Hiába van nyakunkon az államfőválasztás első fordulója, a felhozatal nem győzte meg a szavazókat

A 2024-es romániai elnöki és parlamenti választások olyan időszakban zajlanak, amikor az országban megrendült a közéleti és társadalmi stabilitás, véli a Panorama portál által megkérdezett politikai elemző, Laurențiu Gheorghe. A Bukaresti Egyetem oktatója szerint a választások során felmerülő legfőbb kérdések között szerepel, hogy a jelöltek képesek lesznek-e megnyerni a román állampolgárok bizalmát, valamint hogy rendelkeznek-e olyan átfogó jövőképpel, amely túlmutat a kampányígéreteken és konkrét megoldásokat kínál az ország előtt álló kihívásokra. Az elmúlt évek társadalmi és gazdasági eseményei, beleértve a pandémia kezelésével kapcsolatos kormányzati reakciókat, korrupciós botrányokat, valamint a közegészségügyi rendszer hiányosságait, mind hozzájárultak a közbizalom megrendüléséhez.

„Általános levertség és egyéni, pszichológiai szinten is megnyilvánuló depresszió tapasztalható. Az emberek elveszítették a jövőbe vetett bizalmukat. Egy háború zajlik a szomszédságunkban, komoly gazdasági válságot éltünk át, az ország gazdasága ingatag lábakon áll, és mindenhol aggasztó híreket hallani. Sokan még nem tudatosították, hogy a nagy ruházati és textilipari cégek sorra bezárják romániai üzemeiket, mivel a kormány megemelte a minimálbért, így számukra már nem éri meg itt termelni” – részletezte az elemző.

A választásokat megelőző társadalmi közérzet nemcsak az egyének szintjén jelentkezik, hanem egy szélesebb rendszerszintű bizalmi válságként is, amely a demokráciát is próbára teszi. A választásokon induló jelöltek közül sokan a társadalmi elégedetlenség ellenére sem tudnak felmutatni egy olyan stratégiát, ami megszólítja a polgárokat, illetve visszaadhatná a rendszerbe vetett hitüket. Ez a válság azért is különösen jelentős, mert olyan intézményekre is kiterjed, mint a parlament és a kormány, amelyek iránt az emberek elidegenedettnek érzik magukat, és amelyeket sokan kizárólag a pártok érdekképviseleteként látnak.

Hova vezethet a krónikus bizalomhiány?

A Panorama portálnak adott interjúban Laurențiu Gheorghe a romániai politikai kultúráról, az intézmények és a közbizalom válságáról, valamint a demokráciához és az állami vezetéshez való román viszonyról beszélt. Gheorghe az interjú során kitért arra, hogy miért képtelen Románia történelmileg megalapozott, stabil politikai intézményeket kiépíteni, illetve miért látják a románok a hadsereget és az egyházat olyan biztos pontként, amelyek iránt a bizalom szilárdan megmaradt, még akkor is, ha egyébként számos más közintézmény esetében ez a bizalom súlyosan megingott.

A politológus elemzésében rámutatott, hogy Románia politikai rendszere sohasem rendelkezett olyan hosszú történelmi időszakkal, amely alatt a társadalom belsőleg is megerősödhetett volna és amely az állami intézmények iránti bizalom kialakulásához vezetett volna. Véleménye szerint a modern román intézményrendszert külső hatások és normák alapján építették fel, így nem vált a román társadalom szerves részévé, hanem inkább egy kívülről rákényszerített rendszerként működik. Gheorghe úgy véli, hogy az emberek hajlamosabbak olyan intézményeket elfogadni, amelyek az adott közösség történelmi és kulturális sajátosságaiból fejlődtek ki, nem pedig külső szabályok ráerőltetése révén jöttek létre.

A „vezető” szerepe a román politikai kultúrában

Romániában a politikai kultúra szorosan összefonódik az egyéni vezetők személyével, magyarázta az elemző. A román társadalom, történelmi okokból kifolyólag, erősen személyiségközpontú, és a közélet szereplőit is gyakran egy-egy karakteres vezető révén azonosítja. Ennek megfelelően a választók elvárják, hogy a politikai vezetők karizmatikusak és határozottak legyenek, egyfajta jövőképet és irányt mutatva a nemzet számára. Az elemző a jelenlegi helyzetet a következő hasonlattal egyértelműsítette:

„A román politikai képzelet meglehetősen korlátolt; néhány egyszerű, letisztult képre támaszkodik. Emil Constantinescuról például az emberek azt mondták, ő olyan, mint egy második Alexandru Ioan Cuza, még hasonlít is rá. Utána jött ’I. Károly Szebenből, a szászoktól.’ Akkor azt gondoltuk: ’Iohannis biztosan nem lehet korrupt.’ Végül kiderült, mi I. Károlyt választottuk, de II. Károlyt kaptuk volna helyette. És most, a Iohannis-korszak után mi és ki jöhet? Milyen egykori vezetőegyéniség felélesztésével fogunk próbálkozni? Copy-paste nemzet vagyunk – senki nem hoz újításokat.”

Az utóbbi években a határozott vezetők hiánya egyre élesebben mutatkozik meg. A jelenlegi jelöltek közül egyikük sem rendelkezik olyan átütő vízióval, amely a nemzetet inspirálni tudná, ezzel szemben a múltban Traian Băsescunak azért volt sikere, mert „vezetőként” lépett fel, egyértelmű célt mutatott, így a választók sokáig bizalommal fordultak hozzá.

„ Most gyakorlatilag egyik jelöltnek sincs álma, víziója. Mindannyian azt mondják, hogy jól fogják majd végezni a dolguk. Mindannyian azt mondják: minden rendben lesz, megadom, amit akartok. Ez az érdekes, hogy az emberek eleve nem tudják, mit akarnak. Kettő: azt hiszik, hogy akarnak valamit, de valójában valami másra van szükségük, és arra van szükségük, amit úgy hívnak, hogy vezetés” – mondta.

A szakértő rámutatott, hogy a román társadalomban a politikai és gazdasági helyzet együttesen vezetett egyfajta általános bizalmatlansághoz és pesszimizmushoz. Az elmúlt évek válságai, köztük a 2008-as gazdasági krízis, a pandémia, valamint az infláció drasztikus növekedése, mind hozzájárultak ahhoz, hogy az állampolgárok elveszítsék bizalmukat az állami intézmények iránt. Gheorghe egy példával is élt: egy alapvető fogyasztási cikk, mint egy dezodor ára a járvány előtti időszakban kilenc lej volt, mostanra pedig 18-19 lejre emelkedett, ami jól szemlélteti a növekvő megélhetési költségeket. Az emberek ilyen körülmények között egyre jobban elbizonytalanodnak a jövő iránt.

Az egyház és a hadseregélvezi azt a bizalmat, amit a politikumnak nem sikerült megszereznie

Minden felmérésből kiderül, hogy a román társadalom bizalma két intézmény iránt maradt töretlen, ez pedig nem más, mint a hadsereg és az egyház, talán emiatt is építette a Nemzeti Liberális Párt a választási stratégiáját egy tábornokra, azonban Nicolae Ciucă, nem tudta hozni azt a víziót, amivel megnyerte volna a szavazókat.

Az elemző a hadsereghez és az egyházhoz kapcsolódóan megjegyezte, hogy ezek az intézmények „horgonyként” funkcionálnak a román nemzeti identitásban. Az egyház iránti bizalom részben abból fakad, hogy a hívek különbséget tesznek az egyházi vezetők cselekedetei és az általuk közvetített tanítások között: „Tedd, amit a pap mond, ne amit tesz.” Ez a hozzáállás segít az egyháznak megőrizni a tekintélyét és megerősíti a társadalomban betöltött szerepét.

A hadsereghez fűződő bizalom is mélyen gyökerezik a román társadalomban, hiszen ez az intézmény szinte a nemzeti identitás szerves részeként működik. Gheorghe úgy véli, hogy ezek az intézmények azért élveznek továbbra is magas szintű bizalmat, mert a románok a történelmi hagyományok, rituálék és a stabilitás jelképeként tekintenek rájuk, míg a modern politikai intézmények, mint a parlament és a kormány, állandó ellenőrzés és kritika tárgyai, ami aláássa azok tekintélyét.

Gheorghe végül rávilágít arra is, hogy a román politikai rendszer nagy mértékben a pártokra épít, nem pedig az egyéni képességekre és vezetésre. Szerinte a román társadalom alapvetően „személyiségközpontú”, azonban a pártokban a hierarchikus rendszer miatt a személyiségek háttérbe szorulnak. Ezért az állampolgárok sokszor nem ismerik fel a vezető szereplőket, csak a pártok szimbólumait és struktúráját látják, ami tovább csökkenti a bizalmat a politikai rendszer iránt.

Amíg a román társadalom nem képes egy saját kulturális és társadalmi igényeire épülő, organikus intézményrendszert kiépíteni, addig a politikai vezetés iránti bizalom helyreállítása nehéz feladat marad, zárta elemzését a szakértő.