Csutak István: Nem a megyék átszervezése, hanem a digitalizáció jelentené az igazi megtakarítást

A közigazgatási átszervezés a választások utáni, 2025-ös év egyik nagy témája lehet. A jelenlegi, 1968 óta érvényes megyerendszer átszervezése évek óta visszatérő téma, a legfrissebb erre vonatkozó törvényjavaslatot a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nyújtotta be múlt héten. Ebben a székely megyéket a jelenlegi Központ régiónak megfelelően Fehér, Szeben és Brassó megyével vonnák össze. Az RMDSZ érthető módon határozottan kifogásolta a törvénytervezetet, amely az újonnan létrejött megyében csökkentené a magyarok arányát. Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke a Facebookon az 1996-os, szlovákiai Meciar-féle reform tökéletes másának nevezte az USR javaslatát, Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei szenátora, korábbi közigazgatási miniszter pedig azt mondta, a tervezet szakmailag rossz, téves adatokra alapszik, és nem veszi figyelembe a hatályos törvényeket. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke hangsúlyozták, a megyék összevonása olyan „vörös vonal”, amit nem engednek átlépni. Az USR-s javaslat kapcsán Csutak István régiófejlesztési szakembert, az RMDSZ 2010-ben benyújtott, a fejlesztési régiók átszervezéséről szóló törvénytervezetének kidolgozóját kérdeztük.

A közigazgatási átszervezés témája időről időre előjön a politikai közbeszédben. Miért pont most nyújtott be tervezetet az USR?

Feltűnési viszketegségből. Ha jól emlékszem, az USR egy időben, nem is olyan régen, a kormánykoalíció része volt. Akkor nem jutott eszükbe? Hogy egy bölcs ember mondását parafrazáljam: tetszettek volna a kormány tagjaként ezt a javaslatot megtenni. Akkor lett volna komolyan vehető.

Milyennek ítéli az USR javaslatát? Gazdasági szempontból, illetve a magyar közösség szempontjából milyen megoldásnak tűnik az, hogy a jelenlegi fejlesztési régiókat megyékké változtassuk?

A javaslat, finoman szólva, csacskaság. „A magyar közösség szempontjai” ez esetben is Hargita és Kovászna megyéket jelenti, mert bár Aradon kétszer annyi magyar él, mint Baróton, Temesváron több magyar él, mint Székelykeresztúron és Kolozsvárról az elmúlt évtized alatt több magyar „fogyott el”, mint egy magára valamit is adó székely város lakossága, de bármilyen közigazgatási átalakításra is érkezne javaslat, az nem igazán befolyásolná az érmelléki vagy a kalotaszegi magyarok adott megyén belüli arányát. A tervezet 7. cikkelye idézi az Európa Tanács 1995-ös, nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményének 16. cikkelyét, nevezetesen azt, hogy „A Felek tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott területeken az arányokat megváltoztatják, és arra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és szabadságokat, melyek a jelen Keretegyezményben foglalt elvekből származnak.” Namármost a Közép-romániai fejlesztési régióban (Brassó, Szeben, Fehér, Maros, Hargita, Kovászna) a magyarok aránya kisebb, mint Hargita és Kovászna megyében, vagyis az USR javaslata elsősorban önmagának mond ellent, másrészt a Románia által 1995-ben elsőként ratifikált keretegyezménynek.

Márpedig ameddig „az erős nemzetállamok” túlkapásait a nemzetközi jog meg tudja fékezni, addig az etnikai arányok változtatása nem lehetséges, vagyis nem valós veszély.

Persze, ha majd sikerül elfoglalni Brüsszelt, akkor „az erős nemzetállamok Európájában”, az erős román nemzetállam is változtathat álláspontján.

A javaslat gazdasági szempontból is vicc, hisz a jelenlegi NUTS II lehatárolás Romániában látványos és most már megállíthatatlan szétfejlődést eredményezett, Székelyföld számára gazdaságilag végzetes. Az új megyékre tett javaslat pedig pontosan a jelenleg is létező NUTS II (fejlesztési, statisztikai) régióknak adna közigazgatási hatáskört is.

Ami pedig a Közép-romániai fejlesztési régiót illeti, anno, Csíkszeredában a székely „lófők” két kézzel szavazták meg a jelenlegi régiót, és a régió központjaként Gyulafehérvárt. Aztán, stratégiai előrelátásról tanúbizonyságot téve hárították el Brassó javaslatát, hogy Brassó, Kovászna és Hargita megye váljanak ki, egy olyan régiót alakítva, melyben 35%-40% lehetett volna a magyarok aránya. Később nem kellett a PSD által felkínált alrégiót (Kovászna-Hargita-Maros) felügyelő aligazgatói hatáskör létrehozása, cserébe a mindenkori vezérigazgató leváltásáért. Pedig nem mindegy nekünk, hogy az a gyulafehérvári igazgató a PNL vagy a PSD embere?

Ha már nagyobb közigazgatási egységekről beszélünk, lenne-e értelme a történelmi régiók, mint Bánság, Erdély, Olténia, Bukovina stb. szerint szervezni az országot?

A statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról szóló 1059/2003 rendeletben használt ismérvek „a földrajzi, társadalmi-gazdasági, történelmi, kulturális vagy környezeti körülmények”. A közigazgatási hatáskörrel nem rendelkező fejlesztési régiók létrehozásakor a jelzett ismérveknek megfelelő közigazgatási egységeket kell statisztikai (fejlesztési) régióba szervezni. Ennél világosabban nem lehet megfogalmazni. A történelmi régiók mindentől függetlenül jelenleg is élő szervezetek.

Másrészt egyre több közigazgatáshoz köthető intézkedés és intézmény épül a jelenlegi régiós felosztásra. De facto ebbe az irányba haladunk.

Mit feltételezne egyébként a jelenlegi fejlesztési régiók mentén történő közigazgatási átszervezés? Az indokok között általában elhangzik a hivatalnokok számának csökkenésével járó költségmegtakarítás, de mennyire lennének költségei magának az átszervezésnek is? Mit jelentene az, ha egy szatmári ember Kolozsvárra, vagy egy kovásznai ember Gyulafehérvárra vagy Brassóba kellene menjen ügyeket intézni?

EU-s fejlesztéspolitikai szempontból a „szatmári ember” most is Kolozsvárra, „a kovásznai ember” pedig Gyulafehérvárra utazik. Pedig Brassó, ami ugye nem kellett, egy „kőhajtásnyira” van. A „sokoldalúan fejlett szocialista ember” pedig már rég a messziföldön küzd értem, legyen elég, halkan persze, „áramvonalas” kétszázezres fogyásunkra utalnom.

Nem az „utazás” kellene aggasszon minket, hanem a digitális ügyintézés hiánya. Vagyis a közigazgatást is mindenképpen digitalizálni kell. Majd egyszer. Ha nagyok leszünk. Akkor pedig a „szatmári embernek” teljesen mindegy, hogy, ki hol lógatja a lábát, mert az okostelefonjáról intézheti ügyeit.

Márpedig okostelefon-ellátottságunk messze jobb, mint az angol vécével való ellátottságunk. A tisztviselőkkel való közvetlen ügyintézésben meg bőven találkozunk még a hagyományos „uram-bátyám” világgal. De, a valós digitalizálással lehet, hogy pont ezt az aranybányát veszítené el a politikai elit. A költségmegtakarítást a digitalizáció jelentené. Romániának viszont mindig sikerül a digitális ügyintézést az elképzelhetőnél jóval drágábban és a tisztviselők számának növelésével megoldani.

Az USR tervezete szerint a városok lakossága nem lehet kevesebb 20 ezer főnél, míg egy községhez legalább 3000 lakosra lenne szükség. A korábbi közigazgatási átszervezésre vonatkozó javaslatokban is voltak hasonló elképzelések a közigazgatási egységek ritkítására. Gazdasági szempontból mit jelentene a visszaminősítés a településeknek?

Egy település nem attól város, hogy közigazgatásilag városnak minősítjük. Lehet, hogy a polgármester fizetése magasabb. Ez viszont a pártoknak fontos szempont. A Lajtán túl, a „rothadó” Nyugaton, a községek már 30 évvel ezelőtt jobban álltak, mint állnak jelenleg, teszem azt, kiváló székelyföldi városaink. Vajon, miért telepednek olyan szorgalmasan a vállalkozások a városok vonzáskörében lévő községekbe? Tán csak nem azért, mert gazdaságilag kifizetődő?

Az uniós támogatások szempontjából mit jelentene, ha Romániában hirtelen kevesebb város lenne?

Fikszpont semmit. Attól, hogy egy Hargita megyei újságban azt olvasom, hogy „megyénk nagyvárosai”, csak nevetek kínomban. A nagyvárosok, a valós fejlődési gócok, eddig is apelláta nélkül elvitték, ezután is ugyanúgy elviszik a legtöbb EU-s forrást. A kevesebb város vagy kevesebb település kevesebb polgármestert jelentene. Ami egyben a polgármesterek pereputtyát és haveri körét is érzékenyen érintené. Ez pedig a pártoknak lenne kellemetlen. Na ezért nem lesz itt semmiféle racionális összevonás.

Indokolt lenne a közigazgatási átszervezés valamilyen formája?

Indokolt lenne a vasúti közlekedés színvonalának felemelése az 1860 (!) körüli szintre. Indokolt lenne az országot keresztül-kasul átszelő autópályák és gyorsforgalmi utak megépítése. Indokolt lenne az oktatás korszerűsítése és indokolt lenne az önmagát bővítve újratermelő funkcionális analfabétizmus növekedési ütemének fékezése. Indokolt lenne új egészségügyi intézmények létrehozása és nem a meglévők felszámolása. A közlekedés, az egészségügy, az oktatás nem helyi, hanem országos jelentőségű. Ez nem a közigazgatási egységek számának függvénye. A közigazgatási átszervezés elsősorban az éppen hatalmon lévő politikai pártok érdekeit szolgálná, az adott pillanatban éppen ellenzékben lévőkkel szemben. Minden politikai pártnak a létező állapot konzerválása, illetve új polgármesteri hivatalok/állami intézmények létrehozása az érdeke.

Az RMDSZ korábbi, 2010-es javaslata, amelyet ön dolgozott ki, nem közigazgatási átszervezést, hanem a fejlesztési régiók átszervezését javasolta, 16, a jelenleginél kisebb régióra. Miért látták ezt szükségesnek?

Az ország kiegyensúlyozottabb fejlődésére adott volna esélyt, lehetőséget. A száraz törvényjavaslat mögötti tanulmány statisztikai adatok elemzésére alapozva, a vonatkozó rendelet keretein belül tett javaslatot. E tanulmány érveit soha senki meg nem cáfolta. A 16 fejlesztési régió a már hivatkozott Rendelet ismérveit alkalmazva alakult ki, nem pedig valamilyen prekoncepció alapján. A javaslatnak csak annyi „hátulütője” volt, hogy a tömbben élő magyarok (Székelyföld, Partium) kikerültek volna a hátrányos helyzetből, de a románok se vesztettek volna.

Markó Béla miniszterelnökhelyettesként az EU integrációt is felügyelte. A tőle kapott mandátummal utaztam az Eurostathoz a fejlesztési régiók átalakításáról tárgyalni. Ott az a nem kis meglepetés ért, hogy az Eurostat vezetője számon kérte a román statisztikai intézet alelnökén, hogy miért nem léptek már ez ügyben, hisz az Eurostat hivatalosan is, írásban igényelte, hogy az akkor túl nagy lakosságú régiókat Románia alakítsa át. Hazatérve volt aztán ellenem feljelentés (mert a haza területi épségére törtem – jelentette Románia brüsszeli képviseletének vezetője), az akkori EU integrációs miniszter megfenyegetett (hogy lehallgatnak, e-mailjeimet olvassák és úgy „kicsinál”, hogy még Markó sem tud megvédeni) és még kormányülésen, mégpedig a bizalmas napirendi pontok között, is szóba került a nevem. Markó megvédett, Călin-Popescu Tăriceanu miniszterelnök pedig, Markónak igazat adva, ejtette az ügyet.

A Székelyföldet is magába foglaló központi régió Regionális Fejlesztési Tanácsának soron következő ülésén Hargita megye tanácsának akkori (temészetesen RMDSZ-es) elnöke azzal kezdte, hogy dicsérte a gyulafehérvári Regionális Fejlesztési Ügynökség vezérigazgatójának a régió számára áldásos tevékenységét. Kovászna és Maros megye szintén jelenlévő RMDSZ-es elnökei pedig hallgattak. Én meg a szokásosnál is bambábban néztem ki a fejemből, hisz a fejlesztési régiók átalakítása az RMDSZ akkori programjának egyik jelentős pontja volt. A jelenlévő RMDSZ-es polgármesterektől, ugye, csak nem várhattam el, hogy bólogatáson kívül mást is merjenek produkálni. Markónak akkor nem szóltam, csak évekkel később meséltem el neki a jelenetet. Amikor Kovászna Megye Tanácsának, amúgy haj de radikális, autonomista, RMDSZ-es elnöke a regionális tanács elnöke lett, gondoltam, legalább egy torokköszörülés lesz. Nem lett.

Később, miután a PDL repült a kormányból, az EU-integrációs minisztert az RMDSZ adta. Akkor az EU-integrációs tárca volt a regionális fejlesztési törvény gazdája. Akkor, nagy naivan mondtam a tárcavezetőnek, hogy le lehetne tenni a törvénymódosítási javaslatot. Lett is ordítozás, hogy „most nem időszerű”. Hát mikor legyen időszerű, ha nem akkor amikor az RMDSZ a kormánykoalíció fontos tagja, az illetékes miniszert az RMDSZ tette oda és az RMDSZ programjában is benne van a javaslat?

Ha Markó kivételével a fejlesztési régiókkal mindig minden RMDSZ-es választott tisztségviselő elégedett volt, akkor senkit nem kellene zavarjon, hogy jelenleg de facto, később majd de jure is a fejlesztési régiók képezik Románia közigazgatási újraszervezésének alapját. Lehet, hogy nem 8 egység, lesz, hanem több, de csupán azért hogy mindenkinek jusson tisztség meg intézmény.

Hogyan látja, van-e esély arra, hogy ez a javaslat valaha támogatásra találjon a nagyobb pártok részéről?

Fel sem merül, hogy bárki támogatna egy ilyen javaslatot, elsősorban a klientúra megőrzésének szándéka miatt. De az USR sem azért tette a jelenlegi javaslatát, hogy legyen belőle valami. Pardon. Idézzek inkább egy RMDSZ-korifeust: „erőnk az önkormányzatokban van”. Értsd: a polgármesterek képesek elhajtani a „poport” szavazni. Mert „nincs mese” és nincs választás, szavazni kell. Minél kisebb egy település lélekszáma, a polgármester annál hatékonyabban képes kontrollálni a (szavazó) „bázist”, teszem azt, a szociális támogatások révén. Mi indokolná a polgármesterek számának csökkentését? Talán csak nem a jóérzés, a józan ész vagy a költséghatékonyság? Minél több polgármestere van egy pártnak, annál jobb az érzés. Na, ez az igazi „jóérzés”.

Bár a közigazgatási reformot jellemzően nem kormányon lévő politikusok javasolják, de tavaly Marcel Ciolacu kormányfő is szükségesként hivatkozott rá. Van esély arra, hogy a választási év után valóban meglépik ezt a döntéshozók? Lesz-e rá valaha politikai akarat? Van-e olyan körülmény, ami kikényszeríthet egy ilyen lépést?

Hivatkozni sok mindenre lehet. Tudok például egy fizikatanárt, aki a „művelt Romániára” hivatkozott, majd a világ egyik legdrágább luxusrepülőgépével elutazott… golfozni. Úgy hagyta faképnél Romániát, miként Szent Pál a … pintyet. A választási év után a pereputtyot kell jól fizető állami állásokba helyezni, a havereket meg zsíros állami megrendelésekhez juttatni. Erre és csakis erre lesz politikai akarat. A közigazgatási felosztás Európában nemzeti hatáskör. Nálunk ugyanbiza mi kényszeríthetne ki egy ilyen lépést?