A Bukarestbe látogató Szijjártó ismét belengette Schengent a román kormánynak
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben találkozott Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével, valamint Cătălin Predoiu román miniszterelnök-helyettessel és belügyminiszterrel. A látogatás fő témája Románia schengeni csatlakozásának előmozdítása volt, amit a magyar fél a magyar EU-elnökség időszaka alatt szeretne elérni. Szijjártó a közösségi oldalán is egyértelművé tette, hogy Magyarország támogatja Románia csatlakozását a schengeni övezethez.
A találkozásról Kelemen Hunor is beszámolt Facebook-oldalán, a közzétett szövegből kiderül, hogy az RMDSZ célja a következő választások után visszatérni a kormányba, hogy befolyást gyakorolhassanak a döntéshozatalra. A bejegyzés arra is rávilágít, hogy Szijjártó Péterrel folytatott megbeszélések középpontjában nemcsak a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok fejlesztése állt, hanem az RMDSZ a kormányzati szerepre val törekvése is.
A találkozón Szijjártó kifejtette, hogy a csatlakozás nemcsak a határmenti közösségek számára fontos, hanem Magyarország számára is gazdasági előnyökkel járna. Emellett egy határon átnyúló bűnüldözési megállapodás is megszületett, amely a migráció, a csempészet és a bűnözés visszaszorítását célozza.
Ha Románia és Magyarország között végre a közúton is megszűnik az ellenőrzés, akkor egyrészt eltűnnek a nagyon hosszú sorok a határátkelőkről, másrészt tíz, jelenleg csak szombaton használható közúti kapcsolatot azonnal a forgalom rendelkezésére tudnak bocsátani. Kiemelte, hogy így a mostani 12 átkelőből lesz rögtön 22, ráadásul a határ két oldalán élő magyar közösségek közötti kapcsolattartás is sokkal egyszerűbb és könnyebb lesz.
Hozzátette, hogy Románia az egyik legfontosabb exportpiaca Magyarországnak, tehát azok a magyar vállalatok, amelyek román partnerekkel kereskednek, sokkal könnyebben tudnak dolgozni és még eredményesebbek lehetnek, szóval „csak nyerünk szomszédunk schengeni csatlakozásán”- jelentette ki Szijjártó.
A látogatás időzítése azonban nem véletlen. Néhány héttel korábban, a tusványosi fellépése előtt, Orbán Viktor magyar miniszterelnök is Bukarestben tárgyalt Marcel Ciolacu román kormányfővel, ahol szintén a schengeni csatlakozás volt az egyik fő téma. A háttérben egyértelműen látszik, hogy Magyarország a saját uniós érdekérvényesítése részeként próbálja befolyásolni Románia EU-s célkitűzéseit, miközben látszólag a határmenti közösségek érdekeire hivatkozik.
A kritikus hangok szerint Budapest ezen lépései inkább politikai eszközként szolgálnak a regionális befolyás növelésére, semmint valódi segítséget nyújtanának a Románia számára a schengeni csatlakozás ügyében.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!