A II. Erzsébet felravatalozott koporsójához vezető, önmagában is látványossággá vált sor mintegy 4 kilométeren át húzódik a londoni Temze partján szerda óta. Első este beszélgettünk a sorban állókkal, így találkoztunk olyannal is, aki orvosi kezelését megszakítva sietett haza Hollandiából, más a nyaralásának vetett véget, hogy búcsút vehessen királynőjétől, akire hozzátartozóként tekint.
London egy borzasztó nagy város, mind területét, mind pedig lakosságát tekintve. Utóbbit határhúzástól függően nyolc- és tizenkétmillió főre teszik. Aki pedig huzamosabb ideig élt Londonban, az azt is tudja, hogy a sorban állás mindenféle élethelyzetben jóval elterjedtebb, mint Magyarországon. Sorban kell állni egy jó étteremhez, de egy teljesen átlagos klubhoz is. Csúcsidőben szeretnél metróra szállni? Az első szerelvényre úgysem férsz fel, inkább sorolj be.
Ez egyrészt fakadhat az emberek puszta számából, másrészt a britek hírhedt sorbanállás-szeretetéből is: egy rendezett, szépen haladó sor a világ megkomponált igazságosságát, az egyenlőség diadalát jelenti sokaknak.
Most pedig minden idők sorban állása vár azokra, akik személyesen szeretnék megtekinteni az előző héten elhunyt II. Erzsébet brit királynő koporsóját. A négynapos látogatási idő alatt előzetes számítások szerint ugyanis több százezren tervezik leróni kegyeletüket a néhai uralkodó ravatalánál a londoni parlament legrégebbi részében, a Westminster Hallban. Egyes előrejelzések 30 órás várakozási időt sem zártak ki.
Bár szerda este óta a nap mind a 24 órájában beengedik az embereket a terembe, a sor már kapunyitás előtt egészen rémisztő méreteket öltött. A brit médiaügyi minisztérium streamje élőben közvetíti, hogy éppen hol és milyen messze van a vége:
a ravatal első napjának estéjére például kicsit összébb húzódott a napközbeni 4,3 kilométerről 3,8 kilométerre, a sor vége pedig a London híd helyett már inkább a Southwark hídnál állt.
Fotó: Ferenci Ármin / Telex
Előkészületek
A királynő koporsója már szerda este megérkezett Londonba, ahol néma csendben, zuhogó esőben várta a tömeg. Csütörtökön pedig egy látványos ceremónia keretében eljutott a Buckingham-palotából mostani helyére, ahol a hétfői temetésig marad.
Már szerdán napközben elkerülhetetlen volt a sorban állás, amennyiben valaki szerette volna megnézni bármely részét a vonulásnak: emberek százezrei ugyanis pont ugyanezt gondolták, és már kora reggel kimentek készülni az út menti területek elfoglalására.
Kordonok, rendőrök, izgatott tömeg és idősebb nézők időnkénti ájulása jellemezte a felfokozott hangulatot, amivel a királynő ólomkoporsóját és az ünnepélyes kíséretet várta a város. A ceremónia kétségkívül látványos volt: az új uralkodó, III. Károly, a királyi család többi tagjával követte a lovakkal húzott koporsót, lassú dobszóra és fennkölt zenei aláfestéssel.
Miután elhaladt a menet, a Westminster Hallhoz sietve sikerült útközben megszólaltatni egy sokszorosan kitüntetett veteránt, aki láthatóan elérzékenyült a vonulás alatt. Az idős férfi elmondta, hogy a brit tengerészetnél szolgált: Észak-Írországban is járt a zavargások alatt, a Falkland-háborúból pedig egy szerencsés véletlen folytán maradt ki. Könnyes szemmel mesélte, hogy
élete során kétszer is találkozott a királynővel, és nem tudta nem észrevenni a „szemében megcsillanó huncutságot”.
Fotó: Ferenci Ármin / Telex
Most halálos betegként, a rákkezelését meggyorsítva jött Londonba Hollandiából, hogy élőben tudjon elbúcsúzni II. Erzsébettől.
Kígyók nem kígyóznak
A ravatalra váró sor igazából nem egy gigantikus, megállás nélkül hömpölygő valami. Nagyjából a Temze vonalát követve, azzal párhuzamosan állt fel az alig két-három embernyi szélességű sor, ám a várakozásra kijelölt részt különböző szekciókra osztották fel. Egy-egy ilyen zóna között ellenőrző pontokat állítottak fel, amiken csak egy bizonyos karszalaggal lehet túljutni: ezt a karszalagot pedig a sor végén adják oda önkéntesek. A karszalaggal ideiglenesen el is lehet hagyni a sort, például ha mosdóba vagy valami folyadékért kell elszaladni.
A tömeg és a város csatájában egyelőre utóbbi áll nyerésre, valószínűleg a végtelenül precíz tervezésnek hála. Bár az első napon a sor meglepően gyorsan haladt, a jelenlegi 6-8 óra várakozás is bőven megterhelő, ez a résztvevőket azonban láthatóan nem zavarta.
„A királynő hetven évig szolgálta az országunkat, az a legkevesebb, hogy most nekem egy kicsit várakozni kell”
– jellemezte a helyzetet egy középkorú cornwalli férfi. Feleségével együtt idő előtt jöttek haza írországi nyaralásukról, hogy láthassák a királynő koporsóját. Ők maguk kihagyták a már említett vonulást, hogy időben be tudjanak állni a sorba. „Négy órája csatlakoztunk a (közeli) Waterloo hídnál, és az egyik önkéntes azt mondta, nagyjából két és fél óra múlva tudunk bejutni” – reménykedett a feleség.
Kegyes időjárás, barátságos tömeg
Nagyjából fél órát lefelé sétálva még mindig nem lehetett látni a sor végét, a hangulat viszont meglepően jó volt. Teljesen idegenek cseverésztek egymással, tudva, hogy még órákig együtt kényszerülnek várakozni. Egy középkorú nő nagy brit zászlóval a hátán mesélt arról, hogyan osztják meg egymással a sorban állók a királynővel kapcsolatos kedvenc történeteiket.
„Van nálam víz és elég étel, akár 24 órát is tudnék sorban állni”
– mondta. Sátor nem volt nála, az ilyen jellegű felszerelések használatát ugyanis betiltották a sorban állás közbenre, de még széket sem lehet vinni a ravatalra várakozva.
Fotó: Ferenci Ármin / Telex
A nő arra is felfigyelt, hogy a királynő koporsója pont délután 2 óra 22 perckor hagyta el a Buckingham-palotát, a 222-es szám pedig az ő „angyalszáma”. Azt nem árulta el, hogy az angyalszám mit is jelent pontosan, csak sokat sejtetően azt mondta, az időzítés alapján feltehető, hogy a királynő is hitt az ilyen erőkben.
Még tovább haladva találkoztunk a sorban egy börtönőrrel és veterán férjével, mindketten többszörösen kitüntettek, és szintén a jó hangulatról áradoztak. „Kegyes hozzánk az időjárás, és barátságos mindenki” – mondta a férj. Egymásra kontrázva dicsérték a királynőt, az általa képviselt stabilitásról és „csöndes erejéről” beszéltek, de III. Károlyra is bizakodóan tekintenek.
Fotó: Ferenci Ármin / Telex
Szóba kerültek azok a köztársaságpárti tiltakozók is, akiket az utóbbi napokban tartóztattak le a temetési ceremóniák ideje alatt. Bár többségük csak szóban vagy molinón fejezte ki ellenérzését, a házaspár szerint megérdemelték, amit kaptak:
„Ez egy temetés, egy ország temeti a királynőjét. Legyenek tisztelettel: mit szólnának akkor, ha mi kezdenénk el ordibálni valamelyik hozzátartozójuk temetésénél?”
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
