Mindenki azt várja, hogyan alakul Biden figyelmeztetése után az izraeli támadás

Hétfőn megkezdődött a Hamász elleni izraeli offenzíva utolsó szakasza, amely során az izraeli hadsereg (IDF) Rafah városának térségét kezdi szisztematikusan átfésülni. Az izraeli bejelentés szerint egyelőre egy légicsapásokkal kísért, „korlátozott” műveletet kezdtek meg, és célzott rajtaütéseket hajtanak végre a Hamász erői ellen.

A Gázai övezet déli, Egyiptommal is határos részén – itt található az egyetlen határátkelő az arab ország felé – rejtőznek az övezetet 2007 óta vezető terrorszervezet utolsó szervezett egységei; izraeli források szerint összesen négy zászlóalj, melyeket a többi régióból ide menekült fegyveresek egészíthetnek ki. Mivel Izrael eddig olyan 13-15 ezer Hamász-fegyveressel végezhetett, ezért könnyen lehet, hogy több ezer fegyveresről van szó – bár a puszta létszám mellett a harcértéküket nagyban befolyásolja szervezettségük és elszántságuk, illetve a 2023. október 7-e óta folyamatosan bombázott katonai infrastruktúra állapota is. Az offenzívához Izrael 3-5 ezer katonát vont össze, de a csekély távolságok miatt ennek akár többszörösét is gyakorlatilag órák alatt képes a frontra irányítani.

Első lépésként kedd reggelre intenzív bombázások közepette izraeli páncélosok foglalták el az úgynevezett Philadelphi-folyosót, a gázai–egyiptomi határon kialakított keskeny korridort. A művelet helyszínéről 110 ezer palesztint szólítottak fel evakuálásra néhány kilométerrel északabbra, a Földközi-tenger partján található – biztonságosnak szintén nem mondható – al-Mavaszi térségébe és egy „kibővített humanitárius területre”. Az IDF közleménye szerint az evakuálásra való felhívást „bejelentések, röplapok, telefonhívások és arab nyelvű médiaközvetítések” útján tették közzé.

Az IDF szerint kedd reggelre ellenőrzésük alá vonták a rafahi határátkelő gázai oldalát, azonban helyi források csütörtök reggel is fegyverropogásról, harckocsiágyúkból leadott lövésekről és légicsapások robbanásairól számoltak be. Egy ENSZ-alkalmazott azt mondta a BBC-nek, hogy a hét közepén egy nap alatt több légicsapás volt, mint az előtte lévő két hétben összesen. Az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezete szerint több mint 100 ezer ember menekült el Rafah környékéről a hét eleje óta.

Ugyan csak pár napja lángoltak fel a harcok, de a légicsapások és a tűzpárbajok számtalan friss sebet téptek az eleve bombatölcséres környezetbe. Miután Izrael csak szerdára virradóra több mint száz légicsapást hajtott végre a menekültekkel túlzsúfolt mikrorégióban, nemzetközi döntéshozók és szervezetek súlyos civil áldozatoktól tartanak elkövetkezendő hetekben.

A hadműveleti övezetről hadműveleti övezetre haladó offenzíva elől menekülők utolsó, valamennyire biztonságos régiójának számító Rafahban becslések szerint több mint egymillió menekült zsúfolódott össze, az összesen 1,4 millió ember ellátására hivatott egészségügyi intézmények üzemanyagkészlete azonban a WHO főigazgatója szerint legfeljebb a hét végéig tart ki, azaz onnantól kezdve a kórházaknak és elsősegély-központoknak megszűnik az energiaellátása. A rafahi egészségügyi intézmények már túlterheltek, a WHO szerint a Gázai övezet 36 nagyobb ellátóhelyének kétharmada jelenleg működésképtelen, a többi az orvosoktól a kötszerig a gyógyítás minden alapfeltételét tekintve akut hiánnyal küzd.

Rafahtól néhány kilométerre található Kerem Shalom, azonban ahogy arra később még visszatérünk, az átkelő körül vasárnap óta szinte folyamatosak a harcok. Az offenzíva során az IDF fél év alatt araszolt végig nagyjából 300 négyzetkilométeren, így várható, hogy az utolsó állásaikat a civilek közé vegyülve védő rafahi palesztin fegyveresek – október 7-én a Hamászon kívül az Iszlám Dzsihád és kisebb palesztin szervezetek is harcba szálltak Izrael ellen – felszámolása is hosszú hetekbe telhet. A háborús körülmények pedig nemcsak a civilek túlélését és ellátását nehezítik meg, hanem bármilyen evakuációt is.

Az elmúlt hónapokban számos nemzetközi szereplő jelezte, hogy aggódik egy esetleges rafahi offenzíva miatt, ha nem sikerül előtte megoldani a civilek evakuálását. A hét elején egy amerikai tisztviselő arra utalt, hogy múlt héten felfüggeszthettek bombaszállítmányokat. Joe Biden amerikai elnök aztán először jelezte nyilvánosan, hogy az Egyesült Államok leállítja bizonyos fegyverek szállítását, ha az izraeli hadsereg nagyobb szárazföldi hadműveletet indít Rafah városa ellen.

Ez aztán belpolitikai vitákat váltott ki az Egyesült Államokban is, Benjámin Netanjahu pedig arról beszélt, hogy Izrael egyedül is helyt tud állni, „ha szükséges, a körmeinkkel fogunk harcolni”.

A Hamász utolsó esélye

A gázai háborúról írva-olvasva nem szabad elfelejteni, hogy az egész terület alig 40 kilométer hosszú és a déli kiszélesedésétől eltekintve 6-7 kilométer széles – azaz nagyjából egy akkora területet kell elképzelni, mint a Duna-part Parlamenttől Vác északi részéig terjedő szakaszát a folyótól az M2-esig. Ezt az eleve apró területet kezdte el háromhetes légi és tüzérségi előkészületet követően október végén megtisztítani Izrael a terroristáktól és az általuk 2007 óta kialakított infrastruktúrától – ami alatt föld alá és civil intézményekbe telepített leshelyeket, fegyvergyártó üzemeket, fegyverraktárakat, és parancsnoki- és kommunikációs központokat kell érteni. A hadműveletet szakaszokra osztották fel, az épp aktuális hadműveleti területektől pedig a lakosságot igyekeztek távozásra bírni úgynevezett „humanitárius zónákba” – melyekről hamar kiderült, hogy státuszuk egyáltalán nem mentesíti őket az izraeli légicsapások alól.

A lassú és módszeres izraeli offenzívában a kihíváshoz és a Hamász veszteségeihez képest csekély számú izraeli katona halt meg – hivatalos adatok szerint keddig 266 katona halt meg az offenzívában, a sebesültek száma több ezerre rúghat. Azonban az offenzíva két fontos célkitűzését nem sikerült teljesíteni: a Hamász felső vezetésének tagjai még mindig életben és szabadlábon vannak, az október 7-én elhurcolt, és még mindig Gázában tartózkodó nagyjából 130 túsz közül pedig alig hármat sikerült erőszakkal kiszabadítani, több mint százan pedig egy túszalku keretében szabadultak – miközben az alagútrendszerben rejtegetett és élő pajzsként is felhasznált fogvatartottak közül már több tucatnyian veszthették életüket.

A hadviselés minden területén óriási fölényt élvező Izrael számára Rafah elfoglalása nem elsősorban katonai szempontból jelent kihívást. Az offenzívának egyszerre kell

• elfognia a Hamász vezetőit;
• megsemmisítenie a Hamász helyi katonai erejét és létesítményeit;
• a lehető leginkább elkerülni a civil áldozatokat;
• elkerülni a kenyértörést az izraeli háborús erőfeszítések szempontjából nélkülözhetetlen szövetségesnek számító Egyesült Államokkal;
• figyelembe vennie a fontos partnernek számító, ámde a gázai konfliktus miatt biztonsági és politikai válság élén táncoló Egyiptom stratégiai érdekeit.

A Hamásznak ha nem is egyszerűbb, de letisztultabb a célja: a túlélés. A rá jellemző cinikus számítás szerint minél több vezetőjét és fegyveresét akarja egészen addig megóvni, amíg a háború annyi civil áldozattal és szenvedéssel nem jár, hogy Izrael nemzetközi nyomásra kénytelen legyen berekeszteni a harcokat, és a terrorszervezet a palesztin szabadságharc egyedüli legitim szereplőjeként bukkanhasson fel a romok közül.

Azt, hogy a Hamász felbukkan a romok alól, még az izraeli hírszerzés sem vonja kétségbe. A gerillaháborúk egyébként sem írhatók le pontosan frontvonalakkal és meghódított területekkel; az IDF is hiába foglalta el a Gázai övezet nagy részét, hiába igyekezett felszámolni minden Hamász-sejtet és titkos fegyverraktárat, hiába derítette fel és robbantotta be a rejtett keringési rendszereként funkcionáló alagútrendszer jelentős részét; a hátországban is számítania kell támadásokra. A Gázavárosban található, elvileg novemberben elfoglalt al-Sífa kórházban például március végén bukkant fel egy Hamász-különítmény, mely két hétig tartotta magát.

Közben pedig Herzi Halévi vezérkari főnök a kormányzat felé is egyértelművé tette aggodalmát, miszerint a katonai úton elért eredmények könnyen füstbe mehetnek annak köszönhetően, hogy a politikai vezetés nem rendelkezik határozott elképzelésekkel Gáza sorsáról – az USA egyébként a háború eleje óta folyamatosan arra figyelmezteti Izraelt, tanuljon az ő „Örök háborúi”-ból, az afganisztáni és iraki rossz példákból, és ne ragadjon bele egy politikai kiút nélküli hódító-megszálló szerepbe.

Minden szem a mólóra tapad

Rafah elfoglalásának szándékát már december végén bejelentette Izrael, és a támadás február óta folyamatosan napirenden van. A hezitálás egyik oka az, hogy a nemzetközi közösség mereven ellenzi az offenzívát, ugyanis a többi hadműveleti területről másfél millió ember zsúfolódott a Kőbánya nagyságú területre. A szárazföldi offenzíva előtt az izraeli hadsereg először a 365 négyzetkilométeres Gázai övezet északi részére adott ki evakuációs felhívást, és arra szólította fel az ott élőket, hogy a saját biztonságuk érdekében menjenek délre. Az evakuációs felszólítások aztán a terület középső részére is kiterjedtek, és a menekülők egyre délebbre szorultak

A légicsapások a több mint négy hónapja tartó háború alatt teljesen nem kerülték el ezt a területet, de még mindig Rafah számított a legbiztonságosabb városnak az övezeten belül, noha itt is élelmiszer- és vízhiány uralkodott. A rafahi humanitárius helyzetről itt írtunk részletesen. Bár az IDF szándékai szerint visszaevakuálná az ide menekülőket a már megtisztított régiókba, Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint Izrael nem mutatott be reális, a civilek biztonságát garantáló evakuációs tervet.

Az izraeli hadsereg azért nyomult be a Philadelphi-folyosóba, hogy elvágja a határon átnyúló csempészalagutakat, melyek a Hamász utolsó külföldi utánpótlási útvonalait jelentik. Azonban a Rafahnál, illetve délebbre az Izraelbe vezető Kerem Shalomnál – ahol zsidó szélsőségesek rendszeresen saját testükkel próbálják megakadályozni a segélyszállítmányok Gázai övezetbe való belépését – található két határátkelő egyben az eleve gyéren csordogáló humanitárius segélyszállítmányok belépési pontjai. A két határátkelőn kívül csak a World Central Kitchen nemzetközi élelmezési segélyszervezet hét, Gázában dolgozó önkéntesével végző dróntámadás utáni amerikai felháborodás hatására megnyitott északi Erez működik, de a generátorokat és járműveket működtető üzemanyag csak Egyiptom felől érkezik az övezetbe, és csak itt vihetik ki a gázai ellátásban nem reménykedő sebesülteket.

A rafahi forgalom a hét eleje óta szünetel, de a Kerem Shalom-i átkelőt szintén vasárnap lezárták, miután a Hamász rakétacsapása négy izraeli katonával végzett és tíz katonát megsebesített – és bár a létesítményt szerda reggel újranyitották, a befelé induló kamionokat a környékbeli harcok miatt az izraeli katonák feltartóztatták. Az izraeli kormány egyik szóvivője csütörtökön azt mondta, az a kérdés, miért van annyi segély Kerem Shalom gázai oldalán, amit még nem osztottak szét, az ENSZ szerint azonban túl veszélyes a munkatársaiknak és a teherautóiknak elérni az újranyitott átkelőt.

Ezek az incidensek előrevetítik, hogy a rafahi offenzíva súlyos fennakadásokat okozhat a szűkebb terület és az egész Gázai övezet ellátásában. A várakozásokat érzékelteti, hogy az elmúlt napokban Rafahban a Guardiannak nyilatkozó egyik segélymunkás szerint duplájára emelkedett a palackozott víz, a paradicsom és a burgonya eleve magas ára.

Ezért felértékelődött az északabbra található Gázaváros partjához csatlakozó amerikai humanitárius móló, amihez ki tudnak majd kötni a segélyeket szállító teherhajók. A létesítmény az izraeli Asdód kikötőjénél keddre el is készült, azonban a viharos szél és nagy hullámzás miatt egyelőre nem tudták Gázához vontatni.

Ilyet Amerika még nem csinált

Az október 7-i terrortámadás után az Egyesült Államok teljes mellszélességgel kiállt évtizedes közel-keleti szövetségese mellett: Joe Biden három nappal a háború kitörése után személyesen látogatott Izraelbe, az ország északi határán mozgolódó Hezbollah befenyítésére két repülőgép-hordozó köteléket is a Földközi-tenger nyugati medencéjébe rendelt. Az USA több alkalommal is jelezte, hogy szabad kezet ad Izraelnek Gázában, ráadásul ebbe a szabad kézbe diszkréten belehelyezett mindent, amire az izraeli hadseregnek egy elhúzódó háborúhoz szüksége volt.

Azonban ahogy teltek-múltak a hónapok, a washingtoni vezetés egyre elégedetlenebbé vált a háború alakulásával, és elégedetlenségét egyre gyakrabban és egyre magasabb szinten fejezte ki. A kritika arra irányult, hogy az izraeli kormányzat nem tesz eleget sem a palesztin civilek tömeges meggyilkolásának elkerülésére, sem pedig az izraeli légi- és szárazföldi offenzíva által előidézett humanitárius válság enyhítésére. Ezen kívül a Fehér Ház azt is nehezményezte, hogy a Netanjahu-kabinet a Gázai övezet sorsáról alkotott elképzelések nélkül vágott bele a hadjáratába, és nyíltan elutasítja az USA elképzeléseit a palesztin államiság jövőbeni megteremtésére.

A gázai háború ráadásul odahaza is kezdett egyre kellemetlenebbé válni Bidennek. Egyfelől a demokrata szavazók egy kisebb, de az egyetemeken és közösségi platformokon aktív csoportja élesen kritizálja a Biden-kormányzat asszisztálását Gáza több nemzetközi szervezet szerint is indokolatlan mértékű lerombolásához. Másfelől pedig az Egyesült Államok – és persze személyesen Joe Biden – nemzetközi tekintélyének komolyan árt az a tény, hogy képtelen a pusztítás mérséklésére és a gázai humanitárius katasztrófa enyhítésére szorítani szövetségesét. Éppen ezért, amikor Benjamin Netanjahu egyértelművé tette a rafahi offenzíva megindítását, az USA példátlan lépésre szánta el magát: a múlt héten visszatartott egy összesen 3000 bombából álló szállítmányt, Biden pedig szerdán arra figyelmeztetett, hogy „világossá tette”, hogy az Egyesült Államok nem fog fegyvert biztosítani egy offenzívához. Azt is jelezte közben, hogy Izrael védelmét továbbra is támogatják.

Gilad Erdan, Izrael ENSZ-nagykövete azt mondta, hogy ez egy nagyon csalódást keltő kijelentés egy olyan elnöktől, akinek nagyon hálásak a háború kezdete óta. Szerinte nem lehet elérni a céljaikat anélkül, hogy beléphetnének egy olyan fontos és központi területre, mint Rafah, ahol „több ezer terrorista, túszok és a Hamász vezetői vannak.” Jiszráel Kac külügyminiszter is azt mondta, hogy a Hamász elpusztításáig fognak harcolni.

Közben a szélsőjobboldali belbiztonsági miniszter, Itamar Ben-Gvir azt posztolta ki az X-en, hogy a Hamász szereti Bident, amire Jaír Lapid ellenzéki vezető azt követelte Netanjahutól, hogy váltsa le Ben-Gvirt, mert a miniszter veszélyezteti az izraeli emberek biztonságát, és Jichák Hercog izraeli elnök is felelőtlennek nevezte a posztot.

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője arról beszélt csütörtökön, hogy egy Rafah elleni átfogó szárazföldi műveletnél jobb módjai is vannak annak, hogy célba vegyék, ami a Hamászból megmaradt Gázában. Kirby azt mondta, hogy a Hamász tartós veresége Izrael célja, és ezt az Egyesült Államok is támogatja. Szerinte nem igaz, hogy kihátrálnának Izrael mögül, vagy pedig nem segítenének nekik legyőzni a Hamászt.

Néhány ezer bomba érdemben nem befolyásolja az IDF hadrafoghatóságát, és Izrael továbbra is élvezi az Egyesült Államok politikai és katonai támogatását. Ugye két hete ment át a kongresszuson a más szövetségesek mellett Izraelnek 15 milliárd dolláros katonai segélyt folyósító csomag, és az iráni fenyegetés árnyékában ki van zárva, hogy a régiós stabilitást féltő USA veszélyeztetné legfontosabb helyi szövetségesének katonai teljesítőképességét.

Azonban a fegyverszállítmány visszatartása olyan gesztus, amire eddig nem volt példa, és jelzi az Izraelre nehezedő diplomáciai nyomást.

Szerdán Andrew Mitchell brit külügyminiszter-helyettes is arra figyelmeztetett, hogy egy rafahi offenzíva a Hamász bukása helyett csak a nemzetközi humanitárius jogszabályok megsértését idézné elő – mondjuk a brit politikus azt már nem taglalta, London milyen retorziókkal akarja ezt megakadályozni. David Cameron brit külügyminiszter is jelezte, hogy az Egyesült Királyság nem fogja támogatni a nagyobb izraeli műveletet Rafahban, „hacsak nincs nagyon világos terv arra, hogyan védik meg az embereket és mentenek meg életeket.” Cameron szerint eddig nem láttak ilyet.

Rafah újabb lendületet adott a palesztin államiság elismerésének is: az ír közszolgálati televízió szerint Írország, Spanyolország, Málta és Szlovénia akár már a jövő héten elismerheti Palesztinát független államként. Ugyan Palesztina államiságának feltételei – részben a mindenkori palesztin vezetés balfogásainak és opportunizmusának, részben több évtizedes izraeli aknamunkának köszönhetően – nem adottak, egy ilyen gesztus diplomáciai és nemzetközi jogi szempontból komoly akadályokat gördíthet Izrael megszállt területeken való műveletei elé.

Netanjahu úgy érezheti, hogy csak előre mehet

Benjámin Netanjahunak azonban a szövetségeseivel és a nemzetközi bíróságokkal való feszültségeknél sokkal közvetlenebb politikai fenyegetésekkel kell megbirkóznia. Egyfelől a Hamásszal való teljes leszámoláshoz, ennélfogva a rafahi offenzíva végigviteléhez ragaszkodnak a még nála is szélsőségesebb vallásos cionista, az izraeli telepesexpanziót nyíltan támogató koalíciós partnerei – akik könnyen zsarolhatják őt a koalíció felmondásával, ami pedig egy előrehozott választást vonna maga után. Márpedig az október 7-i terrortámadáshoz vezető politikai és hírszerzési kudarcokért a közvélemény többsége Netanjahut tekinti felelősnek, és a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy egy esetleges választáson a 2022 őszén megválasztott koalíció könnyen lehet, hogy arra kényszerülne, hogy átadja a hatalmat az ellenzéknek – melynek legerősebb pártja egyébként a palesztin kérdés szempontjából ugyancsak keményvonalas, a háborús kabinetbe is belépett Beni Ganc-féle Nemzeti Egység.

Netanjahunak a győzelmi kényszer mellett azt is figyelembe kell vennie, hogy az országot traumatizáló – ennek a traumának a máig tartó hatásait a nemzetközi nyilvánosság és diplomácia kevéssé veszi figyelembe – terrortámadás során túszul ejtett foglyok kiszabadítása Izrael elmúlt hét hónapjának legfontosabb belpolitikai ügyének számít.

Tavaly november végén a két félnek sikerült egy kölcsönös fogolycserével megfejelt hétnapos fegyvernyugvásban megállapodnia, azonban az azóta eltelt hónapok alatt a Hamász és Izrael képtelen volt újabb tűzszünetet nyélbe ütni. Pedig Kairóban gyakorlatilag szünet nélkül tárgyalnak a Hamász politikai szárnyának vezetői egyiptomi és katari diplomaták és titkosszolgálati vezetők közvetítésével. A tárgyalások titkos jellege miatt az egyes ajánlatokról és azok sorsáról kevés konkrétumot tudni, de a többlépcsős fogolycseréket és fegyverszüneti periódusokat előíró tervezetek – leegyszerűsítve – jellemzően azon szoktak megbukni, hogy a Hamász kevés túszt hajlandó elengedni, Izrael pedig nem akarja pusztán a túszok egy részének fejében teljesen leállítani a harcokat, palesztinok százait szabadon engedni – a legutóbbi, 2011-es amnesztiával is csúnyán megégette magát –, és a végrehajtás utolsó fázisában beálló állandó fegyvernyugvás helyett legfeljebb a harcok néhány hétre való felfüggesztésébe menne bele.

Hétfőn a Hamász politikai szárnyának Katarban élő főtitkára, Iszmáil Hánije bejelentette, hogy megvan a fegyverszüneti megállapodás, csakhogy kiderült, a „megállapodás” valójában csak egy Katar által megszövegezett tervezet volt, melyre Izrael nem bólintott rá. Sőt, egyes izraeli tisztségviselők csak alattomos diplomáciai húzásnak minősítették a hírt, mellyel a Hamász saját nemzetközi pozícióján akar javítani. Az izraeli túszok így tulajdonképpen nemcsak a Hamász, hanem az áthidalhatatlan ellentétek foglyai is, akik csak reménykedhetnek abban, hogy ha a Hamász gázai vezetői már Rafahban sem tudnak tovább rejtőzni, akkor egy új tárgyalási fordulóval végre kiszabadulhatnak.