Úgy néz ki, csak Magyarország maradt hetes cikkes uniós eljárás alatt

2024. május 29. – 16:23

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság visszavonta a Lengyelországról 2017-ben készített, indokolással ellátott javaslatát, amivel megindította a „hetes cikkes” eljárás első ágát, jelentette be szerdán a testület. A procedúra második ágában bizonyos tagállami jogokat lehetne megvonni, amiről a tagállamok döntenének, például megvonhatnák egy kormány szavazati jogát a tagállami Tanácsban. Lengyelország mellett egyetlen tagállam, Magyarország esetében indult ilyen eljárás, de ezt az Európai Parlament kezdeményezte.

Ahogy arról korábban írtunk, az Európai Bizottság februárban kötött egy megállapodást a néhány hónappal korábban megalakult új lengyel kormánnyal, május elején pedig jelezte, hogy szerinte okafogyottá vált az eljárás, azaz nem lát egyértelmű veszélyt, hogy súlyosan sérülne a jogállamiság. Az uniós intézmény közleménye szerint Lengyelország

  • egy sor intézkedést tett az igazságügyi rendszer függetlensége miatti aggályok kezelésére;
  • elismerte az uniós jog elsőbbségét;
  • és elkötelezett amellett, hogy végrehajtsa az EU az attól független európai emberi jogi bíróság ítéleteit a jogállamiságról és a bírói függetlenségről.

A közlemény nem említi külön, de Lengyelország csatlakozott az uniós ügyészséghez is.

Az új elemzést múlt héten mutatták be a tagállamok EU-ügyi minisztereinek. Věra Jourová az ülés utáni sajtótájékoztatóján a lengyel minisztert idézte, aki a javaslatról állította: a 27 tagállamból 26 „megértette, miért kellene ezt megtenni”. A bizottsági alelnök szerint a felszólalók „túlnyomó része elismerte a lengyel kormány eddigi erőfeszítéseit” és terveit.

Bóka János magyar tárcavezető már az ülés előtt levelet küldött „számos kérdéssel” és a „kettős mérce alkalmazásának” eseteivel, aminek a bizottsági döntés az „állatorvosi lova”. A találkozó után úgy vélte: a bizottsági lépés „megerősíti azt az álláspontunkat, hogy az uniós intézmények” a hetes cikket és „általában véve a jogállamisági eljárásokat politikai eszközként használják”. A legnagyobb gondot azzal látta, hogy szerinte a korábbi, konkrét lépéseket követelő gyakorlattal ellentétben most a testület megelégedett egy határidők nélküli tervvel. A felvetéseire az Európai Bizottság formálisan ugyan válaszolt, érdemben nem, mondta.

A bizottsági közlemény tényként ír arról, hogy – a javaslat visszavonásával – lezárta az eljárást. Bóka viszont múlt héten úgy vélte, hogy a kettő nem feltétlenül jár együtt. Arról beszélt, hogy a tagállami Tanács jogi szolgálatának véleményére várnak, ami azt is kimondhatja, hogy a minisztereknek kell dönteniük. (A Tanács soros elnökségét júliustól a magyar kormány veszi át.)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!