Szakértő a Wizz Air-gép szűk landolásáról: nagy marha, aki a kifutópálya tengelyébe áll

2022. augusztus 7. – 18:11

frissítve

Szakértő a Wizz Air-gép szűk landolásáról: nagy marha, aki a kifutópálya tengelyébe áll
Részlet a Wizz Air landolásáról készült videóból – Forrás: GreatFlyer / Youtube

Másolás

Vágólapra másolva

A Wizz Air egyik pénteki, Airbus A321neo típusú gépe a megszokottnál alacsonyabban érkezett a görögországi szkíathoszi reptérre, egy videós felvette az esetet – számoltunk be róla az Airportal alapján szombaton. A gép ugyanis olyan alacsonyan repült, hogy szó szerint majdnem súrolta a turisták fejét, ez pedig még a tapasztalt repülőgép-szpottolókat is meglepte. De vajon mennyire megszokott vagy veszélyes ez a manőver? – kérdeztük a repülési szakértőt és a terepet jól ismerő pilótát.

Háy György balesetvizsgáló és nyugalmazott pilóta az esettel kapcsolatban lapunknak elmondta, hogy látta a videót, optikailag valóban alacsonyan érkezik be a gép a reptérre. A rövid leszállópályával rendelkező repülőtereken, ilyen a szkíathoszi is, nagy sebességgel, 250-300 km/órával érkeznek be a repülőgépek, nem csoda, hogy igyekeznek minél előbb földet érni. A szóban forgó gép kicsit lehet, hogy túlment az optimális szögön, de ezeket az eseteket a repülőgép adatrögzítője alapján általában kiértékelik később.

Háy György szerint létező probléma, ha kisebb szögben száll le egy gép. Ennek több, nem szándékos oka is lehet: jöhet például egy váratlan széllökés, ami lejjebb nyomja a repülőt, vagy bezavarhat egy éjszakai érzéki csalódás. A balesetvizsgáló szerint az embereket fizikailag még így sem tudja elsodorni a gép, mert a leszállópálya szintje magasabban van a kerítésen kívüli talajszintnél. Ennek ellenére szerinte „nagy marha”, aki ilyen helyeken a repülőgép turbinája közelébe megy.

Volt már ilyenből haláleset

Nem is a leszállásoknál szokott probléma lenni, hanem a felszállásoknál – tette hozzá. Az ilyen rövid kifutópályákon befékezett állapotban, maximálisan felpörgetett hajtóművel startolnak a gépek, hogy minél nagyobb lendületet tudjanak venni. A légmozgás ilyenkor rendkívül erős, és ha közel van a kerítés, sok ember kint azzal szokott szórakozni, hogy megkapaszkodnak valamibe, és beleállnak az áramlatba.

Háy György elmondta, neki is volt hasonló esete korábban a korfui reptéren, ahol felszállásnál gyerekek álltak a pálya végén, és félt, hogy elfújja őket. Hogy rájuk ijesszen, először adott egy kisebb gázt, és csak azután startolt el, ami bejöhetett, mert a felszállás után nem jelezték rádión, hogy baj történt volna.

A szkíathoszihoz hasonló Szent Márton-szigeti (St. Maarten) Princess Juliana repülőtéren számos baleset, sőt haláleset is történt az ilyen könnyelmű szórakozásból: 2017-ben egy nőt felkapott a légáram, és nekicsapta a kőszegélynek. (Az ABC híradójának erről szóló riportját csak erős idegzetűek nézzék meg.)

A kiáramló forró hajtóműgáz is tud súlyos sérülést okozni

Lapunk beszélt egy tapasztalt, nemzetközi reptereken megforduló pilótával is, aki a szkíathoszi repteret is megjárta. Mint mondta, ez a repülőtér a maga 1628 méteres hosszával a legrövidebb európai repterek közé tartozik, ahová általában szándékosan alacsonyabban – szakszóval laposabb profilon, szakzsargonban „huzaton”, nagyobb gázzal – jönnek be a pilóták. Ennek pedig az az oka, hogy a gép már az első betonkockára le tudjon szállni, és megkezdhesse minél korábban a fékezést.

Számos tényező szól a minél hosszabb fékút mellett, és nemcsak az, hogy elfogyhat a pálya a gép alól. Például egy későn megkezdett leszállásnál erőteljesebben kell használni a féket, ami annyira felmelegedhet, hogy nem tud megfelelően lehűlni az indulási időpontig – ezért késve kell majd elstartolnia a gépnek, és fizetni az ezért járó kompenzációt.

A szkíathoszi reptéren, mint általában a repülőtereknél, van egy leszállási szöget meghatározó küszöbérték, aminél alacsonyabban nem szabad érkezni (különben a pilóta a veszélyes leszállás miatt meglátogathatja a polgári légiközlekedési hatóságot). Ez az érték függ az adott repülőgép típusától, de légitársaságonként is eltérő lehet. A küszöbértéket maga a pilóta is felülbírálhatja, ha nagyobb súlyt szállít, vagy olyan az időjárási helyzet. Mint a lapunknak nyilatkozó pilóta elmondta, sokan inkább vállalják, hogy alacsonyan érkeznek, és legfeljebb írnak egy jelentést a kényszerítő körülményekről, mint hogy ne álljanak meg a pálya végén.

A pilóta elmondása szerint a manőverezésben nem zavarja őt, ha a leszállásnál ott álldogálnak az emberek pár méterre a pálya előtt – még az ilyen extrém reptéren sem, mint a szkíathoszi –, mert bízik benne, hogy behúzzák a fejüket vagy hasra vágják magukat, ha túl közel van a repülő. Hozzátette azonban: valójában semmi keresnivalójuk sincs a nézelődőknek a leszállópálya tengelyében, és ezt általában tiltó táblákkal jelzik az üzemeltetők. Mert nemcsak az jelenthet veszélyt, hogy a légáram elsodorja vagy a futómű esetleg elüti őket, de a kiáramló forró hajtóműgáz is tud súlyos sérülést okozni. A korfui reptérnél például a rendőrségnek kellett lezárnia az egyik utat a sok sérülés miatt.

Lapunk megkereste a Wizz Airt is, hogy kiértékelik-e az érintett gép leszállási adatait itthon, lesz-e valamilyen utólagos vizsgálat, hogy történt-e valamilyen hiba, valamint hogy volt-e már hasonló eset a repülőtársaságnál, amint válasz érkezik, beszámolunk róla.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!