A BBTE rektora: Georgescu diadala és Ciucă kudarca földcsuszamlást okozott Romániában

Georgescu sikere egy dolgot üzen: Románia nagy része belefáradt a „rendszerbe”. A BBTE rektora, Daniel David, pszichológus és a társadalmi dinamikák egyik legjobb ismerője szerint Georgescu mesterien célozta meg a kollektivista és rendszerellenes bázisokat, akik gyanakodva néznek Nyugatra, és változást akarnak. Az „autochtonista” szavazók – akik a hazai hagyományokat, identitást és protekcionizmust helyezik előtérbe – Georgescuban látták a reményt.

És hogy miért volt ez működőképes? Mert Georgescu nem finomkodott, „egyenesen” beszélt, rendszerkritikus volt, és nem félt kitámadni a politikai elitet. Részt vett minden fontos eseményen, például a BBTE televíziós vitáján is, ahol egy egész ország figyelmét magára vonta, mondta Daniel David.

A második helyen végzett Elena Lasconi (USR) bebizonyította, hogy van igény progresszív, nyugatbarát politikára. Ő mindhárom fő szavazói réteget megcélozta: a kollektivistákat, az emancipálódó egyéneket és a nyugati orientációjúkat is. De még ez sem volt elég ahhoz, hogy az élen végezzen – a rendszerellenes hullámot nem tudta megállítani.

A választások legnagyobb vesztese kétségtelenül Nicolae Ciucă, aki azóta le is mondott a liberális párt elnöki tisztségéről. Az, hogy a PNL vezére alig érte el a 10 százalékot, önmagában tragédia, de a rektor szerint ez várható volt. Miért? Mert Ciucă nem volt se elég karakteres, se elég hiteles. Nem vett részt a vitákon, nem volt világos üzenete, és még a „jobboldal zászlaját” sem emelte fel, pedig ez lett volna az esélye arra, hogy valamennyire feltámassza a támogatottságát.

Ahogy David fogalmazott: „Valaki más tanácsára hallgatott, és ez lett az eredménye!” Egy ilyen gyenge szereplés egy olyan párttól, amely a helyi és európai választásokon még jól szerepelt, egyszerűen érthetetlen, de az biztos, hogy tudományos elemzésre szorul.

Ez a választás nemcsak Georgescu diadalát, hanem a román társadalom megosztottságát is feltárta. A BBTE rektora szerint a közvélemény-kutatások teljesen félrevezettek mindenkit, mert nem vették figyelembe a bizonytalanokat, a válaszmegtagadókat és a diaszpórát. Ez egy hatalmas figyelmeztetés: nem értjük igazán, mi zajlik a társadalmunkban.

„És hogy hová vezet mindez? Ha a politikai elit nem érti meg, hogy az emberek a változást akarják, akkor a következő években egyre mélyebb válságba sodródhat az ország. Georgescu sikere nem az ő személyes diadala – ez egy kiáltás a változásért, akár jó, akár rossz irányba” – mondta.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!