Francia nyugdíjreform: sem a munkavállalók, sem Macron nem engednek

2023. március 25. – 16:48

Másolás

Vágólapra másolva

Jelentős károkat okozott Franciaországban, hogy többfelé erőszakba csaptak át a nyugdíjreform elleni tüntetések a héten. A zavargásokban 441 rendőr és csendőr sérült meg, több mint 450 embert tartóztattak le.

Európa vezető emberi jogi felügyelő szerve azzal vádolta a francia rendőrséget, hogy „túlzott erőszakot” alkalmazott a hevesen vitatott nyugdíjtörvény elleni tüntetések során, írja a Guardian.

Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint a békésen gyülekezni kívánóknak joguk van a „rendőri brutalitással” szembeni védelemhez, és a tüntetők által a rendőrök ellen elkövetett támadások nem indokolják a kemény fellépést.

Felszólította Franciaországot, hogy tartsa tiszteletben a tüntetéshez való jogot, és a helyzetet „aggasztónak” nevezte.

A figyelmeztetés a franciaországi feszültségek fokozódásával egy időben érkezett, mivel a hétvégén további tüntetések várhatóak, és a szakszervezetek jövő keddre országos akciónapot terveznek.

A francia elnök határozottan elítélte az erőszakot és kijelentette, hogy nem fog annak engedni, de bizonyos kérdésekről kész tárgyalni a szakszervezetekkel.

„Olyan témákban, mint a munkahelyi kiégés, a karrierváltás, a munkakörülmények és a bérezés bizonyos ágazatokban, készen állunk az egyeztetésre. A szakszervezetek rendelkezésére állok, ha előre akarnak lépni ezekben a kérdésekben” – mondta Emmanuel Macron

Az államfő hozzátette azt is, hogy az ország működése nem állhat meg, mert sok kihívással kell szembenéznie. Pénteken rendfenntartó erőket rendeltek egy észak-franciaországi olajfinomító bejáratához az ország biztonságos üzemanyagellátásának érdekében. A dolgozók ugyanis már több mint két hete akadályozzák az olajtározóknál a ki- és bejutást.

A nyugdíjkorhatárt két évvel megemelő törvénytervezet ellen két hónapja kezdődött százezres tömegdemonstrációk mindaddig békések voltak, amíg a kormány nem léptette életbe a francia alkotmány 49.3-as cikkét a nemzetgyűlési szavazás megkerülésére. A döntés utcai zavargásokat idézett elő, amelyek azt követően is folytatódtak, hogy a kormány elleni ellenzéki bizalmatlansági indítványok elbuktak a nemzetgyűlésben. Ez már a kilencedik országos szintű tiltakozás volt, csütörtökön és pénteken a francia munkavállalók minden nagyobb településen utcára vonultak, hogy a nyugdíjreform bevezetése ellen.

Az Euronews szerint a tüntetések várhatóan a jövő héten is folytatódnak, ezért elhalasztották III. Károly tervezett franciaországi állami látogatását. A brit uralkodó és felesége vasárnap indult volna Párizsba.

A stratégiai szektorok több mint két hete kezdődött gördülő sztrájkja továbbra is elsősorban az olajfinomítókban és a hulladékszállításban érezteti a hatását, de csütörtökön a vasúti és a tömegközlekedésben, valamint az oktatásban dolgozók is munkabeszüntetést tartanak.

Az olajfinomítókban dolgozók már több mint két hete blokkolják az olajtározóknál a ki- és bejutást, ezért a töltőállomásokon fokozatosan romlik a helyzet. Az ország 11 ezer töltőállomásának 14,3 százalékánál volt szerdán hiány valamelyik üzemanyagból, 7 százalékuknál pedig egyáltalán nem volt üzemanyag. Kedden még csak a kutak 12, az elmúlt hétvégén pedig még 4 százalékánál voltak gondok. A kétszáz olajraktárból nyolcat foglaltak el a sztrájkolók, de ezek a legjelentősebbek az országban.

A TotalEenergies négy franciaországi olajfinomítójából csak egyben folyt termelés szerdán, az Esso-ExxonMobil két olajfinomítója még termel, de a hozzájuk tartozó üzemanyagraktárakból a szállítás szünetel, miután a telepeket elfoglalták a sztrájkolók.

A France24 hírtelevízió összesítése szerint az üzemanyaghiány jelenleg a megyék ötödében érezteti hatását, mindenekelőtt a déli országrészben, ahol minden második kútnál gondok vannak, s ezért a déli megyékben (Gard, Vaucluse, Alpes-de-Haute-Provence, Var) a prefektúrák 30 literre korlátozták az egyszerre vásárolható üzemanyag mennyiségét.

A kormány tájékoztatása szerint az üzemanyagraktárakban legalább két hónapra elegendő tartalék van.

A hatóságok szerdán kötelezték először munkafelvételre az egyik olajfinomító dolgozóit az üzemanyaghiány elkerülése érdekében, mégpedig délen, a Marseille-hez közeli Fos-sur-Merben. A döntés óriási felháborodást váltott ki a sztrájkolók részéről, akiknek egy része megdobálta a blokádot meggátoló rendőröket, akik könnygázzal oszlatták az elégedetlenkedő munkásokat.

Párizsban 17. napja folytatódott a hulladékszállítók sztrájkja, s a főváros körüli szemétégetők egy része sem működik.

A fővárosi önkormányzat szerint a járdákon csaknem 10 ezer tonna hulladék halmozódott fel, ugyanakkor egyes kerületekben az önkormányzatok magáncégeket béreltek fel az elmúlt napokban a hulladékszállításra.

A pedagógus szakszervezetek szerint csütörtökön a tanárok 40-50 százaléka nem fogja megtartani az óráit, a vonatoknak megközelítőleg a fele fog közlekedni, a városi tömegközlekedésben pedig a reggeli és a délutáni csúcsforgalmi időkben indulnak csak szerelvények.

A polgári légi közlekedési igazgatóság azt kérte a légitársaságoktól, hogy a párizsi Orly repülőtéren előzetesen töröljék járataik 30 százalékát, a vidéki repülőtereken pedig 20 százalékát a légiirányítók sztrájkja miatt.

A felmérések szerint a franciák kétharmada nem támogatja a nemzetgyűlési szavazás megkerülésével jóváhagyott nyugdíjreformot.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!