Elnökjelöltvita harmadszor: a közönség előtt lejátszódó karakterdrámák közben háttérbe szorultak a valódi politikai kérdések

A parlament épületében egy maratonira nyúló esti műsor keretében zajlott le az Antena 3 által szervezett harmadik és egyben utolsó elnökjelölti vita. Az eseménynek szimbolikus súlyt adott a helyszín is: Európa legnagyobb közigazgatási épülete, amely maga is egyfajta metaforája lehetett a román állam túlbonyolított és néha nehézkes működésének.

A színpadra hét jelölt lépett ki, egymás után, meghatározott sorrendben: John-Ion Banu, az amerikai diaszpórából hazatért, önmagát „független béketeremtőként” definiáló jelölt; Elena Lasconi, a kampány egyetlen női favoritja, aki egyszerre hozta a harcos anya, a tévés műsorvezető és a reformpárti politikus karakterét; Lavinia Șandru, egykori televíziós személyiségből lett rendszerkritikus elnökjelölt; Crin Antonescu, a veterán, aki tíz éves szünet után tért vissza a nagypolitikába; Daniel Funeriu, tudósból lett reformer, az oktatási rendszer elhíresült „plágiumirtója”; Nicușor Dan, a főváros jelenlegi polgármestere, tudós matematikus, aki hűvös racionalitással közelít a politikához; valamint Cristian Terheș, az erősen konzervatív, EU-kritikus hangvételű képviselő, aki a hagyományos értékek védelmében kampányol.

A vita tematikusan felépített kérdéskörök mentén haladt a gazdaságtól a külpolitikáig, a hadügyi kérdésektől a társadalmi normákig. A moderálást Mihai Gâdea, az Antena 3 ismert műsorvezetője látta el, aki már a kezdéskor „a demokrácia ünnepeként” harangozta be az eseményt. Összefoglalónkban csak a második helyért összecsapó Antonescu, Dan és Lasconi szereplését részletezzük.

Ki húzza meg a nadrágszíjat? – A jelöltek gazdasági vészforgatókönyvei

A vita első tematikus kérdésköre az ország pénzügyi egészségét vette górcső alá: mit kezdene az elnökjelöltek közül bárki az egyre súlyosbodó költségvetési hiánnyal? A válaszokból hamar kiderült, hogy bár mindannyian érzékelik a válság súlyát, a megoldási javaslataik gyökeresen eltérnek.

Nicușor Dan pragmatikus és technokrata hangvétellel nyitott: szerinte a deficit nem absztrakt statisztikai adat, hanem egy nagyon is kézzelfogható teher, amely az infláción és a beruházások akadozásán keresztül érinti az állampolgárokat. Példaként a saját városvezetői tevékenységét hozta: amikor átvette a fővárost, az gyakorlatilag csődhelyzetben volt, mára azonban négy fokozattal jobb hitelminősítéssel rendelkezik, mint maga Románia. A kiadáscsökkentés első számú célpontjai szerinte a veszteséges állami cégek, míg hosszú távon a gazdaság digitalizálásával és az adóelkerülők elleni fellépéssel lehetne a költségvetést helyrebillenteni.

Crin Antonescu a megszorítási vitához politikai és erkölcsi szempontból közelített. A népszerű, ám szerinte veszélyes populizmussal szemben az ésszerűségre intett, és hangsúlyozta, hogy nem a pedagógusok vagy orvosok fizetésein kell spórolni. Elismerte, hogy a politikai elit is tehetne gesztusokat – például a saját fizetése csökkentésével –, de a valódi megoldás az adórendszer rendbetétele és a pazarlás felszámolása lenne. Az elutasított megszorításokkal együtt azonban konkrét, azonnal végrehajtható gazdasági intézkedéseket nem fogalmazott meg.

Elena Lasconi szenvedélyes, néhol már harcias hangnemben beszélt a gazdasági helyzetről. Az állami vállalatokat egyenesen „gazdasági fekete lyukaknak” nevezte, és meggyőződéssel állította: ezek működésének újraszabályozása és megtisztítása milliárdokat hozhat a költségvetésbe. Ugyanakkor elutasította a klasszikus értelemben vett megszorításokat, és inkább a stratégiai ágazatokba irányuló befektetésekkel indítaná be a gazdaság motorját. A kampány során rendre felmerülő vádak – férje USR-s parlamenti alkalmazása vagy saját fizetése – kapcsán láthatóan feszültebben reagált, védekező álláspontra helyezkedve, noha elismerte, hogy az ilyen kérdések „jól hangzanak populista kampányban”.

A blokk végére világossá vált: bár mindhárom vezető jelölt felismeri a fiskális válság súlyosságát, csak Nicușor Dan rendelkezik konkrét intézkedési tervvel és múltbeli tapasztalattal arra nézve, hogyan lehet hatékonyan visszaszorítani a hiányt anélkül, hogy a lakosságra terhelnék az árát.

Mit írnának át a román alkotmányban? – A jelöltek jövőképe az állam működéséről

Az elnöki vita következő kérdésköre a hatalomgyakorlás alapjait érintette: mely alkotmányos rendelkezéseket módosítanák elsőként a jelöltek, ha lehetőségük nyílna rá? A válaszokból ezúttal is jól kirajzolódtak a politikai karakterek – a pragmatikus jogász, a régi motoros államférfi és a társadalmi igazságosságot hirdető reformer.

Nicușor Dan visszafogottan állt a kérdéshez: szerinte Románia jelenlegi alkotmánya – bár nem tökéletes – működőképes keret, és az elmúlt évek alkotmánybírósági gyakorlata már elég egyértelműen értelmezte a vitás passzusokat. A változtatásokat tehát nem alaptörvényi szinten, hanem törvényhozási úton kezdeményezné, különösen az alkotmánybíróság működésének átalakításával. Javaslata szerint a testületbe csak jogi végzettséggel és bírói tapasztalattal rendelkező személyek kerülhetnének, így biztosítva a politikai befolyás csökkentését és a szakmai hitelességet.

Crin Antonescu is óvatosan közelített az alkotmánymódosítás kérdéséhez. Bár elismerte, hogy vannak homályos pontok – különösen az államfő és a kormányfő hatásköri megosztásában –, szerinte ezek nem égető problémák. Ugyanakkor nosztalgiával, de némi önkritikával is emlékezett vissza arra, hogy 2013-ban maga is vezette a parlamenti alkotmányreform-bizottságot, ám az USL koalíció szétesése meghiúsította a folyamatot. A „nagy államszerkezeti átalakítás” helyett most adminisztratív reformokat és intézményi tisztulást sürgetne – bár a konkrétumokkal adós maradt.

Elena Lasconi ezzel szemben kifejezetten aktivista alkatot villantott: referendumot kezdeményezne a nők abortuszhoz való jogának alkotmányos védelméről, és a köztisztséget betöltők büntetlenségi feltételének – a „Fără penali” kezdeményezés – beemelését is támogatja. Úgy véli, a modern demokráciák csak akkor hitelesek, ha világosan és alkotmányosan védik az egyéni jogokat, különösen a kiszolgáltatott csoportok esetében. Egy másik javaslata, a Temesvári Nyilatkozat 8-as pontjának – a volt kommunista tisztviselők közéletből való kizárásának – újraértelmezett alkotmányos verzióját is fontolóra venné.

A három eltérő hang a politikai víziókat is tükrözte: míg Dan a jogállamiságot intézményi reformon keresztül építené, Antonescu a hagyományos politikai stabilitás híveként lassú, de biztos konszolidációban hisz, Lasconi pedig a társadalmi igazságosságot és az erkölcsi megtisztulást tenné alkotmányos szintre – akár egy újfajta civil forradalom eszközeként.

Milyen külpolitikai irányba vezetné Romániát az új elnök?

Az elnöki hatáskörök egyik legfontosabb pillére a külpolitika. A vita során a jelöltek azt a kérdést kapták: mi lenne elnöki mandátumuk első külpolitikai prioritása? A válaszokból világosan kirajzolódott, hogy ki mit ért stratégiai érdek alatt – és az is, hogy kinek van valós külpolitikai víziója, és ki inkább szimbólumokkal vagy kampánygesztusokkal dolgozik.

Nicușor Dan egy hálózatépítő szemlélettel állt elő és Moldova és Románia összekapcsolásáról beszélt. Válasza strukturált, jól átgondolt víziót tükrözött, amelyben a biztonság nemcsak katonai, hanem infrastrukturális, energetikai és intézményi dimenzióban is értelmezhető. A jelölt hangsúlyozta: Románia jövője szorosan összefonódik a Moldováéval, ezért a két ország fizikai és intézményi integrációját kell felgyorsítani – legyen szó áramszolgáltatásról, közlekedési korridorokról vagy adminisztratív együttműködésről. A partnerséget egyértelműen az EU- és NATO-integráció mentén képzeli el.

Emellett az amerikai bizalom helyreállítását is kulcsfontosságúnak nevezte – anélkül, hogy látványos gesztusokkal vagy személyi kultuszra építve próbált volna hatni. Ehelyett konkrét célokat sorolt: a kiberbiztonság megerősítését, a hibrid fenyegetések elleni közös fellépést, és a román-amerikai stratégiai partnerség technológiai és védelmi dimenziójának elmélyítését.

Nicușor Dan válasza a legracionálisabb, legszakmaibb volt. Bár nem hangzott el nagyívű mondat, a részletekbe menő gondolkodás és a konkrétumok sora hitelességet adott a koncepciójának. Gyenge pontja lehet, hogy nem volt kellően politikai erejű vagy emocionális, de ezzel szemben komoly vezetői kvalitásokat mutatott egy válságokkal teli geopolitikai környezetben.

Antonescu három prioritást sorolt fel, amelyek egy hagyományos külpolitikai logikát követő államférfi hozzáállását tükrözik: először is Moldova európai uniós csatlakozásának előmozdítása, másodszor a NATO-val való viszony „normalizálása” (bár nem derült ki, pontosan mit értett ezen), harmadsorban pedig Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság nagyhatalmi bevonása a Fekete-tengeri térség védelmébe.

Ez egy klasszikus, nyugat-európai orientációjú geopolitikai gondolkodás, amelynek alapját képezi a nagy szövetségesekkel való együttműködés, különösen az EU-n belül. Ugyanakkor Antonescu nem fejtette ki, milyen új eszközökkel, stratégiával érné el céljait. A felsorolt célok önmagukban nem újító erejűek – azok inkább EU- és NATO-szintű folyamatok, amelyekhez Románia támogatást nyújthat, de amelyek végső kimenetelére kevés közvetlen befolyása van.

Antonescu víziója politikai tapasztalatot tükröz ugyan, de hiányzott belőle a konkrétság és az aktualitás. A „nagyhatalmak bevonása” jól hangzik, de nem kínál kézzelfogható tervet vagy diplomáciai irányt, különösen a jelenlegi háborús környezetben. Az ő külpolitikai elképzelése inkább 2010-ből szól, nem 2025-ből.

Lasconi külpolitikai prioritásait látványos kampánygesztusok jellemezték. Egyik első bejelentése szerint találkozót kezdeményezne Donald Trumppal, és ennek kapcsán a Kogălniceanu katonai támaszpont fejlesztését nevezte meg mint Románia megbízhatóságának bizonyítékát. Ezen túlmenően a diplomáciai testület reformját is sürgette, több szakmaiságot, kevesebb politikai káderezést ígérve.

Bár a NATO-partnerség megerősítése, valamint a diplomácia szakmai reformja önmagukban fontos célok, a Trump-találkozó emlegetése túlságosan személyes hangvételű és kampányszerű volt. Lasconi válasza érzelmi és vizuálisan jól kommunikálható volt, de a külpolitikai realitásokkal alig érintkezett. Diplomáciai reformjavaslatai hitelesebbek lettek volna, ha példákkal vagy konkrét visszásságokkal is alátámasztja őket. Egy elnöki külpolitika nem PR-gesztusokból, hanem stratégiai döntésekből áll.

Ha Moldova bajba kerülne – háborús forgatókönyv az elnökjelöltek előtt

A vita egyik legfeszültebb pontján a jelölteknek egy hipotetikus válsághelyzetre kellett válaszolniuk: mit tennének, ha Oroszország katonailag megtámadná a Moldovai Köztársaságot? A forgatókönyv nemcsak a védelmi reflexeket, hanem a stratégiai gondolkodást és nemzetközi jogismeretet is próbára tette.

Nicușor Dan reálpolitikai megközelítést alkalmazott: szerinte egy ilyen támadás csak Ukrajna veresége esetén válna valószínűvé – aminek elkerülése ma Románia és az egész Nyugat első számú célja. Ahelyett, hogy a válság után reagálnánk, Dan szerint már most meg kell erősíteni a Moldova és Románia közötti biztonsági összefonódást, és elérni, hogy Moldova is bekerüljön az Ukrajnának nyújtandó jövőbeli biztonsági garanciák rendszerébe.

Crin Antonescu elutasította a katonai beavatkozást, mondván: Moldova semleges státuszát tiszteletben kell tartani. Ugyanakkor humanitárius és logisztikai segítséget nyújtana, hasonlóan ahhoz, ahogy Románia Ukrajnát támogatta. Kiemelte: sok moldovai állampolgár egyben román állampolgár is, így egy ilyen agresszió Románia nemzeti közösségét is érintené.

Elena Lasconi gyors és látványos fellépést ígért: katonai csapatokat vezényelne a határhoz, hogy megerősítse a védelmet, de – Moldova semleges státusza miatt – tényleges katonai beavatkozást ő sem támogatna. A válság kezelésében a NATO-tól várná a megoldást, és az Észak-atlanti Szerződés 4. cikke alapján haladéktalan konzultációt kezdeményezne a szövetségesekkel.

Két fronton is támadták Nicușor Dant

A vita legfeszültebb pillanatai azok voltak, amikor Antonescu azzal vádolta a főpolgármestert, hogy évekig akadályozta egy bukaresti gyermekonkológiai klinika engedélyezését, annak ellenére, hogy egy bírósági ítélet már rég zöld utat adott a beruházásnak. Antonescu szerint Nicușor Dan csak most, a kampány hajrájában írta alá az építési engedélyt, holott két éve már nem volt jogi akadálya a projektnek.

A főpolgármester nem tagadta: valóban aznap reggel írta alá a dokumentumot. Ugyanakkor azzal védekezett, hogy szerinte a beruházás helyszíne problémás, és amíg a határozat teljes szövege nem volt hivatalosan közölt és végrehajtható formában a hivatal birtokában, addig nem lett volna felelős döntés azt aláírni. Ő úgy látta: jogállami kereteken belül, nem nyomásra, hanem a törvényesség alapján járt el.

Antonescu azonban nem hagyta annyiban, és a vitát egy teátrális, erkölcsi kirohanással zárta: arra szólította fel Dant, hogy legyen „lassú, de emberi”. A célzás egyértelmű volt: szerinte a főpolgármester a jogi formaságok mögé bújva húzta az időt, miközben beteg gyerekek vártak a klinikára, és csak a választási kampány kényszere mozdította ki a tétlenségből.

A másik látványos összecsapás Elena Lasconi és Nicușor Dan között zajlott, a személyes vádak szintjén. Lasconi azzal támadta Dant, hogy a tavalyi választások után anélkül jelentette be elnökjelöltségét, hogy előtte egyeztetett volna az USR többi vezetőjével. Azt állította, hogy Dan később azt hazudta, felhívta őt december 8-án – ám ő ezt cáfolta, mondván: van bizonyítéka arra, hogy nem történt ilyen hívás.

A kampány egyik legszimbolikusabb jelenete is ehhez a vitához kötődött: Lasconi a színpadon elővette a Bibliát, és felszólította Nicușor Dant, hogy esküdjön meg, nem hazudott. A főpolgármester higgadtan reagált: nem tagadta, hogy volt feszültség közöttük, de kijelentette, hogy nem hazudott, és nem hajlandó hitbeli szimbólumokat kampányeszközzé tenni. Lasconi azonban nem engedett: „Inkább veszítsek, de nem akarok hazudni és nem akarok áruló lenni” – jelentette ki emelt hangon.

Dan nem volt ugyan a helyzet magaslatán, de egyik támadás sem hozta ki a sodrából. Miközben Antonescu emelkedett pátosszal, Lasconi pedig indulatosan érvelt a Bibliát lengetve, Nicușor Dan következetesen a törvényességre, a felelősségre és az önkontrollra hivatkozott. A szópárbaj nemcsak a nézet-, hanem a személyiségek közötti értékkülönbségeket is világosan megmutatta.