Magyarország és Románia együtt lép fel az ukrán kisebbségvédelmi törvény ellen

268

Magyar-román közös kezdeményezésre az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének monitoring bizottsága egyhangúlag döntött arról, hogy felkéri az ET alkotmányjogi tanácsadó szervét, a Velencei Bizottságot, vizsgálja meg, hogy az ukrán kisebbségvédelmi törvény összhangban áll-e a nemzetközi normákkal – írja az MTI Németh Zsoltnak, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnökének a nyilatkozata alapján.

Németh Zsolt felhívta a figyelmet, hogy Ukrajna kötelezettsége ellenére sem folytatott egyeztetést a Velencei Bizottsággal és a nemzeti kisebbségeik képviselőivel. A fideszes képviselő szerint ezt az ügyet a Velencei Bizottság prioritásként fogja kezelni, és pár hónap alatt értékelést adhat a törvényről. Kiemelte továbbá, hogy Ukrajnának is elemi érdeke, hogy a kisebbségvédelmet összehangba hozza a nemzetközi normákkal.

„Ukrajna uniós integrációjának alapvető feltétele a nemzetközi kisebbségvédelmi jogszabályoknak való megfelelés, ezt a csatlakozáshoz szükséges koppenhágai kritériumok is előírják” – jelentette ki az országgyűlési képviselő.

Korábban Románia már többször jelezte, hogy problémásnak tarja a december közepén elfogadott ukrán kisebbségvédelmi törvényt. A román külügyminisztérium még december végén jelezte, sajnálatosnak tartja, hogy az ukrán parlament a Velencei Bizottsággal való konzultáció nélkül fogadta el a nemzeti kisebbségekről szóló új törvényt. Akkor a minisztérium azt állította, a Velencei Bizottság véleményezése „minden bizonnyal hozzájárult volna ahhoz, hogy átfogó és az erre a területre vonatkozó európai jogi normák tekintetében világos szöveg szülessen”.

Januárban aztán Klaus Iohannis is felhívta telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy egyebek mellett a Kijev által elfogadott nemzeti kisebbségekről szóló új törvény beszélgessen vele. Az elnöki hivatal akkor azt közölte, hogy Iohannis „hosszasan tárgyalt” az ukrán kollégájával a törvényről, amely aggodalmat és elégedetlenséget váltott ki a román hatóságok és az ukrajnai román közösség képviselői körében. Iohannis felkérte Zelenszkijt, hogy „gyorsan találjon megoldásokat ezen aggályok kezelésére és orvoslására”. Az ukrán fél akkor nyitottnak is mutatkozott a probléma megoldására.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!