Ugyanazt szavazta meg az EP-ben az RMDSZ, mint a Tisza Párt, de a magyar kormánymédia csak a Tiszát üti

Az Európai Parlament április 3-án fogadta el a 2026-os uniós költségvetés prioritásait meghatározó iránymutatásokat. A nem kötelező erejű állásfoglalás politikai irányt mutat az Európai Bizottság számára, amely júniusban terjeszti elő a jövő évi költségvetési javaslatot.

A dokumentum a következő területeken sürget megnövelt uniós beruházásokat:

• Ukrajna támogatása: a parlament üdvözli az új, 35 milliárd eurós pénzügyi támogatási keretet, amely Ukrajna helyreállítását, modernizációját és EU-integrációját segítené.
• Európai védelem és biztonság: a szöveg hangsúlyozza az európai védelmi ipar fejlesztését, a kettős felhasználású infrastruktúrák kiépítését.
• Gazdasági ellenállóképesség és versenyképesség: az innováció, kutatás, energiafüggetlenség és iparfejlesztés támogatása.
• Migráció és határvédelem: a Menekültügyi és Migrációs Paktum végrehajtása, a közös felelősség és szolidaritás elveinek betartása.
• Zöld és digitális átállás, valamint a civil társadalom és média támogatása is a prioritások között szerepel.

A szöveget 441 képviselő támogatta, 173-an ellenezték, 70-en tartózkodtak.

A javaslatot támogatta az Európai Néppárt (EPP), a szociáldemokraták (S&D), a liberálisok (Renew) és a zöldek frakciója.

A magyar politikai szereplők szavazata is a pártcsaládok politikai állásfoglalása mentén értelmezhető:

• A Tisza Párt EP-képviselői – akik az Európai Néppárt frakciójában ülnek – igennel szavaztak.
• Ugyanígy igennel szavazott az RMDSZ két képviselője, Vincze Loránt és Winkler Gyula is, akik szintén az EPP tagjai.

Fontos hangsúlyozni, hogy sem a Tisza, sem az RMDSZ nem egyedül döntött így: szavazatuk összhangban állt saját frakciójuk (EPP) hivatalos álláspontjával. A Néppárt vezetője, Manfred Weber többször is világossá tette, hogy a pártcsalád támogatja Ukrajnát és a közös európai megoldásokat a migráció, védelem és gazdaság területén.

A dokumentum ellen szavaztak a szuverenista és szélsőjobboldali formációk, köztük a Patrióták Európáért frakció tagjai – ide tartozik többek között a Fidesz –, valamint Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése vagy az olasz Lega foglal helyet. Szintén elutasította az állásfoglalást az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakció, amelynek tagja például a romániai AUR is.

Így alakult ki tehát az a sajátos helyzet, hogy a Fidesz az AUR-ral szavazott együtt, míg az RMDSZ – az Európai Néppárt tagjaként – ugyanazt az állásfoglalást támogatta, mint a Tisza képviselői.

Mit ír a Mandiner a Tiszáról – és miért lehetne akár az RMDSZ-re is igaz?

A magyar közvéleményhez azonban egészen más kép jutott el. A kormánypárti sajtó, köztük a Mandiner és a Magyar Nemzet, „háborúpárti”, „bevándorláspárti”, „Soros-civileket pénzelő” szavazásként tálalta a történteket – külön kiemelve a Tisza Párt támogatását, és Magyar Pétert támadva, aki maga nem vett részt a szavazáson.

A kormányközeli Mandiner cikke szerint:

„A TISZA politikusai már most aláírták azt a dokumentumot, amiben szó szerint ez szerepel: az Európai Parlament üdvözli az Ukrajnának nyújtandó legfeljebb 35 milliárd euró összegű makroszintű pénzügyi támogatásról szóló megállapodást [...] Ukrajna uniós csatlakozás felé vezető úton való előrehaladásának előmozdítása érdekében.”

A lap a szavazásból azt a következtetést vonja le, hogy:

„Az európai adófizetők pénzéből finanszírozná a továbbiakban a Soros-féle liberális civileket és NGO-kat.”

Majd Magyar Péter távollétére utalva így fogalmaz:

„Képviselői a távollétében is bizonyították, hogy mindenben végrehajtják a Manfred Weber által vezetett Európai Néppárt akaratát.”

A cikk később idézi Dömötör Csaba Fidesz-politikust is, aki szerint:

„A TISZA Párt bemutatja a csúcsra járatott sunnyogást, hiszen olyan terveket szavaztak meg a képviselői, amelyeknek Magyarországon még a létezését is letagadják.”

A retorika világos: a TISZA Párt állítólag „háborúpárti”, „migránspárti”, „genderőrületet támogató”, „Soros-barát” formáció, amely – a Fidesz narratívája szerint – elárulja a magyar érdekeket.

De ha ez valóban így van, akkor ugyanez a kritika vonatkozna az RMDSZ-re is – ők ugyanis ugyanabban a frakcióban ülnek, ugyanazt a dokumentumot szavazták meg, és ugyanezt a politikai irányvonalat támogatták. Mégsem esik róluk egyetlen szó sem. Érdekes módon sem Vincze Loránt, sem Winkler Gyula hivatalos Facebook-oldalán nem található bejegyzés a szavazásról. A hallgatás, úgy tűnik, nem véletlen.

A politikai kettős mérce klasszikus esete bontakozik ki: ugyanaz a szavazat más elbírálás alá esik, ha azt egy Fidesz által célkeresztbe állított szereplő adja le, mint ha azt egy stratégiai partnerként kezelt szövetséges, ebben az esetben az RMDSZ.

Pedig politikailag a döntés azonos: egy európai irányvonal támogatása, amely az EU geopolitikai stabilitását, gazdasági ellenállóképességét és közös felelősségvállalását kívánja erősíteni – olyan eszközökkel, amelyekre 2024 Európájában valóban szükség van.

Mi a tét valójában?

A 2026-os költségvetési iránymutatás azt mutatja, hogy az Európai Unió az előttünk álló évben is prioritásként kezeli a geopolitikai kihívásokra adott válaszokat – az ukrajnai háborútól a gazdasági stabilitásig. A közös költségvetés ezekhez az uniós célkitűzésekhez próbál eszközöket rendelni.

Az EP-szavazásban részt vevő magyar képviselők szavazata tehát egy nagyobb stratégiai kontextusban értelmezendő – az Európai Néppárt, a liberális és szociáldemokrata többség egységes támogatásával.

Ezzel szemben a magyar kormánypárt a hazai politikai térben nem a tartalom, hanem a szereplők alapján tesz különbséget a „jó” és „rossz” szavazatok között. Ugyanaz az igen-szavazat, amelyet a TISZA Párt részéről „háborúpártiságnak” és „nemzeti érdeksérelemnek” bélyegeznek, az RMDSZ esetében el sem hangzik – mert nem illik bele a gondosan épített politikai narratívába.

Ez a kommunikációs kettősség tudatos stratégia: a Fidesz azzal vezeti meg a szavazókat, hogy csak azokat a döntéseket emeli ki, amelyekkel politikai ellenfeleit lehet támadni, miközben saját szövetségeseinek azonos lépéseiről mélyen hallgat. Az RMDSZ pedig ezzel párhuzamosan hallgat arról, hogyan szavazott, mert pontosan tudja, hogy saját választóinak többsége a Fidesz információs buborékján keresztül tájékozódik – és az ott kialakított értelmezési keretben ez a szavazat vállalhatatlannak tűnne.

Így jutunk el egy politikai skizofréniához, amelyben ugyanaz a döntés egyszerre válik „brüsszeli árulássá” és „megvitatásra sem érdemes részletkérdéssé” – attól függően, ki hozta meg. És miközben a politikai szereplők ügyesen lavíroznak a nyilvánosságban, a választókat valójában megfosztják attól a lehetőségtől, hogy valós információk alapján ítéljék meg, kik és milyen célokat képviselnek valójában Brüsszelben.