A tálibok kitiltották az afgán nőket a vidámparkokból, a nyilvános fürdőket és tornatermeket sem látogathatják

Az afgán nők gyakorlatilag beszorultak házaikba: hiába lépnek ki az utcára, mert sehova sem mehetnek, legutóbb a tálib rezsim kitiltotta őket Kabul vidámparkjaiból és kertjeiből is, az utolsó nyilvános helyekről, ahol megtűrték őket, mióta a fundamentalista iszlamisták tavaly augusztusban ismét átvették a hatalmat – tudósít az AFP. Néhány nappal e döntés után egy másik, hasonlóan drákói intézkedés is napvilágot látott: a nyilvános fürdőket és a tornatermeket is betiltják a nők számára. A tálibok tavalyi visszatérése óta a nők egyre inkább kiszorulnak a közéletből, annak ellenére, hogy a keményvonalas iszlamisták azt ígérték, ez alkalommal mérsékeltebbek lesznek, és tiszteletben tartják a női jogokat.
A szórakoztató parkokban és nyilvános kertekben, eddig különböző időpontokat és napokat vezettek be a férfiak és a nők számára, hogy ne keresztezzék egymást.
A héten bevezetett új szabály tovább szorítja ki a nőket az egyre szűkülő közterületekről. A nőknek már most is tilos férfi kísérő nélkül utazniuk, és kénytelenek hidzsábot vagy burkát viselni, ha elhagyják az otthonukat. A középiskolákat a lányok számára több mint egy éve bezárták az ország nagy részén.
„Az elmúlt 15 hónapban mindent megtettünk, hogy elintézzük és rendezzük a dolgokat – és még a napokat is pontosítottuk” – mondta Mohammad Akif Sadeq Mohajir, a Erkölcsmegelőzési és Erkölcsösztönzési Minisztérium szóvivője. „De néhány helyen mégis – sőt, azt kell mondanunk, hogy sok helyen – megszegték a szabályokat” – jelentette ki a tálib politikus az AFP számára.
A hírt nemcsak a nők, hanem a parkok üzemeltetői is – akik sokat fektettek a létesítmények fejlesztésébe – megdöbbenéssel fogadták.
„Nincsenek iskolák, nincs munka... legalább egy helyünk lehetne, ahol szórakozhatunk” – nyilatkozta egy nő, miközben egy szomszédos étterem ablakán keresztül nézte, ahogy a gyermekei játszanak a parkban. „Egyszerűen csak unatkozunk és elegünk van abból, hogy egész nap bezárva ülünk, belefáradtunk”.
Az AFP megszólaltatta a 21 éves Raihanát is, aki iszlám jogot tanul az egyetemen. A fiatal lány csalódott volt, miután kiderült, hogy hiába vett ki szabadnapot, mert nem tud belépni a parkba. „Nagyon izgatottak voltunk ... belefáradtunk az otthon ülésbe” – mondta. „Nyilvánvaló, hogy ezeket a szabályokat nem az iszlám írja elő. Ha a saját hazádban nincs szabadságod, akkor mit jelent itt élni?”.
A betiltás előtt az ilyen parkok naponta több száz látogatót is fogadtak, mert a nők többnyire ide hozták különböző családi összejövetelekre, születésnapok megünneplésére a gyerekeiket. Péntekenként és ünnepnapokon még többen özönlöttek a parkokba. Azonban a szabály életbe lépése után csak pár férfilátogatót lehet látni az egyik legnagyobb ilyen létesítményben, a Zazai szórakoztató parkban, amely 15 ezer látogatóval számolt egy-egy hétvégi napon.
Habib Jan Zazai, a komplexum tulajdonosa attól tart, hogy be kell zárnia vállalkozását, amelybe 11 millió dollárt fektetett, és amely több mint 250 embert foglalkoztat. „Nők nélkül bezárhatjuk a vidámparkot, mivel a gyerekek nem fognak egyedül jönni” – mondta.
Attól tart, hogy az ilyen rendeletek elriasztják a külföldiek vagy a külföldön élő afgánok befektetéseit, és hatással lesznek a bevételekre is. „Egy kormányt adókból működtetnek. Ha egy befektető nem fizet adót, akkor hogyan tudna működni bármi?”
A tornatermek és a nyilvános fürdők is tiltottak az afgán nők számára
Az újabb tiltásokat vasárnap erősítették meg a tálibok, néhány nappal azután, hogy kitiltották őket a parkokból és a vidámparkokból.
„Az edzőtermeket azért zárták be a nők számára, mert az edzőik férfiak voltak, és néhányuk kombinált edzőterem volt” – mondta az AFP-nek Mohammad Akif Sadeq Mohajir, a Erkölcsmegelőzési és Erkölcsfejlesztési Minisztérium szóvivője.
Azt mondta, hogy a „hammamok” – hagyományos nyilvános fürdőhelyek, amelyeket mindig is nemek szerint különböztettek meg – mostantól szintén tiltott területnek számítanak.
„Jelenleg minden házban van fürdőszoba, így a nők számára ez nem lesz probléma” – mondta.
Aktivisták szerint a nőkre vonatkozó növekvő korlátozások célja, hogy megakadályozzák őket abban, hogy összegyűljenek és tiltakozzanak, tüntetéseket szervezzenek a tálibok uralma ellen.
Nők kisebb csoportjai eddig gyakran tartottak villámtüntetéseket Kabulban és más nagyvárosokban, kockáztatva ezzel az erőszakos beavatkozást, ugyanis a rendfenntartó erők őrizetbe vették őket. A letartóztatások pedig nagyon gyakran veréssel végződtek.
E hónap elején az ENSZ aggodalmának adott hangot, miután a tálibok megzavartak egy sajtókonferenciát a fővárosban, a női résztvevőket pedig testmotozásnak vetették alá, és őrizetbe vették a rendezvény szervezőjét több más személlyel együtt.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!