Női foglyokat engedtek szabadon Oroszországban, hogy az ukrajnai háborúba küldjék őket

2024. június 10. – 21:19

Másolás

Vágólapra másolva

Május végén Oroszország kiengedett egy csoport női elítéltet egy Szentpétervár melletti börtönből, hogy csatlakozzanak az Ukrajnában folyó harcokhoz, írja a The New York Times. Ezt két egykori fogvatartott osztotta meg a lappal. Azt nem tudni, hogy ez egy elszigetelt, egyszeri eset, kísérleti program vagy egy nagyobb szabadon bocsátási hullám kezdete.

Az orosz–ukrán háború kezdetén mintegy 30 ezer nő raboskodott orosz börtönökben. A toborzók 2023 őszén kezdtek körbejárni a női büntetőintézetekben, több mint egy évvel azután, hogy hasonló módon kegyelemért és fizetésért cserében a férfi börtönökben is elkezdték szabadon engedni és besorozni a rabokat.

Több tízezer fogvatartott fogadta el a lehetőséget, ez jelentősen segített visszaszerezni Oroszország katonai előnyét Ukrajnával szemben. Közülük több ezren vesztették életüket a háborúban, írja a The New York Times. A lap információi szerint néhány elengedett bűnöző azóta súlyos bűncselekményeket követett el, többek között gyilkosságot is.

A női elítéltek toborzása is arra utal, hogy az orosz kormány egyre szokatlanabb megoldásokhoz folyamodik, hogy önkénteseket toborozzon a társadalom perifériájáról, és megpróbálja elkerülni a népszerűtlen kötelező sorozás újabb körét. A börtönbe zártakon kívül háborúba hívták még az adóssággal rendelkezőket, a bűncselekményekkel vádolt embereket és külföldieket is.

Az orosz védelmi minisztérium eddig nem kommentálta a börtöntoborzási programmal kapcsolatos értesüléseket.

Az sem ismert, hogy a beszervezett nők milyen szerepet töltenek be a fronton. A szentpétervári börtönökben toborzók tavaly egy évre szóló szerződést ajánlottak a raboknak azért, hogy mesterlövészként, harctéri orvosként és frontvonali rádiósként szolgáljanak, ami jelentős eltérés ahhoz képest, hogy korábban a nők javarészt kisegítő beosztásokat töltöttek be a hadseregben. A börtönök 400 rabja közül körülbelül 40 jelentkezett ekkor szolgálatra. Ők kegyelmet és havi több mint 700 ezer forintnak megfelelő összeget kaptak, ami az orosz minimálbér nagyjából tízszerese.

Az elítéltek katonává avanzsálását egyébként Ukrajna is alkalmazza, a kijevi kormány a múlt hónapban engedélyezte a hasonló átcsoportosítást. Ukrán illetékesek korábban azt mondták, hogy a program elindulása óta több ezer elítélt jelentkezett katonának.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!