Látlelet az Európai Unió versenyképességéről

Az új Bizottság tagjainak kinevezése által keltett felhajtás elterelte a figyelmet egy, az EU országainak szempontjából talán még fontosabb, az Európai Versenyképességről szóló, azaz a Draghi-jelentésről. Még mielőtt fanyalognánk, hogy nem érdekes, mert az Európai Unióról szól, ne felejtsük el, hogy mi vagyunk az EU, a mi országaink versenyképességét is minősíti. A jelentések világában teljesen meglepő módon, a Draghi jelentés, egy nagyon kemény megállapításokkal és megoldási javaslatokkal teli 400 oldalas dokumentum.

Mario Draghi kijelentette, hogy az Európai Unió gazdaságának sürgős és alapvető változásokra van szüksége. Elmondása szerint 170 konkrét javaslattal javítaná az EU versenyképességét. A volt olasz miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy ha nem sikerül beindítani a gazdasági növekedést, a blokkot egy „lassú agónia” fenyegeti. A jelentés maga is hasonlóan súlyos képet fest az uniós gazdaság helyzetéről, kiemelve, hogy az EU „egzisztenciális kihívással” áll szemben: ha nem képes biztosítani a jólétet, létjogosultsága megkérdőjeleződik.

A szuper Marioként is becézett Mario Draghi, dolgozott már a Világbankban, de Goldman Sachsnál is, a gazdasági válság éveiben olasz jegybankelnök volt, azután az Európai Központi Bank elnöke (ahol egyesek szerint megmentette az eurót), a pandémia ideje alatt a szakértői olasz kormány miniszterelnökének hívták vissza, a nemzetközi gazdasági élet elismert személyisége. Az Európai Versenyképességről szóló jelentést a Bizottság elnökének megbízásából készítette el. Munkájához két Nobel díjas közgazdász, belga, holland, spanyol, olasz, francia, német, de amerikai és angol, egyetemek elismert gazdasági elemzői, matematikusai is hozzájárultak. De nemcsak ők, hanem több oldalon keresztül felsorolt nemzetközi szervezetek, civil szervezetek, cégek, kereskedelmi szövetségek, think thankek, tanácsadó cégek is mind hozzáadták meglátásaikat, tapasztalataikat a dokumentumhoz.

Az elemzés részben két szempontból vizsgálják az Európai Unió versenyképességét. Egyrészt, a kulcsfontosságú ágazati politikákat elemzik, mint az energia, kritikus nyersanyagok, digitalizáció, mesterséges intelligencia, félvezetők, környezetbarát technológiák, energia-intenzív iparágak, autógyártás, hadiipar, űripar, gyógyszeripar, szállítás. Másrészt, a horizontális politikák szempontjából, mint az innováció felgyorsítása, készségek és képességek, fenntartható befektetések, piaci verseny, kormányzás megerősítése. A felsorolt területekből most egy ágazatot, az energiát és egy horizontális kérdést, a kormányzást emelném ki.

Az energia az az iparág, amelyik alapvetően befolyásolja az EU versenyképességét. A 2000-es évektől kezdődően az energiaárak területén az EU lemaradásban van más országokhoz képest, ez az utóbbi két évben csak egyre nőtt. A gáz kis és nagykereskedelmi ára az EU országaiban háromszor-ötször nagyobb, mint az USA-ban. Az ipar számára rendelkezésre álló villamos energiáé pedig kétszer-háromszor nagyobb, mint az USA-ban vagy Kínában. Ehhez még hozzájönnek a tagállamok szintjén létező különbségek is. Voltak olyan tagállamok, ahol a fogyasztók kevesebb mint 100 eurót fizettek (MWh), de olyanok is, ahol ugyanez 250 euró volt. Az elemzés nyolc okot sorol fel, amelyek az EU energia piaci problémáit okozzák. Az egyik, evidens ok a gázimportoktól való függőség. Ezen kívül a szerzők több okot is felsorolnak, amelyek mind az árképzéssel kapcsolatosak: a spot piacoktól való függőség; az energia terén átláthatatlan pénzügyi piacok és ezek magasabb volatilitása; a tagállamok nagyon különböző adózási és támogatási rendszerei. Az okok közé tartozik még a gáz és elektromos áram fizikai hálózatának elhelyezkedése és mennyisége, az országok között nem megfelelően összekötött rendszerek, de a nap- és szélenergiának a hálózatokba való integrálása is.

Még mielőtt javaslatokat tennének a megoldásra, két cél tűztek ki. Egyrészt, a végső fogyasztónak az energia kevesebbe kell kerülnie. Másrészt, fel kell gyorsítani a dekarbonizációt. A gáz területén például kilenc konkrét megoldást sorol fel a jelentés, amelyek között hármat emelnék ki: az együttes beszerzést; a spot alapú beszerzésektől való eltávolodást; spekulatív magatartásformák korlátozását.

A Draghi jelentés végig hangsúlyozza, hogy a versenyképesség területén egyetlen tagállam sem tud egyedül megfelelni a kihívásoknak, vagy egyedül helytállni a globális versenyben. Ahhoz, hogy az ágazati és horizontális területeken megfogalmazott, egyesével felsorolt, időtávval ellátott javaslatokat sikeresen végre lehessen hajtani, azt is meg kell változtatni ahogy az EU működik. Tizenkét javaslatot tettek le az asztalra. Ezek közül szerződésmódosítás nélkül is megvalósítható például a törvénykezés egyszerűsítése, a KKV-k megerősítése, az EU-s innovációs központok létesítése, a megerősített együttműködés használata, az egységes piac jogszabályai érvényesítésének megerősítése.

Látnunk kell azt is, hogy a tagállamok parlamentjeinek van lehetősége a szubszidiaritás elvének megfelelően „beleszólni” az EU-s jogalkotásba. A Draghi jelentés kiemeli ezzel nem igen éltek a nemzeti parlamentek, azaz 2023-ban 141 esetből csak 22 esetben jeleztek „Brüsszel” felé, arról, hogy egyetértenek-e vagy nem, hogy az EU és ne a tagállamok szabályozzanak. Ráadásul egy csökkenő trendet figyelhetünk meg, amiben a 39 tagállami parlamentből csak 9 (ez hét tagállamot jelent) élt ezzel a lehetőséggel. Egyszóval, amennyiben a nemzeti parlamentek befolyásolni akarják azt, hogy a megosztott hatáskörökben mit szabályoz a Bizottság és mit a tagállamok, ott van a lehetőség, csak dolgozniuk kellene ezen.