Mélyült a bizalmi válság az áprilisi kampány után
Cristian Pîrvulescu szerint a választási kampány nemhogy nem segített volna rendezni a dolgokat, inkább csak rontott a helyzeten – tovább mélyítette a bizalmi válságot, és jól megmutatta, mennyire megosztottak a választók.
A politológus az Agerpresnek azt mondta, a kampányt nagyban befolyásolta, hogy tavaly érvénytelenítették az elnökválasztást. Az egész légkör feszült volt, és tele volt nacionalista hangvételű üzenetekkel. Ahelyett, hogy a jelöltek programokról, megoldásokról vagy jövőképről beszéltek volna, inkább egymás támadásával, személyeskedéssel és riogatással próbáltak hatni az emberekre – mondta Pîrvulescu.
Szerinte a kampány fő témája az lett, hogy mennyire lehet megbízni magában a választásban, ez pedig védekezésre kényszerítette azokat a jelölteket, akiket a rendszer részének tartanak. Több párt is a félelemkeltésre épített, arról beszéltek, hogy „közvetlen veszély” fenyeget. A tavalyi választás második fordulójának elmaradása pedig szinte jelképévé vált annak, mennyire nem bíznak az emberek a választási rendszerben. Többen azt is sugallták, hogy néhány politikust direkt szorítottak ki a versenyből, és ezek a sejtetések csak ráerősítettek a különféle összeesküvés-elméletekre, tovább borzolva a kedélyeket.
Pîrvulescu szerint a kampányban erősen jelen voltak a negatív érzések: frusztráció, düh, szarkazmus – ezek nemcsak a jelöltek megszólalásaiban, hanem a választók reakcióiban is megjelentek. A közösségi médiában pedig gyakran teljesen eltűntek a józan, érvelő viták, és helyettük maradt a kemény, érzelmi alapú csatározás. Összességében: ez a kampány nem segített tisztábban látni, inkább csak még jobban elbizonytalanította az embereket – foglalta össze az elemző.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!