Elnök vagy király: rettentően kiterjesztették az amerikai elnök hatalmát

„Ha kollégáim a patkó ezen oldalán valóban úgy gondolják, hogy Trump elnök bűncselekményt követett el, akkor az elnöksége után tartóztassák le” – idézte fel Sonya Sotomayor, az amerikai legfelsőbb bíróság liberális szárnyához tartozó bírája különvéleményében (a teljes indoklást, az párhuzamos és különvéleményeket a bíróság oldalán olvashatják) a második alkotmányos vádeljárásában (impeachment) Donald Trump egyik védőjeként eljáró párttársának a szenátusban elhangzott szavait. Trump ellen az amerikai történelemben példa nélküli, második impeachmentet elnöksége utolsó napjaiban, a 2021. január 6-i, zendülésbe torkollt alkotmányos puccskísérlet vádjával kezdeményezték a demokraták és egy maréknyi republikánus képviselő. A republikánus többség aztán felmentette az elnököt.

Mint a fenti megszólalásból is kiolvasható, a védelem egyik érve az volt, hogy nincs szükség ennek során elítélni Donald Trumpot, hiszen azt majd az igazságszolgáltatás is megteheti elnöki mandátuma lejártával. Az amerikai igazságszolgáltatás csúcsszerve, a legfelsőbb bíróság 2024. július 1-én a testület ideológiai törésvonalai mentén, 6:3 arányban hozott ítéletével megsemmisítette ezt az érvet. A döntést Joe Biden elnök azonnal élesen bírálta.

A legfelsőbb bíróság, aminek három bíráját is Trump jelölte és a republikánus szenátusi többség választotta meg, úgy döntött, hogy az elnököt „vélelmezhető” (presumptive) mentesség illeti meg a hivatali idejében hozott hivatali döntéseinél. Ez ugyan látszólag kevesebb a teljes mentességnél, amire Trump vágyott, de a vélelmezhető kifejezést most nem csupán azért idézőjeleztük, mert az ítéletből idézzük, hanem mert a fogalom a kisebbségi véleményt jegyző liberális bírók szerint tartalmilag üres, és a bírósági gyakorlatban könnyen „teljes” (absolute) értelmet nyerhet majd.

Ez alapján ugyanis egy volt elnök ellen vádat emelő ügyészeknek tételesen kell majd bizonyítaniuk, hogy az elnök büntetőjogilag kifogásolható cselekményeit nem hivatalos minőségében követte el – a konkrét esetben azt, hogy például az igazságügyi minisztériumot „Donald Trump” vagy az „elnök” utasította-e arra, hogy adjanak ki olyan hamis nyilatkozatot, amely azt sugallná, hogy a 2020-as elnökválasztásokon az eredményt befolyásoló szabálytalanságok fordulhattak elő. Az igazságügyi minisztérium amúgy megtagadta az utasítás végrehajtását.

Éljen soká a király!

A legfelsőbb bíróság liberális kisebbsége szerint a többség érvelése légből kapott, nem alapul sem az Egyesült Államok írott alkotmányán, sem annak több évszázada tartó értelmezésén, sem az alkotmányozók (framers) szándékain, sem bírósági precedensen. Mi több, a kisebbségi különvéleményt jegyző Sotomayor szerint – aki már a tárgyalás során folyamatos közbeszólásokkal jelezte egyet nem értését a többséggel – valójában ellene megy mind az alkotmány szövegének, mind a szellemének, mind eddigi értelmezésének.

Vegyük sorra ezeket az állításokat. Az alkotmány szövegében nincs szó elnöki mentességről. Sotomayor érvelése szerint nem azért, mert az alkotmányozók elfeledkeztek volna róla, vagy mert ismeretlen lett volna számukra az elnöki mentesség fogalma. Az amerikai forradalom idején több állam, például Maryland alkotmánya is mentességet biztosított az állam kormányzójának. Az alkotmányozók azonban tartottak az efféle privilégiumoktól. Charles Pinckney, az alkotmányozó gyűlés egyik küldötte szerint „az alkotmányozó gyűlés jól tudta, hogy a privilégiumoknál jobban semmivel sem élnek vissza”, ezért is döntött úgy, hogy „a privilégiumokat a legszükségesebbre korlátozza”, és „semmilyen privilégiumot ne adjon a végrehajtó” hatalomnak.

Az alkotmány legnagyobb hatású kommentátora, Alexander Hamilton, akinek Föderalista Iratok című művét lényegében kiterjesztett alkotmányként értelmezi az amerikai szokásjog, konkrétan arról írt, hogy

a mentesség hiánya az egyik leglényegibb különbség Nagy-Britannia szent és sérthetetlen királya és az Egyesült Államok személyében is büntethető és megszégyeníthető elnöke között.

James Wilson, aki az alkotmány impeachment-záradékát szövegező bizottságának tagja volt, később pedig a legfelsőbb bíróság tagja, maga is úgy vélekedett, hogy azok a szövetségi tisztviselők, akik hivatalos hatalmukkal élve követnek el bűncselekményt „perbe foghatók, és amennyiben bűnösségük megállapíttatik, büntethetők”, írta a kisebbségi különvéleményben Sotomayor.

A legfelsőbb bíróság konzervatív többsége ugyan hivatkozik precedensre, a Fitzgerald kontra Nixon perre, de csak annyiban, hogy aszerint az elnöki mentesség alkotmányos megítélése „töredékes”. Sotomayor szerint ez a környezetéből kiragadott megállapítás, mert a Fitzgerald-ítéletben ezt az elnökök kártérítési felelősségéről írták. Azt a keresetet A. Ernest Fitzgerald, egy köztisztviselő nyújtotta be Richard Nixon ellen, anyagi kártérítést követelve azért, mert vélelmezése szerint Nixon törvénytelenül bocsátotta el kormányzati állásából. A Legfelsőbb Bíróság ebben az esetben úgy ítélte meg, hogy Fitzgerald egyéni érdeke nem múlja felül azt a közérdeket, hogy az elnök zavartalanul végezhesse munkáját. De az az ítélet egy polgári eljárásról, nem büntetőeljárásról szól.

A legfelsőbb bíróság büntetőügyekben határozottan más véleményen volt. Sotomayor a Watergate-botrányt idézi fel. Akkor, miután nyilvánvalóvá vált, hogy Nixon elnöki hatalmával visszaélve akadályozta az FBI nyomozását, utódja, Gerald Ford elnöki kegyelemben részesítette „minden olyan bűncselekményben, amelyet elnökeként követhetett el az Egyesült Államok ellen”, ahogy azt a kegyelmet elfogadó nyilatkozatában maga Nixon írta.

Újabb lépés a birodalmi elnökség felé

A liberális kisebbség különvéleménye szerint tehát a legfelsőbb bíróság döntése tektonikus újraértelmezése az alkotmánynak, aminek nagyon messzire ható hatásai vannak, jelentősen megnövelte az elnök hatalmát, aki ezek alapján hivatalos szerepében lényegében a törvények felettivé vált.

Jegyezzük meg, a konzervatív többség döntése nem előzmények nélküli. Arthur C. Schleisinger Jr., a kitűnő amerikai elnöki történész már 1973-as, eleve beszédes című alapművében, „A birodalmi elnökségben” arról írt, hogy a II. világháború, majd a hidegháború alatt pártállásuktól függetlenül az elnökök egyre több döntési jogkört ragadtak magukhoz kizárólagosan, főként nemzetbiztonsági ügyekben. Ez a szemlélet Nixonnál csúcsosodott ki, aki erről azt mondta, hogy „ha az elnök teszi, abból az következik, hogy nem törvénytelen”, írja a New York Timesban megjelent elemzésében Charlie Savage, aki már bő két évtizede foglalkozik az elnöki hatalom és a jog kérdéseivel.

Savage szerint a Watergate ugyan törést hozott az elnöki jogkör kiszélesítésében – lásd fentebb, ahol már jeleztük, hogy az elnöki kegyelemmel és annak elfogadásával mind a regnáló Gerald Ford, mind a gyanúba keveredett Richard Nixon elismerte, hogy egy elnöknek igenis lehet büntetőjogi felelőssége akár még hivatalos minőségében elkövetett cselekedeteiért –, a nyolcvanas évektől Ronald Reagan alatt a konzervatív jogászok már az „egyedüli végrehajtó” (unitary executive) fogalmának megalkotásával játszva igyekeztek a végletekig kiterjeszteni az elnöki hatalmat. Savage szerint ebben amúgy az őt követő demokrata elnököknek is van felelősségük, nekik sem volt ellenükre hatalmuk kiterjesztése, amit Savage megfigyelése szerint egyszerűbb növelni, mint aztán újra korlátozni.

Savage jegyezte meg azt is, hogy a konzervatív többség három bírája, John G. Roberts főbíró, valamint Clarence Thomas és Samuel A. Alito Jr. is jogászként szolgált Reagan kormányában, vagyis szerepük volt az elnöki hatalmat kiterjesztő „egyedüli végrehajtó” elmélet kidolgozásában. Ahogy azt is megjegyezte, hogy az egyetlen konzervatív bíró, Amy Coney Barret, aki sosem volt kormányzati jogász, saját egyetértő véleményében is a kisebbség mellé állt abban a kérdésben, hogy egy büntetőperben az ügyész legalább ismertethesse az elnök hivatalos szerepben végrehajtott tetteit, amennyiben azok relevánsak a per tárgyát képező, nem hivatalos cselekedetei megértésében. A többség szerint ugyanis egy büntetőeljárásban ezek még csak szóba se kerülhetnének.

A választás előtt már biztos nem vonhatják felelősségre

A legfelsőbb bíróság döntése tehát rendkívüli mértékben kiterjesztette az elnöki jogköröket, gyakorlatilag támadhatatlanná téve minden hivatalos elnöki cselekedetet. A hosszú távú következményeken túl ennek rövid távon is óriási hatása van. Trump ellen több büntetőeljárás is indult a 2020-as elnökválasztást követő cselekményei miatt, amikor is még elnökként próbált nyomást gyakorolni tagállamok hatóságaira, az igazságügyi minisztériumra, a törvényhozásra és saját alelnökére is annak érdekében, hogy nyilvánvalóan hamis, bíróságok által többszörösen visszautasított csalásvádjára hivatkozva megmásítsák az elnökválasztás hivatalos végeredményét.

Az ítélet alapján az elnök „vélelmezhető” mentességére tekintettel most az alsóbb rendű bíróságoknak, mielőtt még bármelyik per megkezdődhetne, azt kéne szétszálazniuk, hogy Trump mindezt hivatalos minőségében, az Egyesült Államok elnökeként, vagy magánemberként, Donald Trump vesztes elnökjelöltként tette-e. Vagyis már nem is azt kell vizsgálniuk, hogy lépései az elnök (mint hivatal), vagy Trump (mint magánember) érdekét szolgálták, hanem hogy milyen minőségében cselekedett.

Bár egy alsóbb bíróság az egyik eljárásban korábban úgy ítélték meg, hogy ezek Trump, a magánember cselekedetei voltak, most a többiben is szét kell szálazni a cselekményeket. Praktikusan ez azt jelenti, hogy szinte biztosan nem indulhat meg egyik eljárás sem a november 5-i elnökválasztás előtt. Ha pedig Trump megnyeri a választást, már utána sem, mert elnökként egyszerűen utasíthatja az igazságügyi minisztériumot, hogy álljon el a perektől.

Ezeknek a büntetőpereknek beláthatatlan hatásuk lehetett volna az idei elnökválasztásra nézve. A bíróságok végső soron arról dönthettek volna, hogy Donald Trump 2020-21 telén valóban alkotmányos puccsot próbált-e végrehajtani egy szabad és tisztességes választás eredményének megmásításával, illetve cselekedetei kimerítették-e az Egyesült Államok alkotmányos rendje elleni zendülés tényállását. Persze gyanítható, hogy Trump feltétlen híveit, akikből azért elég sok akad, a felmérések alapján a választókorú népesség nagyjából négytizede közéjük sorolható, még az se tántorította volna el, ha Trumpot elítélik, aki megválasztása esetén meg is kegyelmezhetne önmagának. A bizonytalanokat, mérsékelteket azonban talán eltántoríthatná, márpedig az ő támogatásukra Trumpnak is feltétlenül szüksége volna a győzelemhez.

Trumpot egy büntetőeljárásban már bűnösnek mondták ki, de annak hatására a RealClearPolitics összesítésében valamennyit csökkent, a FiveThirtyEight súlyozott átlagában pedig nem változott lényegesen a népszerűsége. Trump a legfelsőbb bíróság ítélete után amúgy már annak az ítéletnek az eltörlését is követelte, bár erre nem sok alapja van.

New York állam a Stormy Daniels-ügyben a kampányfinanszírozás szabályainak megsértésével és pénzügyi visszaélésekkel vádolta sikeresen Trumpot, akit az esküdtszék 34 rendbeli bűncselekményben talált bűnösnek. Trump ugyan erre az esetre is kiterjesztené az amerikai elnökök frissiben teremtett büntetőjogi mentességét, csak hát annak a pernek a tárgya olyan cselekmények sorozata volt, amelyeket még elnökké választása előtt, saját vállalata vezetőjeként követett el.

A volt elnök ügyvédei most azzal érvelnek, hogy Trump már a hivatali ideje alatt, 2017-ben írta alá az üzleti nyilvántartását meghamisító dokumentumokat, ezért mentesség illeti meg. Ügyvédei már korábban is azzal védekeztek, hogy Trump az elnöki tevékenysége hivatalos részeként írta alá a dokumentumokat, ezért nem lehetne vád alá helyezni. Akkor azonban a szövetségi bíró úgy látta, ez nem bizonyítható. Beadványukban azt kérték Trump jogi képviselői, hogy a bíróság helyezze hatályon kívül az esküdtszék döntését, és halassza el a július 11-i ítélethirdetést is, amikor a bíró kiszabja majd a büntetés mértékét. Juan Merchan bíró el is tolta a döntést szeptember 6-ra.

Az mindenesetre még a legfelsőbb bíróság mostani, nagyon megengedő törvényolvasatából sem következik, hogy egy elnököt visszamenőlegesen, egész korábbi életére mentesség illetne meg, hiszen most is csak annyit mondtak ki, hogy hivatalos funkciója ellátása során hozott döntéseire vonatkozik bármiféle mentesség. Vélelmezhetően.