Importált kampány, erdélyi siker: hogyan lett a Fidesz stratégiája az RMDSZ mentőöve

Székely István Gergő és Toró Tibor politológusok tanulmánya a Regio folyóirat 2025/2. számában jelent meg, és azt elemzi, hogyan tudta az RMDSZ 2024-ben sikeresen átvészelni a romániai szuperválasztási év legnehezebb pillanatait – minden demográfiai és politikai ellenszél ellenére. Az RMDSZ és a romániai magyarok a 2024. júniusi választásokon című tanulmányban a szerzők részletesen bemutatják, hogyan alakult át a párt stratégiája és kommunikációja, különös tekintettel az európai parlamenti választásokra.

Háttér: mélyrepülés után fordulat

Az RMDSZ évekig szenvedett az etnikai politikai mobilizáció válságától: az elöregedő szavazóbázis, a szórványvidékek térvesztése és az egyre gyengébb részvételi arányok miatt a párt mozgástere fokozatosan szűkült. A 2024-es év különösen kockázatosnak tűnt, mivel az európai parlamenti választásokra az év elején került sor, amikor a választói kedv jellemzően alacsony. Ráadásul az RMDSZ 2023-ban kikerült a román kormányból, így nem tudott kormányzati eredményekkel kampányolni.

Ehhez képest meglepetésként hatott, hogy a párt nemhogy átvészelte a választásokat, hanem stabilizálta pozícióit. Székely és Toró szerint ennek kulcsa az RMDSZ kampánystratégiájának gyökeres átalakítása volt – azaz az, hogy a párt lényegében „fideszes” recept alapján építette fel üzeneteit és kampányhangulatát.

A Fidesz árnyéka és a kommunikációs fordulat

A tanulmány egyik legfontosabb újítása, hogy empirikusan, adatokkal támasztja alá: az RMDSZ 2024-es kampányának fókusza radikálisan eltolódott. A szerzők a párt központi Facebook-oldalát, valamint Kelemen Hunor, Vincze Loránt és Winkler Gyula hivatalos oldalait vizsgálták meg egy teljes éves időszakban, a választást megelőzően. A több mint kétezer posztból azt a közel ötszázat kódolták részletesen, amelyek legalább 500 felhasználói interakciót váltottak ki – ezek adták az összes interakció több mint háromnegyedét.

A kampány sikerének kulcsa tehát nem csupán a kommunikáció intenzitásában, hanem annak tartalmi szerkezetében rejlett. A korábbi években domináns témák – fejlesztések, jogkiterjesztés, autonómiatörekvések – háttérbe szorultak. Helyüket átvették a nemzeti identitás erősítésére és veszélyeztetettségére építő diskurzusok, amelyeknek világos dramaturgiája van: magyar egység – magyar teljesítmény – magyar veszélyeztetettség – magyar védelem.

A szerzők tíz tematikus kategóriát különítettek el, és az alábbi típusok bizonyultak a leginkább „ütősnek” – azaz ezek generálták a legnagyobb érdeklődést, megosztást és kommentmennyiséget:

A magyar egység hangsúlyozása: a nemzetközösség erejét emelő retorika, gyakran a szavazás erkölcsi kötelességként való keretezésével („mi egy politikai közösség vagyunk, nemcsak kisebbség”). E diskurzus célja, hogy etnikai alapon mozgósítson, és kollektív identitásként jelenítse meg a választást.

A Fidesz endorsement (támogatás): magyarországi kormánytagok, EP-képviselők és tanácsadók részvétele a kampányrendezvényeken, amelyek során ugyanazokat az üzeneteket közvetítették, mint a Fidesz a saját hazai kampányában: „meg kell védeni a gyermekeinket, a földjeinket, a hagyományainkat.” Ezek a posztok kiemelt figyelmet kaptak, különösen akkor, amikor Semjén Zsolt a csíksomlyói búcsún Kelemen Hunor oldalán jelent meg, vagy amikor Navracsics, Szijjártó vagy Orbán Balázs kampányeseményeken szólalt fel.

Hétköznapi nacionalizmus: posztok, amelyekben a nemzeti szimbólumok, történelmi hivatkozások, zászlók és ünnepi események dominálnak. Ezek egyfajta „érzelmi burkot” vontak a kampány köré – szinte minden március 15-i, október 23-i vagy nemzeti megemlékezésről szóló poszt kiemelkedően teljesített.

Magyarellenesség tematizálása: az RMDSZ kiemelten kezelte a román szélsőjobb – elsősorban az AUR – előretörését. A kampányban az AUR nemcsak mint politikai ellenfél, hanem mint a magyar kisebbséget fenyegető „reális veszély” jelent meg. A párt célja az volt, hogy önmagát a magyar közösség védelmezőjeként pozicionálja. Ennek eszköze volt például egy emlékezetes kampányvideó, amely népviseletbe öltözött magyar gyerekek nyugodt, idilli képeit vágta össze az úzvölgyi katonai temetőnél történt konfliktus agresszív jeleneteivel. A videó ezzel erős érzelmi töltést vitt a kampányba, vizuálisan azt sugallva, hogy a „magyar jövőt támadás éri”, és azt csak az RMDSZ tudja megvédeni.

Euroszkepticizmus: az EU-val szembeni kritika új hangsúlyt kapott, elsősorban a gazdákra nehezedő zöldpolitikai intézkedések, a schengeni csatlakozás elmaradása és a migráció kezelésének problémái kapcsán. A romló EU-bizalom miatt ez a narratíva rezonált a közönséggel – a szerzők kimutatása szerint az erdélyi magyar választók EU-ba vetett bizalma 2024-re 26%-ra csökkent, miközben a román többség továbbra is a nyugati orientáció híve.

Az RMDSZ kampánya tehát a Fidesz politikai technikáját másolta – és sikeresen. Azonban, mint Székely és Toró figyelmeztetnek, ez a stratégia kétélű: miközben rövid távon mozgósít, hosszabb távon elidegenítheti a román partnereket, és kiélezheti az etnikai törésvonalakat. Az RMDSZ mozgástere így beszűkülhet – egyszerre próbál „jó európai” maradni Bukarest felé, és „radikális magyar” lenni Erdélyben.

A tanulmány szerint a 2024-es kampányfordulat minden korábbinál világosabban megmutatta: az RMDSZ már nem csupán „a kisebbség pártja”, hanem egy újfajta nacionalista politikai logika szereplője is, amely az identitáspolitikát a hatékony mozgósítás fő eszközévé tette. És bár a 2024-es EP-választáson ez működött, a jövő kérdése az, hogy ez az irány mennyire fenntartható egy sokszereplős, többnemzetiségű és folyamatosan polarizálódó politikai térben.

Az ideológiai jobbratolódás évei

A tanulmány hangsúlyozza, hogy ez a kampányfordulat nem a semmiből jött. Az RMDSZ már 2014 után fokozatosan közeledett a Fideszhez – stratégiailag, ideológiailag és kommunikációsan is. A „keresztény értékek” retorikája és a „hagyományos családmodell” védelme egyre hangsúlyosabb lett, amit törvényhozási lépések is kísértek, például az LMBTQ-ellenes gyermekvédelmi törvénytervezet támogatása.

A párt politikai arculata ezzel jobbra tolódott, miközben romlott az EU-hoz fűződő viszonya is – nemcsak a kampányban, hanem a közösség egészében. A szerzők bemutatják, hogy az EU-ba vetett bizalom az erdélyi magyarok körében 2006 és 2024 között 60%-ról 26%-ra esett vissza, miközben a román lakosság körében érdemi csökkenés nem történt. A bizalomvesztés oka részben az EU kisebbségi ügyekben tanúsított passzivitása (például a Minority SafePack bukása), részben a Fidesz diskurzusának átvétele.

Új szavazói attitűdök, régi intézményi keretek

Székely és Toró arra is felhívják a figyelmet, hogy az RMDSZ egyre inkább olyan választóközönséget céloz meg, amely attitűdjeiben közelebb áll a magyarországi radikális jobboldalhoz, mint a román politikai fősodorhoz. Például az ukrajnai háború megítélésében vagy a migrációval kapcsolatos véleményekben az erdélyi magyarok látványosan eltérnek a román többségtől – gyakran kritikusan viszonyulnak a Nyugathoz, és pozitívabban Oroszországhoz. Ez azonban feszültséget teremt: miközben az RMDSZ választói elvárják a radikálisabb hangot, a párt nem engedheti meg magának, hogy teljesen szakítson a romániai politikai konszenzussal, mert ezzel elveszítené koalíciós potenciálját.

A tanulmány végkövetkeztetése az, hogy az RMDSZ 2024-ben nem saját politikai innovációval nyert, hanem egy jól ismert – és már máshol bevált – recept adaptálásával. A Fidesz által évek óta sikerrel alkalmazott kommunikációs stratégiát Erdélyre szabva vitte színre: egység, nemzet, ellenségkép, brüsszelezés. Az eredmény működött, de nem kockázatmentes úton indult el a párt. A szerzők szerint hosszú távon kérdéses, hogy az RMDSZ meddig tudja fenntartani ezt a kettős játékot: itthon lojalitás a román rendszerhez, kifelé identitáskampány a Fidesz mintájára.