Tajvan átvételére tett fogadalommal nyitotta meg Hszi Csin-ping a Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusát

2022. október 16. – 10:08

Tajvan átvételére tett fogadalommal nyitotta meg Hszi Csin-ping a Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusát
A Kínai Kommunista Párt kongresszusának megnyitó ünnepségének élő közvetítését követik 2022. október 16-án Hongkongban – Fotó: Vernon Yuen/NurPhoto/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Mintegy 2300 küldött részvételével megkezdődött vasárnap Pekingben a Kínai Kommunista Párt egyhetes kongresszusa. A fórum dönt a párt központi bizottságának új összetételéről, és várhatóan módosítanak a pártszabályon is. Ezt követően, október 22-én tartja első ülését az új összetételű központi bizottság, amelyen megválasztják a főtitkárt.

Az ötéves kínai politikai ciklus legfontosabb összejövetele várhatóan újabb ötéves mandátumot ad Hszi számára Kína irányításában, megerősítve ezzel pozícióját Mao Ce-tung óta a leghatalmasabb vezetőként.

A kongresszus a pártfőtitkár-államfő beszédével kezdődött. A kínai elnök közel kétórás beszédében a küldöttek előtt ritka bepillantást engedett az országgal kapcsolatos terveibe és reményeibe. Azt sugallta, hogy Kína iránya Hszi vezetése alatt – amelyet a növekvő társadalmi ellenőrzés, a regionális agresszió és a nyugattal való rivalizálás jellemez – valószínűleg folytatódni fog.

A Guardian beszámolója szerint a főtitkár dicsérte a hongkongi demokráciapárti mozgalom elleni kemény fellépést a nemzetbiztonsági törvények bevezetésével, amelyek gyakorlatilag kriminalizálták a másként gondolkodókat. Mint fogalmazott: ezek az intézkedések helyreállították a rendet, és "fordulatot jelentettek a térségben".

Hszi Csin-ping egyúttal figyelmeztette Tajvant, hogy a "történelem kerekei" afelé fordulnak, hogy Peking átvegye az ellenőrzést a szigetország demokráciája felett. Mint mondta, "a teljes újraegyesítést meg kell valósítani", és hozzátette:

Továbbra is a legnagyobb őszinteséggel és a legnagyobb erőfeszítéssel fogunk a békés újraegyesítésre törekedni, de soha nem ígérjük meg, hogy lemondunk az erő alkalmazásáról, és fenntartjuk magunknak a lehetőséget, hogy minden szükséges intézkedést megtegyünk".

A jelenlegi pártfőtitkár-államfő Hszi Csin-pingnek nem is a főtitkári pozíciójának megőrzése miatt kell aggódnia, hanem sokkal inkább a gazdasági nehézségek kezelése okozhat majd fejfájást.

Földbe álló gazdasági növekedés, fenntarthatatlan eladósodottságtól lassuló ingatlanipar, gyengülő jüan, megugró infláció, Covid-lezárások, öregedő népesség, munkanélküli fiatalok

- nem éppen azok a kifejezések, amelyeket Hszi Csin-ping szívesen hallott mostanában az általa vezetett Kínai Kommunista Párt kongresszusa előtt, ahol éppen arra készülne, hogy harmadszorra is megválasszák az ország vezetőjének. Erre korábban nem volt lehetőség, azt Hszi teremtené meg, és saját kommunikációja szerint szinte Mao Ce-tung-i magasságokba emelné.

A várakozások szerint a kongresszus Hszi Csin-ping pártfőtitkár hatalmának bebetonozásáról fog szólni, írja a Telex. A kínai pártállam irányát illetően érdekes kérdés lesz, hogy pontosan kik kerülnek be Hszi alá a felső vezetésbe, feltűnik-e potenciális utód, és ki viszi majd a gazdasági ügyeket. A piacok pedig arra kíváncsiak, lesz-e irányváltás a növekedést visszavető zéró-Covid politikában, és mit akar kezdeni a párt a sokasodó ingatlanpiaci és pénzügyi problémákkal. A kongresszuson született döntések arra is hatással lesznek, hogy Kína mekkora energiát lesz képes fordítani a nyugati világ világgazdasági és világpolitikai befolyásának csökkentésére, és a sajátja növelésére. Ezekről a kérdésekről és a lehetséges válaszokról ebben a Telex-cikkben lehet olvasni részletesen.

Az emberi jogok visszaszorítása szintet léphet Kínában

Hszi eddigi kormányzását az emberi jogok megsértése és a vallási és etnikai kisebbségek elleni fellépés nemzetközi elítélése jellemezte Hszincsiangban, Tibetben és Belső-Mongóliában. Azt mondta, hogy a párt "továbbra is elkötelezett az elv mellett, hogy a vallásoknak Kínában kínai irányultságúnak kell lenniük", ami arra utal, hogy kevés esély van a nyomásgyakorlás megszüntetésére.

Miközben Hszi beszédében a konszenzusos kormányzás eszméjét szajkózta, és azt mondta a küldötteknek: “El kell fogadnunk az emberek kritikáját és felügyeletét”, a valóságban Pekinget és az egész országot szigorú biztonsági szabályok alá helyezték, hogy megakadályozzák a kongresszus megzavarását. Minden pekingi hídnál biztonsági őrök állomásoznak, miután a múlt héten egy magányos tüntető Hszi ellenes transzparenseket akasztott ki egy pekingi felüljáróról, és letartóztatták. Az ellenvéleményeket olyannyira korlátozzák, hogy az embereket már a tüntetésről készült képek megosztásáért is állandó tiltással sújtják a közösségi médiában – számolt be a Wall Street Journal.

"Mivel a WeChat mindenütt jelen van a kínai mindennapi életben, ez a büntetés digitálisan egyenértékű azzal, hogy levágják az elkövető kezét. Nehéz elképzelni ennél hatékonyabb eszközt az öncenzúra kikényszerítésére" – írta a Twitteren Anthony Dapiran hongkongi ügyvéd és aktivista.

Ez a pártkongresszus az első azóta, hogy eltörölték a pártvezetők megbízatási idejének korlátozását, ami lehetővé teszi Hszi számára, hogy "élethosszig tartó vezető" maradjon.

A héten további alkotmányos változtatások várhatóak, amelyek fokozzák a hatalmát és a párton belüli helyét, többek között Hszit a KKP "magvaként", az ő elképzeléseit pedig a párt ideológiájaként rögzítik. A vezetőségen belüli átrendeződések várhatóan Hszi szövetségeseit és lojálisait is felemelik.