Zelenszkij kész a kompromisszumra, de demilitarizációról szó sem lehet – összefoglaló a háború 32. napjának éjjeléről

2022. március 28. – 08:12

frissítve

Zelenszkij kész a kompromisszumra, de demilitarizációról szó sem lehet – összefoglaló a háború 32. napjának éjjeléről
Használhatatlanná vált autók a szétlőtt mariupoli épületek gyűrűjében – Fotó: Alexander Ermohenko/Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A háború 32. napjának estéje komolyabb összecsapások nélkül zajlott le, így az éjjel megint leginkább Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről, illetve az Oroszországban máris betiltott interjújáról szólt.

  • „Az isten szerelmére, Putyin nem maradhat hatalmon” – mondta Joe Biden amerikai elnök még szombaton, ami után a Fehér Ház és az amerikai külügy is magyarázkodni kezdett, hogy soha nem avatkoznának be senki belügyébe. Biden óvatlan kijelentésétől még Emmanuel Macron francia elnök is elhatárolódott, és figyelmeztetett, hogy nyilatkozatokkal se mélyítse tovább senki a válságot.
  • Volodimir Zelenszkij a háború kitörése óta először adott interjút orosz médiumoknak, az ellenzékiek mellett egy kormánypárthoz is idomuló lapnak, de így sem valószínű, hogy sok oroszhoz eljutnak szavai, mert az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság, a Roszkomnadzor vasárnap közleményben figyelmeztette az orosz hírügynökségeket, hogy ne terjesszék a Zelenszkijjel készített interjút.
  • Zelenszkij az interjúban többek közt jelezte, hogy hajlandó tárgyalni Ukrajna semleges státuszáról, és a Donbasz régióban is kész a kompromisszumos megoldásra a béke érdekében. Az ukrán demilitarizáció viszont nem lehet tárgyalási alap, és azt is jelezte, hogy ukránoknak népszavazáson kellene dönteniük a semleges státuszról.
  • Az ukrán elnök szokásos videóüzenetében azt mondta népének, hogy haladéktalanul helyre kell állítani a békét.
  • Hétfőtől Isztambulban folytatódnak majd az orosz-ukrán tárgyalások. Recep Tayyip Erdoğan török elnök a tűzszünet és a humanitárius feltételek javításának fontosságáról beszélt telefonon Putyinnak.
  • Az ukrán katonai hírszerzés vezetője, Kirilo Budanov szerint Oroszország célja, hogy Észak- és Dél-Korea mintájára kettéosszák Ukrajnát. Budanov emellett véres gerillaháborúkat is vizionált.
  • Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy a volt csernobili atomerőmű területén átjáró orosz csapatok és szállítmányok nukleáris veszélynek teszik ki egész Európát. Szerinte a felelőtlenül viselkedő orosz erők megsérthetik az 1986-ban megsérült negyedik blokk szigetelését.

Ha a háború 32. napjának minden fontos mozzanatát újra elolvasná, kattintson napi hírfolyamunkra.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!