Erdélyi holokauszt túlélők üzenetét találták meg egy lengyel templomban

1945 januárjában négy zsidó nő szökött meg egy halálmenetből, és négy hónapig bujkáltak egy kis lengyel falusi templomban. Ceruzával írt üzenetüket 70 évvel később találták meg egy keresztútfestmény hátoldalán.

Egy lengyel templomban felfedezett rejtett üzenet újraírta négy erdélyi zsidó nő háborús történetét. A lengyelországi Skoroszów falucska katolikus templomában 2016-ban restaurálási munkák során a keresztútfestmények hátoldalán magyar nyelvű feliratokra bukkantak, írta meg a kolozsvári Szabadság napilap a Gazeta Wrocławska cikke alapján. A ceruzával írt sorokat a menekülő nők vésték fel a nyers falapokra – akik, mint kiderült, 1945 elején egy halálmenetből megszökve találtak itt menedéket.

A feliratok 2016-ban kerültek elő, amikor a lengyelországi Skoroszów (az egykori német Katholisch Hammer) templomában megkezdődött a keresztút-festmények restaurálása. Az 1910-ben készült képek kereteit fában terjedő kártevők rongálták meg, ezért a templomi tanács a faluval közösen úgy döntött, lecserélik azokat. A munkálatokat egy helyi műhely végezte, és a képeket egyenként emelték le a falról. A XIII. és XIV. stációk szétszerelésekor, a „Jézust leveszik a keresztről” és „Jézus sírba tétele” jelenetei mögött, a fa hátoldalán rejtett, idegen nyelven írt feliratokat találtak. A nők, akik a háború alatt elrejtették ezeket az üzeneteket, valószínűleg szétszedték a festményeket, a belső fa panelre írták a szöveget, majd visszaillesztették a képeket – így az írások hetven évig rejtve maradtak. A nyomokat csak most, a restaurálás során fedezték fel, miután újra szétszerelték a képeket.

A szöveg rekonstruálása és elolvasása nem bizonyult egyszerű feladatnak. A felirat részben megsérült, részben elhalványodott, de a templom papja és a restaurátorok megérezték: rendkívüli történelmi jelentőséggel bír, amit találtak. A végső megfejtéshez bűnügyi nyomszakértők és múzeumi szakemberek segítségét is igénybe vették, írja a lengyel napilap.

A sorok mellbevágók:

Ez a templom olyan zsidó nők menedéke volt, akiket a németek csak azért hurcoltak táborokba, mert zsidó vallásúak voltak. 1944 májusában a gettóba vittek minket. Onnan 1944 júniusában Auschwitzba, majd 1944 októberében Hochweilerbe szállítottak. Onnan, az oroszok elől menekülve, gyalog hajtottak minket Hochweilertől egészen Katholisch Hammerig. Január 20-án, mezítláb, gyerekekkel és nőkkel együtt, körülbelül nyolcszázan. Ebből a tömegből megszöktünk, és itt maradtunk négyen.
Weiss Mária, Kolozsvár; Ferencz Ilona, Nagyvárad; Ferencz Erzsébet, Nagyvárad;
Radó Éva, Nagyvárad – Magyarország

Isten segítsen minket hazatérni – édesanyáink, férjünk, gyermekeink és testvéreink legnagyobb örömére.

Ámen. 1945. április 20.

A kolozsvári Weiss Mária és a nagyváradi Ferencz Ilona, Ferencz Erzsébet és Radó Éva története az erdélyi holokauszt borzalmas léptékének személyes lenyomata. 1944 májusa és júliusa között a magyar hatóságok mintegy 131 ezer zsidót deportáltak Észak-Erdélyből, túlnyomórészt Auschwitz-Birkenauba. A deportálások gyorsasága és brutalitása az egész európai holokauszton belül is kiemelkedő. A gettókba zárt családokat a bevagonírozás után néhány nap alatt a megsemmisítő táborokba szállították. A túlélők száma alacsony volt – a négy nő sorsa, akik végül Skoroszówba kerültek, szinte csodával határos.

A restaurálást követően megkezdődött a nők utáni kutatás: átvizsgálták az Auschwitz–Birkenau és a Gross-Rosen táborok iratait, valamint a hochweileri (Wierzchowice) fióktábor archívumát, ahol 1944 októberétől főként Magyarországról és Romániából deportált nőket dolgoztattak lövészárkok és erődítések építésén. Kiderült, hogy a négy nő közül ketten 1995-ben még életben voltak – egyikük Izraelben, másikuk Romániában –, a többiekről azonban semmit sem tudni.

A hochweileri (Wierzchowice) tábor, ahonnan a négy nő elindult, a Gross-Rosen koncentrációs tábor egyik fióklágere volt, amelyet 1944 októberében hoztak létre Alsó-Sziléziában, Milicz közelében. Ide körülbelül ezer zsidó nőt szállítottak Auschwitzból, főként Magyarországról, Romániából és Csehszlovákiából. A rabokat nehéz fizikai munkára kényszerítették: védelmi árkokat és lövészárkokat ástak, bunkereket és erődítéseket építettek, valamint egy közeli téglagyárban dolgoztatták őket. Mindez az „Unternehmen Barthold” fedőnevű hadművelet része volt, amely a közeledő szovjet front feltartóztatását szolgálta. A körülmények rendkívül embertelenek voltak: a foglyok éheztek, megfelelő ruházat és pihenőhely nélkül, kimerítő munkát végeztek a fagyos télben, és a halálozási arány magas volt. A tábort 1945. január 20-án kiürítették, gyalog indítottak el Hochweilerből (mai nevén Wierzchowice) Katolisch Hammer (Skoroszów) felé, cipő nélkül, a hideg télben, gyerekekkel és nőkkel együtt – mintegy 800 embert.

Ők négyen azonban kiszöktek a sorból, és valahogyan elérték Skoroszów templomát, ahol négy hónapon át rejtőzködtek. Hogy pontosan hol aludtak, hogyan jutottak élelemhez vagy miért éppen a templomot választották az elhagyott házak helyett, nem tudni. Egyes feltételezések szerint az üresen hagyott falusi házakból szerezhettek élelmet és ruhát, de a templom szent helye adhatta számukra a biztonság érzetét. 1945 áprilisában, közvetlenül a második lengyel hadsereg bevonulása előtt hagyták el a falut.

A templomban 2025 áprilisában hivatalos megemlékezést tartottak, a megtalált feliratokat bekeretezve, a felújított keresztútfestmények mellé helyezték el. A falu lakói azóta keresik a túlélők családtagjait és leszármazottait, hogy meghívhassák őket Skoroszówba – arra a helyre, ahol szeretteik életben maradtak a háború legsötétebb hónapjaiban.

Skoroszów település közössége és a helyi plébánia várja azok jelentkezését, akik információval rendelkeznek Weiss Máriáról (Kolozsvár), valamint Ferencz Ilonáról, Ferencz Erzsébetről vagy Radó Éváról (mindhárman Nagyváradról), vagy rokoni kapcsolatban állnak valamelyikükkel. A templom jelenlegi plébánosa, Paweł Wróblewski elérhető a [email protected] címen, vagy postán: Parafia rzymskokatolicka pw. św. Jana Chrzciciela, Skoroszów 41, 56-300 Milicz, Lengyelország. A cél egy méltó megemlékezés szervezése és személyes kapcsolatfelvétel azokkal, akik a túlélők történetének örökösei lehetnek.