Visa Waiver-botrány: Ciolacu saját külügyminiszterét támadja ahelyett, hogy felelősséget vállaljon

A Visa Waiver-program romániai felfüggesztése komoly diplomáciai következményekkel járt, de a román kormány válasza nem volt sem határozott, sem méltóságteljes. A botrány középpontjába Emil Hurezeanu külügyminiszter és Marcel Ciolacu miniszterelnök került, utóbbi azonban – ahelyett, hogy vállalta volna a helyzet politikai súlyát – látványosan próbált megszabadulni a felelősségtől, írja a Spotmedián megjelent elemzésében Ioana Dogioiu.

Noha Hurezeanu teljesítménye sem tekinthető makulátlannak, Dogioiu szerint a Visa Waiver felfüggesztése nem az ő hibájából történt. Sokkal inkább egy szélesebb geopolitikai játszma része, amelyet az Egyesült Államok új, Trump által irányított köre folytat Európával szemben. A jelenlegi amerikai adminisztráció – Dogioiu megfogalmazása szerint „parvenükből” álló csapat – nem egyszerűen szkeptikus, hanem egyenesen ellenséges az európai demokráciákkal szemben. A Visa Waiver-program felfüggesztésének időzítése és módja is ezt a hozzáállást tükrözi.

A döntés megelőzte a program romániai aktiválását, így látványos szimbolikus csapásként értelmezhető. A lépés nem volt átlátható, nem kísérte hivatalos szankcióindoklás, nem kapcsolódott konkrét, nyílt amerikai vádakhoz. Dogioiu szerint ez nem más, mint burkolt diplomáciai szekálás, vagy ahogy ő fogalmaz: „nem pecsétet raknak az ajtóra, hanem szándékosan kenik be a kilincset, hogy ne lehessen megfogni”.

A miniszterelnök viselkedése ebben a helyzetben messze elmaradt egy államférfihoz méltó magatartástól. Marcel Ciolacu nem vállalt világos álláspontot, hanem gyorsan bűnbakot keresett és Emil Hurezeanut próbálta odadobni a közvéleménynek. Ez nemcsak a külügyminisztert alázta meg, hanem visszaütött magára Ciolacura is: kiderült, hogy nem képes uralni saját kormányát, sem egyértelműen dönteni. A miniszterelnök nyilvános kijelentése, miszerint „nem vagyok a külügyminiszter rajongója”, végletes politikai infantilizmusra vall. Egy vezető vagy kiáll minisztere mellett, vagy hivatalosan meneszti – a köztes, lebegtető álláspont csak gyengeséget sugároz.

Különösen kínos volt, amikor Ilie Bolojan, a ritka kivételek egyike a román politikában, példát mutatott, hogyan kell egy vezetőnek viselkednie. Bolojan világossá tette: a nyilvános bírálat nem segíti elő a teljesítményt, sőt, aláássa a munkát végző emberek és intézmények hitelességét. A kritikát belül kell kezelni, és ha szükséges, következetesen cselekedni – nem a sajtón keresztül üzengetni.

A miniszterelnök további önleleplezése volt az a kijelentése is, amely szerint „olvasta a CSAT közleményét”, és abból tájékozódott az állítólagos orosz befolyásról. Ez különösen aggasztó annak fényében, hogy Ciolacu maga a Legfelsőbb Védelmi Tanács alelnöke. Ha valóban csak a sajtóból tudja meg, mi történt egy ilyen testület ülésén, az komoly kérdéseket vet fel a nemzetbiztonsági vezetés működésével kapcsolatban.

Románia ebben a játszmában könnyű célpont lett – és nem csak geopolitikai helyzete miatt. Dogioiu szerint épp a román politikai vezetés következetlensége, önbizalomhiánya és döntésképtelensége tette lehetővé, hogy az amerikai vezetés szinte következmények nélkül demonstrálhassa erőfölényét. A román elit vagy túl szolgalelkű, ha komoly ügyekről van szó, vagy nacionalista pózokba merevedik, ha jelentéktelen témák kerülnek napirendre.

Ilie Bolojan ebben a környezetben kivétel, egy rövid fellélegzés a román politikai mocsárban – de Dogioiu szerint sajnos nem marad sokáig. Május 18-a után ő is távozik, és a horizonton sem látni olyan szereplőt, aki akár csak mérsékelten alkalmas lenne arra, hogy méltósággal és erővel képviselje Romániát a világban.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!