Călin Georgescu a strasbourgi bíróságtól is azt kéri, hogy függessze fel az elnökválasztás érvénytelenítését
2025. január 2. – 15:06
Călin Georgescu a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult, és azt kérte tőle, hogy vonja vissza a román alkotmánybíróság határozatát, amivel érvénytelenítették az elnökválasztást, írja a HotNewsnak.
Az érvénytelenített elnökválasztás első fordulójának győztese az alkotmánybíróság határozatának hatályon kívül helyezését kérte a nemzetközi emberjogi bíróságtól, hogy Călin Georgescu és a román állampolgárok demokratikus jogai ne sérüljenek. Azt is kérte a strasbourgi bíróságtól, hogy kötelezze a román kormányt az első forduló eredményeinek tiszteletben tartására, és hogy szervezze meg az elnökválasztás második fordulóját Călin Georgescu és Elena Lasconi között.
Továbbá, hogy „utasítsa a román államot, hogy hozzon intézkedéseket az erkölcsi és demokratikus károk orvoslására a választási folyamatba vetett bizalom helyreállításával”.
Ugyanakkor, a bejelentett jogsértések „súlyosságára és sürgősségére való tekintettel” gyorsított eljárásban szeretné, ha ügyét tárgyalnák. Azaz már januárban.
„Ez egy természetes és feltétlenül szükséges lépés Călin Georgescu úr, egy független jelölt és minden román állampolgár alapvető jogainak védelmében, akik megérdemlik a tisztességes és átlátható választási folyamatot” – mondta Maria Vasii ügyvédnő HotNewsnak. Hozzátette, minden rendelkezésükre álló jogi és alkotmányos eszközt felhasználnak, mind az országban, mind nemzetközi szinten, hogy megvédjék „Călin Georgescu jogait és a románok szavazatait”.
December 16-án Călin Georgescu a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságától (EJEB) kérte, hogy függessze fel a romániai elnökválasztás megsemmisítéséről szóló, 2024. december 6-i CCR-határozat hatályát. Călin Georgescu kérelmében azt is kéri az EJEB-től, hogy kötelezze a román államot a választási folyamat folytatására, tiszteletben tartva az első forduló eredményét: az ő és Elena Lasconi közötti elnökválasztási döntőt.
Mint írtuk, a bukaresti ítélőtábla kedden elutasította Călin Georgescu korábbi államfőjelöltnek az elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatos keresetét.
Călin Georgescu és a Koalíció a jogállam védelmében nevű civil szervezet azért perelte be a Központi Választási Irodát (BEC), mert az intézmény elrendelte az elnökválasztás megismétlését az első forduló eredményét érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat alapján.
Keresetükben Georgescuék azt kérték a legfelsőbb bíróságtól a BEC 2024/231-es és 2024/232-es számú döntésének semmissé nyilvánítását, amelyekkel az intézmény érvénytelenítette a teljes elnökválasztási folyamatot és elrendelte a választás megismétlését.
Georgescuék a BEC-en kívül a védelmi minisztériumot, a hadsereg vezérkarát, a kormányt, a legfőbb ügyészséget, az alkotmánybíróságot, a Román Hírszerző Szolgálatot, valamint Klaus Iohannis államfőt és Elena Lasconit, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökét is beperelték.
Keresetüket eredetileg a legfelsőbb bírósághoz nyújtották be, de az elhárította az illetékességet az ügyben, amelyet átadott a bukaresti ítélőtáblának.
A per hétfői tárgyalása alkalmából több mint 1000 tüntető gyűlt össze hétfőn a bukaresti ítélőtábla épülete előtti lépcsőkön, hogy szolidaritását fejezze ki Călin Georgescuval.
Az alkotmánybíróság december 6-án érvénytelenítette az első elnökválasztási forduló eredményét, és úgy döntött, hogy elölről kell kezdeni a teljes választási folyamatot. Határozatát a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE), a belügyminisztérium és a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) jelentései alapján hozta meg a testület. A dokumentumokból az derült ki, hogy Călin Georgescu független jelölt megszegte a kampányfinanszírozást szabályozó törvényeket, hiszen 0 lej kampányköltséget jelentett be az Állandó Választási Hatóságnak (AEP), miközben TikTok-kampánya egymillió euróba került. A dokumentumok arra is rávilágítottak, hogy egy külföldi állami kiberszereplő beavatkozott a választások lebonyolítását szolgáló távközlési és informatikai rendszerekbe, és Románia az agresszív orosz hibrid hadviselés célpontja volt.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!