Hatodik hete tüntetnek Iránban: egyre több a halálos áldozat

2022. október 28. – 19:33

frissítve

Hatodik hete tüntetnek Iránban: egyre több a halálos áldozat
Tüntetés Iránban – Fotó: Tasnim / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A hatodik hétbe léptek a Mahsza Amini halála miatti tüntetések és zavargások Iránban. A 22 éves nő szeptember közepén halt meg, miután őrizetbe vették, mert állítólag nem viselte megfelelően a fejkendőjét.

Csütörtökön olyan felvételek láttak napvilágot, amelyen egy másik nő, Nika Sakarami sírjánál több nő a haját nyírja a tiltakozás jeleként Horramabadban. Sakaramit több mint egy hónapja holtan találták, miután részt vett egy Amini halála miatti tüntetésen, írja az Euronews.

Az iráni fővárosban felvonulást is rendeztek annak demonstrálására, hogy a résztvevők elítélik a déli Siraz városának síita muzulmán szentélyében történt szerdai lövöldözést, amelyben – az állami média tájékoztatása szerint – legalább 15 hívő meghalt. A támadást az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.

A Guardian arról tudósít, hogy az iráni Nyugat-Azerbajdzsán tartomány székhelyén, Mahabadban füst dőlt ki a kormányzói iroda ablakából, miközben tüntetők azt skandálták: „Halál a diktátorra!”, egy nyugat-teheráni komplexum udvarán pedig az iszlám köztársaság elleni jelszavakat skandáltak.

A Hengaw, egy norvégiai székhelyű emberi jogi csoport szerint a biztonsági erők csütörtök este legalább három tüntetőt lőttek agyon Mahabadban, Irán Irakkal közös nyugati határának közelében. A halálos lövések azután dördültek el, hogy a szerda este meggyilkolt 35 éves tüntető, Iszmail Mauludi emlékére tisztelgő gyászolók elhagyták a temetőt, és a kormányzó hivatala felé vették az irányt.

Az Amnesty International csütörtökön késő este közleményben közölte, hogy az iráni biztonsági erők által elkövetett „törvénytelen gyilkosságok” 24 órán belül legalább nyolc ember életét követelték négy tartományban.

Az iráni biztonsági apparátus hibáinak rendkívül szokatlan beismerésében Szisztán és Beludzsisztán tartomány hatóságai közölték, hogy a tartományi főváros, Zahedan rendőrfőnökét elbocsátották a szeptember 30-i tüntetések kezelésében elkövetett „tévedések” miatt.

Egy belső vizsgálat megállapította, hogy a rendőrség tüzet nyitott a tüntetőkre, és ez hozzájárult a vizsgálat szerint összesen 35 halálos áldozathoz. Az áldozatok családjainak kártérítés kifizetésére vonatkozó végzést is kiadtak, ami újabb jele annak, hogy az iráni állam attól tart, hogy a tartományban nem csillapodtak a feszültségek.

A zahedáni tüntetést egy tizenéves lánynak egy rendőrparancsnok által elkövetett állítólagos megerőszakolása miatt hirdették meg. Jogvédő csoportok 90 fölé teszik a halálos áldozatok számát ezen a napon – amelyet az irániak Véres Péntek néven emlegetnek.

Az országszerte zajló tüntetések második egymást követő éjszakája után az ENSZ emberi jogi hivatala pénteken aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a hatóságok nem hajlandók kiadni a meggyilkolt áldozatok holttestét.

„Nagyon rossz bánásmódról érkeznek információk... beleértve a tüntetők családjainak zaklatását is” – mondta Ravina Shamdasani, az emberi jogi főbiztos hivatalának szóvivője egy genfi sajtótájékoztatón. „Különösen aggasztóak azok a hírek, amelyek szerint a hatóságok a sérült tüntetőket kórházakból fogdákba szállítják, és megtagadják a halott áldozatok kiadását a családjuknak” – mondta.

Shamdasani hozzátette, hogy egyes esetekben a hatóságok feltételekhez kötik a holttestek kiadását, és arra kérik a családokat, hogy ne tartsanak temetést és ne beszéljenek a médiával.

Az ENSZ felszólította Teheránt: itt az ideje, hogy egy független testület vizsgálja ki a másfél hónapja rendőrségi letartóztatásban meggyilkolt Mahsa Amini ügyét. A világszervezet iráni jelentéstevője szerint nem ez volt az első ilyen eset. Sok nővel, sőt gyerekkel végzett már az erkölcsrendészet. Sőt a tüntetések szeptember 16-i kezdete óta az iráni hatóságok legkevesebb 250 embert öltek meg, köztük 27 fiatalt.

A sirázi merénylet

Az iráni rezsim és szövetségesei elterelésképp megpróbálták összekapcsolni az Amini halála által kiváltott tüntetéseket egy szerdai, a dél-iráni sirázi szentélynél történt tömeges lövöldözéssel, amelyet az Iszlám Állam csoport vállalt magára.

Szajjed Hasszán Naszrallah, a libanoni síita iszlamista párt és a Hezbollah militáns csoport vezetője is ezt a kapcsolatot próbálta alátámasztani, és úgy fogalmazott: „Azok, akik a közelmúltbeli iráni zavargásokat irányították, azok azok, akik támadókat küldtek Sírazba, hogy ártatlan embereket öljenek meg”.

Mohammad Ismail Kothari, teheráni képviselő bizonyítékok nélkül állította, hogy a szentély elleni támadást „anyagilag és politikailag is támogatták azok az országok, amelyek az elmúlt 40 napban ellenünk voltak”.

Iráni hivatalos körökben elégedetlenséget váltott ki, hogy a nyugati média nem foglalkozott a sirázi támadással olyan mértékben, mint a tiltakozó mozgalommal.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!