eleve gazdag családba született Trumpnak, aki 78 évesen immár az Egyesült Államok történetének legidősebb elnökjelöltjévé lépett elő. Az amerikai politikai sajtó nagy erőkkel találgatja, hogy az Egyesült Államok első fekete nő alelnöke jobb elnökjelölt lenne-e Bidennél, mi is összeszedtük a különböző érveket, és körbejártuk, hogy mi lehet a különbség Biden és Harris között a kampányban.
Az Atlantic cikke szerint mivel Biden a fordulópontot jelentő, június 27-i borzasztó tévévitás szereplése után még hetekig határozottan kitartott amellett, hogy ő marad a jelölt, és nem szállt ki, Trump csapata biztos volt benne, hogy ezt az elnök „ír egója” nem is fogja ezt engedni. Most azonban hirtelen stratégiát kell váltani, miközben már csak alig négy hónap van hátra – noha az idő a demokratáknak is kevés, nekik is egy új kampányt kell felépíteniük.
A lap szerint Trump kampánycsapatában annyira nem hittek Biden visszalépésében – igaz, ilyen későn soha nem szállt ki hivatalban lévő elnök a versenyből –, hogy amikor felmerült, hogy Harrisre is komolyabban kéne fókuszálni, elhessegették a gondolatot. Igaz, a lap úgy tudja, hogy a republikánus kampánycsapat már felmérést is készített, amelyben Trump esélyeit vizsgálta Harrisszel szemben, de az ennek eredményét szigorúan titokban tartó stáb nem mutatta jelét annak, hogy változtatni kívánt volna a stratégián, azaz, az elmúlt két hétben nem számítottak rá, hogy Biden végül tényleg visszalép.
A kampány eddig egyszerűen arról szólt, melyik jelölt az alkalmatlanabb, és a felmérések alapján ebben eddig Trump volt a meggyőzőbb, több erőt mutatott, és ezt a képet erősítette az ellene elkövetett merénylet is. A butleri támadásban Trump a fülén sérült meg egy lövedéktől, ezután a biztonságiak gyűrűjéből kiemelkedve öklét a magasba emelte, és azt kiáltotta, „Harcoljunk!”, a jelenet az erről készült képek révén a választási kampány meghatározó elemévé lépett elő.
Trump még a spanyolajkúak és a feketék körében is növelte támogatását, ami a hagyományosan inkább demokraták felé hajló csoportoknál nem annyira a republikánus jelölt népszerűségével, mint Biden gyengeségével volt magyarázható. Harris az ő visszahódításukra is esélyt adhat, miközben Trump a diverzitásra már kevésbé játszhat, hiszen kiválasztott alelnökjelöltje, J.D. Vance már inkább a trumpi politikai örökség továbbvivőjének tekinthető.
Az Atlantic cikkének szerzője, Tim Alberta az X-en is kiemelte, hogy azt hallotta Trump-szövetségeseitől, hogy azért utólag megkérdőjelezték, mennyire volt jó választás Vance. Az ő kiválasztása is azt mutatta, mennyire volt biztos a győzelemben Trump csapata, így már nem is játszottak egy szoros választás esetén nagyon fontos ingadozó szavazók megnyerésére egy Trumpot finoman ellenpontozó alelnökjelölttel, amilyen Harris volt Bidennek, és amilyen majd lehet az, akit a feladatra Harris maga mellé vesz. Ezzel Biden kései visszalépése megint csak azt jelenti, hogy a demokratáknak több mozgásterük van a kampánystratégia átalakításához, mint Trumpéknak.
Az Atlantic újságírója többször beszélt Trump kampányának meghatározó embereivel, Chris La Civitával és Susie Wilesszal, akik elismerték, hogy egy Biden helyett induló fiatalabb jelölt a lehető legkedvezőtlenebb fordulatot jelenti számukra. Ugyanakkor szerintük így is arra kell fókuszálniuk, hogy a választókban tudatosítsák: bárki is indul Biden helyett, magával cipeli a távozó elnök esélytelenségének terhét. Harris összebidenezése valóban nem tűnik lehetetlen feladatnak, elvégre négy éve az ő alelnöke, és a Trump-kampány kifejezetten azt tervezi hangoztatni, hogy Harris maga felelős a mexikói határon kialakult helyzetért.
„Harris még rosszabb lenne a nemzetnek, mint Biden”, Harris végig az elnök megbízottja volt, azonos úton jártak, nincs különbség kettejük között, írta LaCivita közleményben. Már Biden visszalépése előtt is azt mondta az Atlantic újságírójának, hogy „kampányunk az erőről szólt a gyengeséggel, a sikerről a kudarccal szemben, ez az üzenet nem csak Bidennel szemben érvényes.” Az Atlantic a republikánus kampánycsapat köréből úgy tudja, hogy Harris kaliforniai államügyészi múltját is támadhatják, mert a későbbi alelnök túl sok színesbőrű fiatal vádlott elzárására tett javaslatot. Trump csapatának a célja ezzel nem is feltétlenül az, hogy választókat csábítsanak át, inkább az, hogy a Harrist potenciálisan támogató baloldali szárnyat elbizonytalanítsák.
Ezzel együtt is igaz, hogy megtörhet Trump hónapok óta tartó lendülete, amellyel egyre több kulcsfontosságú államban növelte előnyét Bidennel szemben. Minden az időzítésen múlik, és a mostani helyzet alapján lehet, hogy Trump túl hamar érte el a dramaturgiai csúcspontot Milwaukee-ban a jelölőgyűléssel – írta az Atlantic, amely benyomásai alapján úgy látja, hogy a felszínen Trump kampánya továbbra is azt sugallja, nincs miért változtatniuk az eddigieken, „Wiles és LaCivita azt mondja munkatársaiknak, hogy Trump már eddig is túlélt mindent, vizsgálatokat, jelölőgyűlést, gyilkossági kísérletet, a demokraták új jelöltének megjelenése csak egy újabb bugyra 2024 poklának. De tudják, hogy többről van szó.”
Minden üzenet, hirdetés, a közösségi médiás hirdetések, mikrotargetálások, minden Biden legyőzésének forgatókönyvére volt kidolgozva, akinek visszalépésével „hosszú idő óta először fordult elő, hogy nem Trump uralja a 2024-es választás narratíváját.”
A fentieknek némileg ellentmond, hogy egy Axios által megszerzett 12 oldalas belső emlékeztető azt mutatta, már májusban készültek a republikánusok Biden esetleges visszalépésére. A különbség az lehet, hogy erre mennyi esélyt adtak a tévévita utáni időszakban.
Újrakalibrálás jön
Hasonló elemzések máshol is megjelentek: a RealClearPolitics is arról írt, hogy a republikánus oldalnak jó ellenfél lett volna Biden, sok gyengeségét helyezhették volna a kampányüzenetek középpontjába, most viszont – hiába mondja Trump, hogy Biden és Harris egykutya – újra kell kalibrálni a kampánygépezetet. A republikánus jelöltállító gyűlésen, ahol Trumpot hivatalosan is felkenték a párt jelöltjének, az egykori elnök nem mondta ki Harris nevét, bár több felszólaló már igyekezett beleszőni őt is a mondandójába. A tévévita utáni időszakban pedig már azért Trump is támadta az alelnököt is.
A republikánusok attól is tartanak, hogy Harris az abortusztémát autentikusabban tudná képviselni nőként, ráadásul Trump tett már olyan megjegyzéseket, amelyekkel egy női ellenjelölttel szemben sok, nem elvakult Trump-fanatikus nőt is elidegeníthetne – írja az Axios. A USA Today jobboldali publicistája, Dace Potas is arról írt, Trumpnak akkora – botrányokból eredő – terhei vannak, amikre építve támadhatják őt a demokraták, megfordítva a republikánus offenzívát.
Az elnökjelöltséggel 2016-ban már megpróbálkozó, de Trummpal szemben alulmaradt Ted Cruz texasi szenátor a Fox News szerint figyelmeztette párttársait egy podcastban, ne becsüljék alá Harrist. Elmondta, „ha felhozod Kamala Harris nevét republikánus körökben, az emberek nevetnek”. Márpedig szerinte Harris mögött áll majd a dollármilliárdos „korrupt céges médiakomplexum”, akik Harrist „Teréz anya, Oprah és Gandhi kombinációjaként” adják el. Szerinte nem szabad máris egy még meg sem történt, elsöprő győzelmet ünnepelni, azt majd a november 5-i választás másnapján kell csak.
Milyen eljárás ez? Alkalmatlan!
Azonban hamar látszott az is, hogyan fordultak rá a Kamala Harris elleni kampányra a republikánusok. Trump az első nyilvános reakcióiban arról beszélt és posztolt, hogy Biden sose volt alkalmas elnöknek, Kamala Harrist pedig még nála is könnyebben legyőzi. Az ifjabbik Donald Trump, a volt elnök fia pedig azt írta az X-en: „Kamala Harrishez kötődik Joe Biden egész baloldali politikája. Az egyetlen különbség, hogy ő még liberálisabb és kevésbé kompetensebb, mint Joe, ami tényleg elmond valamit.”
Karoline Leavitt, a kampánycsapat szóvivője azt mondta a Foxnak, hogy Biden döntése „feltérképezetlen területre” vezeti az amerikai politikát. Ugyanakkor Leavitt szerint a kampánycsapat jobb esélyeket érez így, hogy várhatóan Harrisszel kell megküzdeniük. A RealClearPolitics is idézte Chris LaCivitát, aki nekik arról beszélt, hogy Trump túlélt egy merényletet, így a legkevésbé Kamala Harris miatt aggódnak.
Trump arról is írt a Truth Socialön Biden bejelentése után, hogy volt riválisától „ellopták a versenyt”, no meg az előválasztási győzelmét, és ezért nem ő, hanem a demokraták jelentik az igazi fenyegetést a demokráciára. Szerinte a demokraták az előválasztás során kiválasztottak egy jelöltet, ő elveszti a tévévitát, majd hibát hibára halmoz, erre mégis egy másik jelöltet választanak. (Arról itt írtunk bővebben, hogy milyen folyamattal választhatják ki a párt új elnökjelöltjét Biden visszalépése után.)
A szavazók semmibe vételének narratívája több cikkben is előjött. Marco Rubio floridai szenátor, akit egy ideig még Trump alelnökjelöltjeként is lebegtetett a sajtó, azt mondta, „elég antidemokratikus, hogy Obama, Pelosi és Schumer távozásra kényszerítik Bident a versenyből azután, hogy a demokraták már szavaztak” – írja a RealClearPolitics. David Sacks, a Szilikon-völgy egyik ismert, jobboldali érzelmű kockázatitőke-befektetője közben odáig ment, hogy arra utalt az X-en, Harris megpuccsolta Bident – írja az Axios.
Harris nyakába varrták azt is, hogy ő is részt vett az elmúlt három és fél év kudarcosnak nevezett kormányzásában. Corey Lewandowski, Trump volt kampánymenedzsere szerint „nincs mód, hogy eltávolítsa magát a főnökétől és kudarcaitól”. Egyes republikánusok azzal is támadták Harrist, hogy hónapokon át gyakorlatilag elkendőzte, milyen Biden mentális állapota, ezért neki is távoznia kell. Erre több csatatérállamban reklámot is építettek:
Az Axios közben megszerzett egy emlékeztetőt is a republikánusok háza tájáról, ami megadja, mi mentén kell támadni Kamala Harrist: túl liberális, rosszul kezelte a határmenti migrációs válságot, valamint túl „furcsa” (a meglepő helyzetekben felnevetése, a Venn-diagramok imádata és a műanyag szívószálak betiltásának vágya is felmerül ebben a kategóriában). A CNN is írt arról, milyen irányokból támadnák majd Harrishez köthető politikai döntésekkel az elnökválasztással párhuzamosan tartott kongresszusi választásokon a szoros körzetekben induló demokrata képviselőjelölteket.
Több republikánus vezető is figyelmeztette ugyanakkor párttársait, hogy ne támadják rasszistának vagy szexistának minősíthető módon Harrist. Mike Johnson házelnök azt mondta, hogy a választás a politikai döntésekről, nem a személyiségekről kell, hogy szóljon. Johnson szerint Harris egyenesen részt vett „az amerikai szuverenitás, biztonság és prosperitás lerombolásában”.
A republikánus házelnök Biden lemondását is szorgalmazta
A republikánusok közül többen azt is hangoztatják vasárnap óta, hogy ha Biden alkalmatlannak tartja magát a kampány megvívására, akkor nem alkalmas az elnökségéből hátralévő fél év elnöki teendőinek ellátására, sőt a nemzet főparancsnokának szerepére, ezért felszólították a lemondásra.
A Hill szerint az egyik legfontosabb politikus, aki felvetette ezt, Mike Johnson volt. A házelnök az X-en azt is kifejtette, a magukat a „demokrácia pártjának” nevező demokraták szerinte magasról tettek 14 millió amerikai szavazó választására, amikor az általuk megszavazott Bident visszaléptették.
Johnson hétfőn már arról is beszélt a CBS szerint, hogy az új helyzet szabálysértő lehet több államban, és ezekben pereket indíthatnak, hogy Bidennek mégis szerepelnie kelljen a szavazólapon. A CBS megjegyezte, hogy a szavazólapok még nem véglegesek egy tagállamban sem, és mivel a demokraták még a jelölőgyűlésüket sem tartották meg, nincs is hivatalos jelöltjük.
Johnson mellett Elise Stefanik New York-i republikánus képviselő is azonnali lemondásra szólította fel Bident a BBC szerint. Maga Donald Trump egyébként nem tett így, de jelezte, kormányzása kezdete óta alkalmatlannak tartja Bident. Alelnökjelöltje, J. D. Vance is azt mondta, a visszalépés világos elismerése, hogy Trumpnak igaza volt, és Biden „nem elég alkalmas mentálisan arra, hogy főparancsnokként szolgáljon”.
Tom Emmer, a képviselőházi republikánusok egyik vezetője azt írta az X-re, hogy ha Bident a demokraták nem tartják alkalmasnak az indulásra, „akkor biztosan nem alkalmas a nukleáris kódok ellenőrzésére”, tehát le kell mondania. Az Amerika atomarzenálját is kontrolláló elnöki szerepet hozta fel Richard Hudson republikánus képviselő szerint minden demokrata képviselőjének választ kell adni a kérdésre: alkalmas-e ciklusa befejezésére az elnök.
Biden hétfőn telefonon arról beszélt, hogy még fél év hátravan az elnökségéből, és eltökélt, hogy ebben az időszakban a lehető legtöbb eredményt elérje belföldi és külföldi kérdésekben is. Példaként említette a fegyveres erőszak visszaszorítására tett javaslatokat, a gyermekvédelmi és idősgondozási programok kiszélesítését, a klímaváltozás elleni küzdelmet, és az Izrael Hamász elleni háborújában a tűzszünetet célzó erőfeszítéseket. Az elnök az ovális irodából tart majd tévébeszédet magyar idő szerint csütörtök éjjel, amiben először szólal meg nyilvánosan a visszalépésének bejelentése óta – ezt az X-en tette meg –, és felvázolja a terveit a ciklusa hátralévő részére.
Mit mutatnak a felmérések?
Ahogy arról már írtunk, keddig egy felmérés készült Joe Biden bejelentése óta, ami már demokrata elnökjelöltként kezeli Harrist, és így méri fel az esélyeit Trumppal szemben. Eszerint a kutatás szerint Harris jobban szerepelne Trumppal szemben, mint Biden, de még így sem verné meg Donald Trumpot. A Morning Consult kedden megjelent felmérése alapján Harrist a megkérdezettek 45 százaléka támogatná, Trumpot viszont 47 százalék. Harris viszont így már csak két százalékponttal marad le az ingatlanmilliárdosból lett elnök mögött, míg Biden hátránya 6 százalék volt.
Ez előtt csak hipotetikus, „mi lenne, ha nem Biden indulna” típusú felmérések készültek az alelnök esélyeiről, amelyek pedig, ahogy minden szakértő figyelmeztet, sokkal bizonytalanabbak, mint a tényleges jelöltek esélyeit felmérők. Ezekből a hipotetikus felmérésekből pedig egy nagyon vegyes kép rajzolódik ki. A neves amerikai politikai (és baseball-) elemző és adatguru, Nate Silver még Biden bejelentése előtt írt cikkében összeszedte 12, június végén és július elején készült felmérés adatait, ezekből pedig mindössze három mutatta azt, hogy Harris meg tudná verni Trumpot, egy kutatás pedig döntetlenre hozta a meccset.
Silver szerint a felmérések átlagát tekintve Harris 2,9 százalékponttal marad le Trumptól, ami ugyanakkora arány, mint amit Biden és Trump között mértek. Harris szemszögéből a változás már ezekben is pozitív volt, korábbi felmérésekben ugyanis az alelnök rosszabbul szerepelt az elnöknél Trumppal szemben.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!