Mi, itt maradók, kitartunk, és még nagyobb közösséget próbálunk majd építeni ukránokkal, magyarokkal, mindenkivel

2022. március 13. – 10:01

frissítve

Mi, itt maradók, kitartunk, és még nagyobb közösséget próbálunk majd építeni ukránokkal, magyarokkal, mindenkivel

Másolás

Vágólapra másolva

Újra a kárpátaljai Beregszászon jártunk, és már a péntek esti érkezésünknek is adott egy gellert, hogy a két hete tartó orosz-ukrán háborúban először lőttek nyugat-ukrajnai városokat – például az innen 230 kilométerre fekvő Ivano-Frankivszkot –, de aztán szombat hajnalban légiriadó is volt Kárpátalján, így Beregszászon is. Később kiderült az is, hogy vasárnap már a Lviv város melletti katonai kiképzőbázist is rakétatámadás érte.

A beregszászi polgármester Facebook-oldalán is jelezte, hogy mindenki menjen biztonságos helyre, majd röviddel utána, szombat hajnal negyed hétkor azt is, hogy vége lett a „légi veszélynek”.

Megtartani a közösség hidegvérét

Néhány órával később, még szombaton a városházán kérdeztük a polgármestert arról, mik a nehézségek, mivel számolnak, mi van a városban. Rögtön azzal kezdte, persze friss élmény volt a légiriadó, de ezzel együtt is; Kárpátalja a nyugalom szigete egyelőre. Babják Zoltán arról beszélt, ő sokkal inkább aggódik az úgynevezett „diverzáns csoportok” miatt, hogy ne csináljanak olyat, amivel demoralizálják a helyieket és a helyi menekülteket. Nem akart konkrét példát említeni, de

általánosságban megjegyezte, a hadviselés része lehet, hogy háborús közhangulatot alakítsanak ki ott is, ahol nem ennyire éles a helyzet.

A polgármester a háború kitörése után néhány nappal egy Facebook-videóban beszélt arról, hogy a helyi lakosok körülbelül fele elhagyta Magyarország irányába az országot. Erről is kérdeztük most, azt mondta, nagyon sokan mentek el, hadkötelesek és nem hadkötelesek egyaránt, az élethelyzetek pedig nagyon változók: volt, ahol a hadköteles férfiak mentek el, és a nők, a család maradt itt Kárpátalján, de előfordult ennek a fordítottja is.

Hogy a város működésében mennyire okozott problémát, hogy ennyire sokan elmentek, arra azt mondta, kétségtelenül egyre nehezebb megoldani az önkormányzati feladatokat. Az önkormányzat is pénzből működik, az utcaseprőktől a karbantartókig, mindenkit ki kell fizetni – mondja a polgármester –, ahogy a vízszolgáltatót is, miközben a vízdíjak beszedése egyre inkább problémás. Ez a város gazdasági hátterét szerinte meg fogja ingatni, de szerencsére a vízszolgáltató pont egy ukrán-magyar közös vállalat, és a magyar partner biztosította a települést, hogy segít majd a nehéz periódust áthidalni, amennyiben a bevételeik a kritikus szint alá csökkennének. Hozzátette, hogy a most kettészakadt, vagy kereső nélkül maradt családoknak problémát fog jelenteni a közüzemi számlák fizetése.

Rengeteg hír szól arról, hogy segélyszervezetek, testvérvárosok, civilszervezetek segélyszállítmányokkal érkeznek Beregszászra. Alapvetően arra voltunk kíváncsiak, erre milyen arányban van szükségük az ide érkezett menekülteknek, és milyen arányban a nehéz helyzetben maradó helyi családoknak, valamint megjelent-e a térségben egyáltalán bármilyen hiány, ami megtámadott kelet-ukrajnai városokban, területeken fellépett.

Babják Zoltán, Beregszász polgármestere
Babják Zoltán, Beregszász polgármestere

A polgármester szerint Kárpátalja nem hadtér, a boltok, benzinkutak működnek, vannak korlátozások ugyan, de minden működik, és mindent lehet kapni. „A város pedig nem szeretne mesterségesen katasztrófát okozni azzal, hogy spontán elkezdünk élelmiszert osztani” – mondja Babják. A segélyeket nagyon szívesen fogadják, elfogadják, az ő feladata pedig most az, hogy csoportosítsák azokat, és szociális egységcsomagokat csináljanak.

A polgármester szerint nekik arra kell berendezkedniük, felkészülniük, hogy esetleg itt is nehézkes lesz, vagy megszűnik az élelmiszerellátás. Így 40 ezres lakossággal számolva – függetlenül attól, hogy hányan mentek el, és hányan maradtak, hiszen menekültekkel feltöltődött a beregszászi kistérség –, ezt kell modellezniük, és ezzel számolva szeretnének felkészülni különböző méretű és összetételű, alapvető élelmiszereket tartalmazó csomagokkal.

Amíg biztosított a boltok ellátottsága, addig csak különleges esetekben, egyénileg mérlegelve osztanak ilyen csomagot. Eközben egy kártyás rendszeren dolgoznak, ahol regisztrálnának minden helyi lakost, és menekülteket befogadó háztartásokat, különböző kategóriákat hoznának létre – rokkantak, nagycsaládosok –, hogy amennyiben élelmiszerosztásra kényszerülnének, akkor az azonnal rendezetten, igazságosan tudjon működni. Többek között azért is, hogy ne legyenek visszaélések: „Az is humanitárius katasztrófa, ha kiteszünk egy sátrat, és elkezdünk élelmiszert osztani. A világ tapasztalata az, hogy abból mindig visszaélések vannak.”

Mi a legnehezebb feladat most? – kérdeztük a polgármestert, aki azt mondta:

„megtartani a hidegvérét a közösségnek, hogy ne pánikoljanak. Mindenki azt szeretné, ha olyan rendszerben élne, ahol látja a holnapot, én is ebben szeretnék élni. Pánikhangulat ne legyen, legyen az alapvető élelmiszerekből ellátmány, legyen üzemanyag.”

A polgármester arról is beszélt, hogy nehéz a napi kommunikációban ügyesen egyensúlyozni: hogy mindenkit meg is nyugtasson, minden információt megadjon a lakóknak, de mégse áruljon el túl sokat, illetve leginkább olyan információkat, amit felhasználhatnak az itt élők ellen.

Amikor arról írok, milyen jó állapotban vannak az óvóhelyek, vagy hol, milyen óvóhelyeket próbálunk rendbe tenni, akkor nem csak azok olvassák, akik majd használni fogják, hanem azok is, akiknek esetleg rossz szándékaik vannak, hoz egy példát. Szerinte a lakosoknak kicsit proaktívaknak kell lenniük, és maguknak megnézni, kitalálni például azt, hol a legközelebbi óvóhely, és ott esetleg bekészíteni nélkülözhetetlen dolgokat.

Beregszász főtere
Beregszász főtere

„Az embereimmel két hete majdnem éjjel-nappal dolgozunk azon, hogy ne csak látszólag legyen fenntartva a város közüzeme, hanem minden el legyen végezve. Mint egy normális állapotban lévő, normálisan működő városban. Hiszen, mi a fészkes fenét védünk keleten, ha itt az értékeinket nem tudjuk fenntartani. Fenn kell tartani az értékeket, hogy a katonáink ezt az agressziót ki tudják füstölni az országból” – mondja Babják.

A polgármester szerint már most nagyon sokan vannak Beregszászon, akiknek eszük ágában sincs visszaköltözni, mert mondjuk egész egyszerűen nincs is hova; a házukat lebombázták, esetleg a családjuk sincs az országban. Sokan itt, Kárpátalján fognak megpróbálni érvényesülni, mondja, és hozzáteszi, az egy újabb érdekesség lesz, hogyan fog felállni a békeidőben a szociális rendszer, ki, milyen kompenzációt kap, ki marad, és ki hagyja el Kárpátalját, és milyen irányba.

Az elmúlt napokban arról is érkeztek hírek, hogy több ukrajnai üzem is áthelyezné a termelését Kárpátaljára. Bár a polgármester bízik benne, hogy a jövőben, amikor vége lesz a háborúnak, akkor a beruházók is más szemmel fogják megvizsgálni ezt a térséget, de a most érdeklődő üzemeknél megjegyezte: az most a probléma, hogy szállást is kérnek.

„Kétezer emberes cég jönne, és szállást kér hozzá. Honnan? Amikor a háború negyedik napjára már az összes létező szállásunk megtelt.”

Ha kitörne valami háborúféleség

A városházát elhagyva a főtéren, a ragyogó napsütésben egészen önfeledt a hangulat: menekült családok, akik gyerekekkel vannak éjszakára bezárva sokágyas kollégiumi szobákba, vagy frissen menekültszállássá alakított üres helyiségekbe, napközben kimozdulnak a gyerekekkel sétálni, játszani. Ráadásul a téren valamilyen furcsa okból – békeidőben is – szól a zene hangszórókból.

De ezzel a vidám hangulattal párhuzamosan láthatóan nagyon sokan figyelnek a rendre, figyelnek talán épp a polgármester által említett diverzáns elemekre, vagy egyáltalán csak arra, hogy ismeretlenek miket fotóznak. Például mi, akiknek többen többfélét mondanak erről, de szombaton az önkéntes területvédelmi egység fegyveres, egyenruhás tagjai határozottan megtiltották, hogy bárki fényképezzen a városban.

Apropó területvédelmi egység: nagy nehézségek árán találtunk olyan kárpátaljai magyart, aki jelentkezett a teroboronához. Természetesen fotót nem készíthettünk róla, és a nevét sem szerette volna elmondani, és ukrán társa is velünk volt, miközben beszélni tudtunk vele, de pár dolgot elmondott nekünk.

„Én ilyen helyzetben még nem voltam, és nem is szeretnék sűrűn lenni” – mondja egy őrzött épület előtt állva. Két éve jelentkezett az önkéntes területvédelmi egységhez, ez idő alatt egyetlen egyszer hívták be egy rövid gyakorlatra. Azt mondták neki, „ha kitörne valami háborúféleség”, bármikor kaphatja a telefont, és akkor azonnal ugrania kell. Így is történt:

február 24-én kapta a telefont, hogy jelenjen meg, és bár akkor azt mondták, egynapos dologra hívják, azóta szolgálatban van.

Azt mondja, nem volt katona, kiképzése is csak ez az egy alkalmas teroboronás kiképzés volt. Most kapott egyenruhát és fegyvert, és két hete szolgálatban van. Ő egyébként sosem akart elköltözni Kárpátaljáról, kettős állampolgársága sincs, sőt, azt mondja, még útlevelet sem csináltatott. Szerinte érezhető a feszültség, de nagyon jó csapatban van; azért is jelentkezett egyébként a területvédelmi egységhez, mert azt gondolta, háború esetén, ha kötelezően besorozzák, egyedül elkerülhet bárhová, így viszont egy társaságban van.

Menekült színészek menekült gyerekeknek játszanak

Beregszászon több menekülteket fogadó helyet is bemutattunk korábbi cikkeinkben, most a főtér oldalán működő színházat néztük meg, ahol szintén fogadják az érkezőket. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház jelenleg nem működik, előadások nincsenek, és a nagy színházterem be is van zárva, de a többi helyiségben, a kisebb próba- és bemutatóteremben, az öltözőkben, a pihenőszobákban mindenhol ágyakat állítottak fel, és a helyek be is teltek.

Natalja egy Donyeck melletti kis faluból származik, Kijevben tanult, onnan menekült el, amikor kitört a háború
Natalja egy Donyeck melletti kis faluból származik, Kijevben tanult, onnan menekült el, amikor kitört a háború

Oleg Melnichuk színész-rendező vezet végig minket, és mondja el, hogy most épp 28 ember lakik ott, akik között van négy fizikus, a többiek pedig színészek, többek között Kijevből. Mindenki addig maradhat, amíg nem megy tovább, vagy nem találnak valamilyen más megoldást, nincs időkorlát. Minden költséget a színház vállalt magára.

Itt találkoztunk az énekes Cvetanaval és a frissen végzett színész Nataljával, aki egy Donyeck melletti kis településről származik, és akinek családja nem akart elindulni, otthon maradtak, így egyedül van most Beregszászon. Ő mesélt pár mondatot arról a gyerekdarabról, amit a helyi társulat tagjai és a Kijevből érkezett színészek együtt próbálnak most, és amit egy olyan tiszakeresztúri gyermekotthonban adnak majd elő, ahol az orosz támadás miatt menekülő árvák is otthont kaptak.

Kijevből menekült fiatalok a színház egyik próbatermében kialakított ideiglenes szálláson
Kijevből menekült fiatalok a színház egyik próbatermében kialakított ideiglenes szálláson

A várost járva beszéltünk néhány helyivel is arról, hogyan látják a helyzetet, illetve feszültebb-e a hangulat, például a hajnali légiriadó miatt.

Nem akkor bátor valaki, ha el tudja venni egy másik ember életét

A főtér közelében két férfival kezdtünk beszélgetni, egyikük azt mondja, az elmúlt két hétben sokan hagyták el úgy Kárpátalját, hogy régóta tervezték, hogy szerencsét próbálnak Magyarországon, vagy Nyugat-Európában, és ezzel a háborúval „betelt a pohár”, az utolsó lökést ez adta meg. Főleg olyanok indultak el, akiknek családtagjuk már eleve kint dolgozott, vagy ahol a férj kint dolgozott eddig, és most vitte az egész családot.

A másik arról beszélt, belátja, hogy nagyon sok élethelyzet van, és mindenki másképp értékeli a veszélyhelyzetet, vagy a családja biztonságát, de ő biztosan marad. Hozzátette, hogy nagy eséllyel sokan nem jönnek majd vissza, benne van, hogy

„ez egy újabb migrációs hullám, újabb magyarok hagyják el Kárpátalját, ahogy a rendszerváltás után, ahogy 2014-ben, úgy most is lesznek olyanok, akik végleg költöznek el Ukrajnából.”

Majd arról beszél, Kárpátalja egy különös helyzetű régió, több nemzetiség él együtt, magyarok, ukránok, ruszinok, oroszok, de őt még soha nem érte atrocitás itt, soha nem érezte úgy, hogy el kellene költöznie. Hozzáteszi, hogy ehhez szerinte hozzátartozik az ukrán nyelv elsajátítása is, amiben ugyan a helyi oktatás nem feltétlenül segít sokat, de ha akarja az ember, nem jelent problémát.

Mindketten számítanak arra, amiről a polgármester is beszélt nekünk korábban, hogy maradni fognak páran Kárpátalján, akik most Kelet-Ukrajnából menekültek ide, sőt, olyanról is hallottak, akik már eladó házak után érdeklődtek – bár jelenleg hivatalosan nem lehet házat átíratni. Aztán a beszélgetés végére komolyabb dolgokról kezd beszélni egyikük.

„Én személyesen se önszántamból, se más parancsára nem akarok embert ölni. Nem azért, mert félek. Nem akkor bátor valaki, ha el tudja venni egy másik ember életét. Hanem, ha egy életen keresztül kitartóan egy közösségért, a családjáért odateszi magát”

– mondja, és azzal folytatja, hogy akik nem hagyják el Kárpátalját, megpróbálnak megmaradni, békében.

„Mi itt maradók kitartunk, és még nagyobb közösséget próbálunk majd építeni ukránokkal, magyarokkal, mindenkivel. Aki ebben próbál majd minket összeugrasztani, azokat majd próbáljuk csitítani.”

Ez az anyag eredetileg a Telexen jelent meg. Itt érhető el.