Perintfalvi Rita: A politikai hatalom jelenleg bántalmazóként működik és a nemzet az áldozata

A Transtelex májusi Dialóg-beszélgetésének vendége Dr. Perintfalvi Rita teológus, a közéleti egyházkritika legismertebb és legkövetkezetesebb magyarországi személyisége volt. A kolozsvári eseményen nem csupán az egyházi visszaélések kérdéséről volt szó, hanem arról is, hogyan formálja át az egyház és az állam összefonódása a közéletünket, társadalmi viszonyainkat és a nyilvánosságot.

Perintfalvi közéleti munkássága – amely az egyházon belüli visszaélések feltárásán túl egyre élesebb figyelemmel követi a hatalom és a hit szövetségét – mára nemcsak teológiai, hanem társadalomkritikai jelentőségű is lett. A kolozsvári beszélgetés egy nyilvános gondolkodási kísérlet volt arról, hogy hol húzódik a lelkiismeret és a lojalitás határa, mit jelent ma hitelesen megszólalni, és hogyan alakul a felelősségünk mindebben.

„Azért jöttem, haza, mert szükség van rám”

Perintfalvi Rita a beszélgetés elején arra a kérdésre, hogyan jött az életébe a teológia, azt válaszolta: mindig az a kérdés foglalkoztatta, hogyan lehet boldog az ember, és ő maga hogyan tud segíteni másokat ebben a keresésben. Eredeti végzettsége szociális szervező – ez a szociális érzékenység határozta meg későbbi pályáját is. Úgy érezte azonban, hogy az emberi léleknek is szüksége van valamire, amit ő a hitben talált meg.

A teológiai tanulmányait éppen ezért nem csak belső elköteleződésből, hanem szellemi maximalizmusból is végezte. Úgy fogalmazott: sok hívőnek gyermeki hite van, ő azonban szeretett volna ebbe mélyebben belelátni, és ebből a felismerésből indult el a doktori fokozat megszerzése felé is. Már 2002-ben világossá tették számára, hogy nőként nem fog diplomát kapni a Pázmány Péter Hittudományi Egyetemen, ezért tanulmányait külföldön folytatta.

Elsőként Bécsbe, majd Grazba került – ennek hátterében az is állt, hogy férje Budapesten maradt, így távházasságban éltek húsz éven át, heti ingázással. Ezzel kapcsolatban elmondta: nem egyszer kapta meg a „klasszikus férfi kérdést” arról, hogy így hogyan tudja beteljesíteni a női princípiumát. Válasza szerint ő egy olyan férfi mellett él, aki nem akarja formálni vagy korlátozni, hanem úgy szereti és támogatja, ahogy van.

Az Ausztriában töltött évek alatt azt érezte, hogy az osztrák társadalom már sokat tanult a demokráciáról, az emberi és női jogokról – szemben Magyarországgal, ahol ezek a reflexek még hiányoznak. Ez vezetett ahhoz a döntéshez, hogy visszaköltözik Budapestre: mert míg Ausztriában „van belőlem húsz vagy száz is”, Magyarországon úgy érezte, nincs más, aki azt a munkát elvégezné, amit ő. Úgy fogalmazott: az osztrák jólét és jogtudatosság után a magyar közélet volt számára „az igazi pusztaság”, ahová mennie kell – mert ott van rá szükség.

A kegyelmi botrány tanulságai

A beszélgetés következő részében a 2024-es kegyelmi botrány került előtérbe, amely Perintfalvi Rita szerint nemcsak politikai, hanem egyházi vízválasztó is volt Magyarországon. A moderátor arra kérte, idézze fel, mi történt pontosan, és hogyan értelmezhető mindez az egyház és az állam összefonódásának példájaként.

Perintfalvi részletesen ismertette a bicskei gyermekotthonban történt visszaélések hátterét: elmondta, hogy az intézményben évtizedeken át rendszeresen bántalmazták a rájuk bízott gyerekeket, miközben a hatóságok és a társadalom hosszú ideig nem reagáltak. Az egyik elkövető maga az igazgató volt, míg a helyettese, K. Endre – aki maga nem bántalmazott – aktívan részt vett az ügy eltussolásában, megpróbálva visszavonatni a fiúk tanúvallomásait, sőt, zsarolással is próbálkozott. A vallomások végül évekkel később mégis nyilvánosságra kerültek, és komoly eljárás indult az ügyben. Az igazgatót elítélték, K. Endre viszont kegyelmet kapott Novák Katalin köztársasági elnöktől, ami Perintfalvi szerint a bántalmazott áldozatok igazságérzetével ment szembe.

Kiemelte, hogy a döntés mélyen traumatizáló volt az érintettek számára – különösen annak fényében, hogy az egyik áldozat később öngyilkos lett. A köztársasági elnöki kegyelem nem csupán jogi, hanem morális kérdés is, hiszen – ahogy fogalmazott – ezzel a gesztussal az állam nem az áldozatok, hanem az eltussoló pártjára állt.

Később az is kiderült, hogy a kegyelmi döntés előkészítésében Balog Zoltán református püspök is szerepet játszott, aki maga is volt miniszter és a politikai elit kulcsszereplője. Balog előbb tagadta a részvételét, majd – miután az ügy napvilágra került – beismerte, hogy ő javasolta a kegyelmet, de kijelentette: „amit tettem, az politikai hiba volt, de nem erkölcsi.” Perintfalvi szerint ez az álláspont teljesen elfogadhatatlan, és rámutatott arra, hogy sok református hívő ekkor fordult el saját egyházától.

A közfelháborodás országos méretűvé vált: influenszerek, többek között Potyondi Edina is, tüntetéseket szerveztek, és több mint 150 ezer ember vonult utcára, hogy kiálljon a gyerekek védelme és az igazságosság mellett. Az események hatására sok világi hívő aláírásgyűjtésekbe kezdett, egyházi felelősséget követelve, de az intézményi válasz továbbra is gyenge maradt. Balognak ugyan le kellett mondania a zsinati elnöki tisztségről, de püspöki pozícióját megtarthatta, sőt aktív maradt az egyházvezetésben – ami sokak szemében az egyházi képmutatás szimbólumává vált.

Perintfalvi arról is beszélt, hogy a hívek elégedetlensége mérhető következményekkel járt: jelentősen visszaesett a református egyház számára felajánlott adó 1%-os támogatások mértéke, és már korábban is látható volt az elfordulás más egyházaktól is. A 2022-es népszámlálás szerint egymillióval csökkent a katolikusnak vallott emberek száma Magyarországon tíz év alatt. Két kutatást is említett, amelyek szerint a hívők 85%-a elfogadhatatlannak tartja, ha egyházi szereplők pártpolitikai állásfoglalásokat tesznek, akár a templomban, akár a gyóntatószékben.

Az egyházak azonban – Perintfalvi megfogalmazása szerint – még mindig nem vonták le a konzekvenciákat, és ez tovább gyorsíthatja a hívek elidegenedését. „Képmutató egyházaknak nem fizetnek” – fogalmazott határozottan.

Kitért arra is, hogy a kegyelmi botránynak Erdélyhez is van kötődése, hiszen K. Endre erdélyi származású, és bár a sajtó sokáig találgatott további helyi szereplőkről, a nyomozás során konkrét bizonyíték nem került elő. Ez az irány egy idő után elakadt, de a történet erdélyi vonatkozásai ezzel együtt fontos tanulságokat hordoznak arról, hogyan fonódhatnak össze az intézményi lojalitások és a hatalomhoz való viszonyulás határokon átívelően is.

Böjte-ügy: amikor a hallgatás a hatalom érdeke

A beszélgetés második részében Perintfalvi Rita arról beszélt, hogyan került kapcsolatba azokkal az áldozatokkal, akik a Böjte Csaba nevéhez köthető gyermekotthonokban szenvedtek el bántalmazást. Elmondta, hogy először 2022-ben, egy élő rádióműsor során figyelt fel két betelefonálóra – egy fiúra és egy lányra –, akik nyilvánosan is beszámoltak a fizikai, illetve szexuális erőszakról. Az esetek mind a Szent Ferenc Alapítvány fennhatósága alá tartozó intézményekben történtek. Azóta Perintfalvi további érintettekkel került kapcsolatba, és figyelmeztetett: bár a bíróság első fokon 36 bűncselekményben mondta ki a nevelő bűnösségét, a valós szám ennél sokkal magasabb lehet.

A teológus rámutatott: az ügyek feltárását nehezíti, hogy maga Böjte Csaba is ellentmondásos módon nyilatkozott, több alkalommal áldozathibáztató hangnemben. Perintfalvi nyílt levélben is felszólította Böjtét arra, hogy kezdje el felkutatni az érintetteket – szerinte ugyanis az elhallgatás veszélyesen közel áll az eltussoláshoz. Az eset ráadásul politikai dimenziót is kapott, mivel Böjte korábban a Fidesz kampányait is segítette, például a 2022-es választás előtt. Perintfalvi szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar állam érdeke lett a botrány elcsendesítése.

A beszélgetés során Perintfalvi példákat hozott arra is, hogyan segített jogi vagy pszichológiai támogatással az áldozatoknak, és szólt az általa létrehozott áldozatsegítő csoportról is. Úgy vélte, a valódi tisztulás esélye csekély, mivel a jelenlegi politikai hatalomnak inkább „botránymentes” egyházakra van szüksége, amelyeket eszközként tud felhasználni – így a rendszerszintű átalakulás helyett csak kirakatintézkedések történnek.

„A 24. órában vagyunk” – mondja Perintfalvi Rita a közéleti szerepvállalásának motivációjáról

A beszélgetés során felmerült, hogyan kriminalizálta a magyar kormány az LMBTQ-közösséget az elmúlt években. Felidézte a 2021-ben elfogadott „gyermekvédelmi” törvényt, amely látszólag a pedofília ellen irányult, valójában azonban szándékosan mosta össze a homoszexualitást és a nemi identitással kapcsolatos kérdéseket a gyermekbántalmazással. A törvények következményeként ma már még egy terapeuta is bűncselekményt követ el, ha egy 16 éves fiatal kérdésére válaszol a saját szexuális orientációjáról – mondta Perintfalvi.

A teológus hangsúlyozta, hogy a Pride betiltása sem véletlen: a kormány évek óta építi azt a narratívát, miszerint az LMBTQ emberek „veszélyeztetik a gyerekeket”. Ezt a torz logikát használják fel arra, hogy ellehetetlenítsék a közösségi láthatóságot és ellehetetlenítsék a civil szervezeteket is. Perintfalvi beszélt arról is, hogyan vált az idei, 30. jubileumi Pride politikai ellenállás szimbólumává, és felidézte: ő maga is felszólalt a hídblokádot szervező Hadházy Ákos egyik tüntetésén, ahol azt mondta, hogy Jézus (vagy ahogy ő nevezi: a Mester) minden olyan törvényt elutasított, amely nem az emberért volt. Ő maga ezért vállalja a részvételt a betiltott Pride-on is – még akkor is, ha ez pénzbírsággal és megfigyeléssel járhat.

Az utóbbi években tudatosan lépett ki a teológiai-tudományos térből a közélet porondjára – nemcsak a közösségi médiában, hanem konkrét politikai állásfoglalásokban is, mondta el a magát közgondolkodóként is meghatározó teológus kutató. A változás mozgatórugója – mint mondja – az a felismerés volt, hogy a bántalmazás logikája, amelyet az egyházi visszaélések kapcsán kutatott, ugyanúgy működik a mai magyar politikában is. A hatalom hipnotizál, manipulál, fokozatosan veszi el a szabadságot – és mire az emberek észbe kapnak, már „megfőttek a forró vízben”.

Úgy látja, hogy Orbán Viktor rendszere olyan, mint egy bántalmazó kapcsolat: érzelmi kötődést épít ki, majd fokozatosan rombol. A politikai propaganda, a társadalmi előítéletek célzott erősítése – legyen szó melegekről, romákról vagy menekültekről – mind része ennek a hatalomgyakorlási technikának. Az egyházak hallgatása szerinte különösen súlyos, mert elárulják evangéliumi küldetésüket, amikor nem emelik fel a hangjukat az áldozatok védelmében, és inkább kiszolgálják a rendszert.

Perintfalvi nemcsak szóban, hanem tettekben is vállalja a kiállást: feljelentette Orbán Viktort uszító beszéd miatt, és vállalja a közéleti konfrontációkat is, akár a pereskedést a kormányközeli sajtóval. Mint mondja, a Facebook-oldalán mára több tízmilliós havi eléréssel bír – és nem csupán követői, hanem ellenfelei is figyelemmel kísérik. A közösségi média számára nem öncélú jelenlét, hanem eszköz arra, hogy segítsen eligazodni a túltelített információs térben, és felhívja a figyelmet a morális veszélyhelyzetre.

Perintfalvi úgy látja: nincs több idő halogatni a kiállást. Az ország és a közösség a „24. órában” van, ahol a hallgatás már maga is cinkosság. Ezért döntött úgy, hogy nem marad néma. És bár folyamatos támadások érik, ő abban hisz, hogy a fájdalom és a sebezhetőség is átalakítható – belső erővé.

Arra is rávilágított, hogy a magyar társadalom ma rendkívül polarizált, aminek kialakulásáért az elmúlt 15 év kormányzati politikája felelős. Az elnyomás eszköze ma már nemcsak a hagyományos propaganda, hanem az online tér célzott manipulációja is – például a Harcosok Klubja elnevezésű „mozgósítás”, amely szerinte abszurd és veszélyes egyszerre. Úgy látja, hogy az online gyűlöletkeltés előbb-utóbb az offline térben is erőszakhoz vezethet, és a politikai vezetés ezzel szándékosan játszik.

A romániai elnökválasztás kapcsán elmondta: büszkeséggel töltötte el, hogy az erdélyi magyarok nem Orbán Viktor szándéka szerint szavaztak. George Simion nyíltan magyarellenes kijelentései ellenére sem támogatták őt tömegesen, sőt, több erdélyi egyházi szereplő is kiállt a demokrácia és az európai értékek mellett. Szerinte ez azt mutatja, hogy Erdély politikai érettsége sokszor meghaladja az anyaországét.

Perintfalvi úgy véli, a 2026-os választásokra fordulva kulcsfontosságú lenne, hogy az erdélyi magyar szavazók felismerjék: most nem ők függenek Orbán Viktortól, hanem az anyaországnak van szüksége az ő szolidaritásukra. Ez egy újfajta történelmi felelősségvállalás lehetősége, és egy új szolidaritás alapja is.

A közéleti szerepvállalás, ami túlmutat az egyéni bátorságon

A kötött beszélgetés végén számos közönségből érkező kérdésre válaszolt a Transtelex Dialóg vendége. A sokfelé ágazó beszélgetésből kirajzolódott, hogy Perintfalvi Rita koncepciójában a megszólalás – különösen akkor, amikor a rendszer a csendet jutalmazza – egyszerre erkölcsi tett és politikai aktus. Az igazság kimondása nem egyéni hősiesség, hanem kollektív túlélési stratégia, mondta.

A beszélgetés tanulságai közé tartozott az is, hogy a bántalmazás struktúrái – legyenek azok egyháziak vagy államiak – ugyanazokat a mintázatokat követik: elhallgattatnak, manipulálnak, elszigetelnek. Az egyetlen ellenszer: a tudatosítás, a közösségi kiállás, a szolidaritás új formáinak megteremtése.

És talán ez az, ami most Erdély és Magyarország között is újra lehetővé válik: nem pusztán az anyaországi „segítségnyújtás” paternalista logikája, hanem egy kölcsönös figyelmen, együttérzésen és közös erkölcsi felelősségen alapuló új szövetség, figyelmeztetett Perintfalvi Rita. Egy olyan történelmi pillanatban, amikor a propaganda a valóság utolsó darabkáit is kiforgatni igyekszik, minden világosan kimondott mondat, minden önazonos kiállás a jövő szövete lesz. A közéleti megszólalás tehát nem öncélú szereplés, hanem – a szó legszorosabb értelmében – lelki gyakorlat: a cselekvő remény gyakorlása.

Egy váratlan incidens margójára

A beszélgetés után, már a rendezvény lezárultát követően, Rostás Szabolcs, a Krónika főszerkesztője váratlanul odalépett Perintfalvi Ritához, és egy másfél évvel korábbi Facebook-bejegyzése miatt vonta őt kérdőre. Bár a megszólítás látszólag a személyes sérelem tisztázását célozta, a helyzet gyorsan feszülté vált, a Krónika főszerkesztőjének a hangneme pedig túllépte azt a határt, amit egy nyilvános esemény után elfogadhatónak tartunk. Mivel az interakció tolakodó és hangos lett, szervezőként felszólítottam Rostás Szabolcsot, hogy hagyja el a helyszínt.

A Transtelex Dialóg rendezvénysorozat célja a nyitott, méltányos és érdemi párbeszéd támogatása – a közönség bevonásával, de a kölcsönös tisztelet határain belül. A fent említett incidens nem a beszélgetés részeként, nem annak keretei között, és nem annak szellemiségében történt. Ugyanakkor, mivel a történtekről közösségi médiás bejegyzés és újságcikk is született, a Transtelex beszámolója sem hallgathat róla. Álláspontunk szerint egy nyilvános esemény nem a reváns, hanem a megértés tere – és ahol ezt szem elől vesztik, ott a párbeszéd lehetősége nyilvánvalóan sérül. Ha valaki vitás kérdést személyesen óhajt rendezni, nemcsak a tartalmi méltányosságra kell odafigyelnie, hanem az erőszakos fellépés legkisebb látszatát is el kellene kerülnie.