Klaus Iohannis a nagy felháborodást okozó kisebbségi törvényről beszélt Zelenszkijjel

2023. január 4. – 18:13

Másolás

Vágólapra másolva

Klaus Iohannis államfő szerdán telefonon beszélgetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a Kijev által december közepén elfogadott új kisebbségi törvényről, amivel kapcsolatban korábban a román külügyminisztérium rendkívül kritikusan nyilatkozott.

Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint a szerdai telefonbeszélgetésen Iohannis aggodalmát fejezte ki az ukrajnai polgári célpontok és kritikus infrastruktúrák elleni folyamatos orosz támadás miatt, illetve elítélte Oroszország könyörtelen légicsapásait, amelyek sötétségbe borították Ukrajnát. Iohannis emlékeztette Zelenszkijt, hogy Románia eddig is következetesen támogatta Ukrajnát, például generátorokat biztosított számára, segítette a menekülteket, megkönnyítette az ukrajnai gabona exportját, illetve támogatta Ukrajna EU-s integrációját. A közlemény szerint Iohannis megismételte, hogy Románia továbbra is segíteni fogja Ukrajnát és az ukrán népet.

A közlemény szerint ugyanakkor Iohannis „hosszasan tárgyalt” az Ukrajnában nemrégiben elfogadott nemzeti kisebbségi törvényre, amely aggodalmat és elégedetlenséget váltott ki a román hatóságok és az ukrajnai román közösség képviselői körében. És Iohannis felkérte Zelenszkijt, hogy „gyorsan találjon megoldásokat ezen aggályok kezelésére és orvoslására”. A két elnök megállapodott abban, hogy a román és az ukrán külügyminiszter a közeljövőben tárgyalásokat fognak folytatni a kérdés kétoldalú megoldásáról.

A kisebbség kérdésével kapcsolatban Zelenszkij elnök kijelentette, nyitott a megoldások keresésére, hogy az ukrajnai román közösség ugyanolyan jogokat élvezhessen, mint a romániai ukrán közösség.

A külügyminisztérium korábban „sajnálatosnak” nevezte, hogy az ukrán parlament a Velencei Bizottsággal való konzultáció nélkül fogadta el a nemzeti kisebbségekről szóló új törvényt. A külügyi tárca szerint a Velencei Bizottság véleményezése „minden bizonnyal hozzájárult volna ahhoz, hogy átfogó és az erre a területre vonatkozó európai jogi normák tekintetében világos szöveg szülessen”.

A külügy azt is sajnálatosnak tartja, hogy a jogszabály elfogadása előtt nem egyeztettek az ukrajnai román közösség képviselőivel, ahogyan azt a román fél kérte.

A minisztérium ugyanakkor felszólítja az ukrán hatóságokat, hogy „legalább ebben a szakaszban” konzultáljanak a Velencei Bizottsággal, és maradéktalanul hajtsák végre annak ajánlásait, a törvény ugyanis csak hat hónap múlva lépne hatályba.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!