Tiszteletbeli székely lett Vidnyánszky Attila és Bölöni László

A Nemzeti Színház friss híréből figyeltünk fel arra, hogy Vidnyánszky Attila „Tiszteletbeli Székely” címet kapott, ami rögtön felkeltette az érdeklődésünket: vajon milyen eseményen történt mindez? Nyomozásunk során kiderült, hogy február 8-án a Pesti Vigadóban rendezték meg a XI. Budapesti Székely Bált, ami leginkább a hatalomhoz közel álló kulturális és politikai szereplők találkozóhelye, és ahol idén is -akárcsak minden évben – bőven osztogattak rangosnak szánt, ám valójában súlytalan címeket. Vidnyánszky mellett ugyanis Miklósa Erika, Kemecsi Lajos és Bölöni László is gazdagabb lett egy újabb elismeréssel. A „Tiszteletbeli Székely” cím hivatalosan a székely kultúra iránt elkötelezett személyeknek jár, ám az esemény jellege sokkal inkább a Fidesz baráti köréhez tartozó határon túli politikusok, közéleti szereplők és kulturális személyiségek belső ünnepségének tűnik. Aki részt szeretett volna venni az exkluzív eseményen, 100 ezer forintot kellett lepengetnie a belépőre.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) által szervezett bálon a kitüntetéseket Szász Jenő, az intézet elnöke és Kövér László házelnök adta át a díjazottaknak. Vidnyánszky Attila rendezőként és színházvezetőként azért kapta, mert – az indoklás szerint – aktív szerepet vállalt a határon túli magyar színházi életben, rendszeres erdélyi előadásokkal és koprodukciókkal. A kitüntetett színházigazgató beszédében hangsúlyozta, hogy Székelyföld mindig is meghatározó szerepet játszott művészi pályafutásában, és a „Tiszteletbeli Székely” cím számára nemcsak megtiszteltetés, hanem felelősséget is jelent a közös kulturális értékek ápolására.

Vidnyánszky neve azonban elsősorban nem a határon túli színházi kapcsolatai miatt vált ismertté az elmúlt években, hanem azért, mert az ő vezetésével zajlott a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) radikális átalakítása. Az intézményt 2020-ban kormányzati beavatkozással alapítványi fenntartásba helyezték, az addigi vezetést eltávolították, a diákok és oktatók tiltakozását pedig figyelmen kívül hagyták. Az SZFE átalakítása így nemcsak a kulturális életben, hanem a közéleti vitákban is jelentős nyomot hagyott, sokak szemében pedig Vidnyánszky az akadémiai autonómia felszámolásának szimbólumává vált.

Bölöni László is tiszteletbeli székely lett

A „Tiszteletbeli Székely” cím másik kitüntetettje, Bölöni László neve is rendszeresen felmerül a politikumhoz való közelsége kapcsán. Az egykori futballista és edző az elmúlt években több alkalommal is nyíltan támogatta a Fideszt és az RMDSZ-t is, legutóbb 2024-ben Kelemen Hunor kampányzáró rendezvényén buzdította sporthasonlatokkal a hallgatóságot a szavazásra.

Egy róla szóló dokumentumfilm is készül „Bölöni – egy legenda története” címmel, amelyet magyar állami támogatásból finanszíroznak. A film befejezéséhez azonban további forrásokra volt szükség, így az RMDSZ-es többségű Maros megyei tanács és Marosvásárhely önkormányzata is beszállt a költségek fedezésébe.

Az est egyik központi figurája, főszervezője Szász Jenő volt, aki az NSKI elnökeként üdvözölte a résztvevőket, és Kövér Lászlóval közösen adta át a „Tiszteletbeli Székely” címeket. Szász politikai pályafutása Udvarhely polgármestereként indult, majd az NSKI élére került – egy olyan intézet élére, amelynek létrejöttét sokan éppen az ő politikai túlélését biztosító lépésként értékelik. Az általa vezetett kutatóintézet évek óta kormányzati támogatásokból működik, és az egyik évente visszatérő rendezvénye éppen ez a bál, ahol a hatalomhoz közel álló személyek kapnak díjakat és elismeréseket. Egyébként idén pontosan volt városa, Székelyudvarhely volt a díszvendég, és a 2024-ben megválasztott RMDSZ-es polgármesternek, Szakács-Paál Istvánnak is jutott a reflektorfényből egy díszbeszéd erejéig.

A bál programja a megszokott forgatókönyv szerint zajlott: a székely kultúra ünneplésére hivatkozva egy exkluzív eseményt rendeztek, ahol elhangzottak a köszöntők, megtartották a díjazást, majd a vendégek divatbemutatót, néptáncprodukciókat és koncerteket élvezhettek a több fogásos vacsora elfogyasztása közben. Az est fellépői között szerepelt a Pannon Cigányzenekar, az Udvarhely Néptáncműhely, az Üsztürü Zenekar, a mulatság pedig hajnalig tartott az udvarhelyi Olti Attilával és bandájával.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!