Világkörüli útra indul az olasz nemzeti identitást népszerűsítő hajó, az Amerigo Vespucci

2023. április 10. – 16:39

Világkörüli útra indul az olasz nemzeti identitást népszerűsítő hajó, az Amerigo Vespucci
Az Amerigo Vespucci a roueni kikötőbe érkezik egy hajós eseményre – Fotó: Robert Francois / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Amerigo Vespucci olasz felfedezőről elnevezett hajót indít kétéves világkörüli útra az olasz kormány. Az ország ételeinek és borainak népszerűsítését helyezik középpontba a nagy utazás során, mint az olasz identitás kifejezésének legkézenfekvőbb eszközeit, tudósít a Guardian.

Az 1930-ban épült és a világ legszebb hajójaként jellemzett hadihajó július 1-jén indulna útnak, hogy „a Made in Italy”-t és Olaszország kiválóságát a világ elé tárja – mondta Guido Crosetto védelmi miniszter. A bejelentést a múlt héten egy veronai olasz borvásáron tette, amelyen részt vett Giorgia Meloni miniszterelnök és más magas rangú kormánytisztviselők is, akik szelfizéssel és borozással, adták meg a módját a nagy utazás beharangozásának.

A „Made in Italy” ötletét egyébként maga Meloni vetette fel korábban, és a kormány elfogadott egy törvénytervezetet, amely betiltaná a laboratóriumokban előállított élelmiszereket, beleértve a mesterséges húst is. Francesco Lollobrigida, a mezőgazdasági és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszter azt mondta: „A laboratóriumi termékek véleményünk szerint nem garantálják a minőséget, a jólétet és kultúránk, hagyományaink védelmét”.

Az olasz ételek, amelyet az ország jobboldali pártjai régóta a kulturális identitás jelképeként használnak, nem az egyetlen dolog, amelyet a kormány megvédene az idegen hatásoktól. Egy új törvényjavaslat szerint, amelyet Giorgia Meloni párttársa nyújtott be, de a miniszterelnök is támogatja, büntethetővé válnának azok az olaszok, akik hivatalos kommunikációjuk során angol vagy más idegen nyelvű kifejezéseket használnak – írta a CNN. A tiltás az összes idegen nyelvre vonatkozna, de külön célba venné az „anglomániát”, az angol szavak térnyerését, amely szerintük leértékeli és leépíti az olasz nyelvet. Meloniék szerint a helyzet azóta romlott, mióta az Egyesült Királyság nem az unió tagja.

Az olyan angol kifejezések, mint a „menedzser” vagy a „bébiszitter” beszennyezik az olasz nyelvet, ezért Fabio Rampelli, a neofasiszta gyökerű Meloni-féle Olasz Testvérek Párt képviselője által beterjesztett törvényjavaslat szerint a vétkeseket 100 000 euróig terjedő pénzbírsággal sújtanák. A javaslat Olaszország fasiszta múltját idézi, egyes kritikusok Benito Mussolini „nyelvújítási” projektjéhez hasonlítják, amelynek célja az olasz nyelv megőrzése volt.

Még nem tudni, hogy Rampelli terve megvalósul-e, de a körülötte zajló beszélgetések, valamint a Made in Italy témája eltereli a figyelmet a nagyobb problémákról.

„Az identitásépítés a jobboldalra jellemző, bár ez nem csak olasz dolog” – mondta Emiliana De Blasio, a római Luiss Egyetem szociológiaprofesszora. „Én azonban csak túlzott kommunikációt látok, és kevés tartalmat. Például Meloni ötlete a Made in Italy iskoláról nem is olyan rossz, de mi lenne, ha előbb az iskolákat fejlesztenénk, és méltóságot adnánk a tanároknak – akik Európában a legrosszabbul fizetettek közé tartoznak?” – jelentette ki De Blasio, aki szerint az „olasz márka” középpontba állítása inkább a kormány ideológiai álláspontját jelzi, mintsem a haladás megakasztására tett kísérletet.

A szintetikus élelmiszerek betiltása és az új nyelvtörvény után az olasz ételek és borok világkörüli útjával folytatódik az olasz kulturális identitás hangsúlyozása.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!