A Szabad Székely Mozgalom politikamentes kultúráért akciózott Tusványoson, és folytatja munkáját azon túl is

2024. augusztus 7. – 09:56

A Szabad Székely Mozgalom politikamentes kultúráért akciózott Tusványoson, és folytatja munkáját azon túl is
Az idei Tusványos – Fotó: George Calin / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

Nem fél szembemenni a rendszerrel a Szabad Székely Mozgalom (SZSZM), amelyről Tusványoson hallottunk először. A fiatalokból álló csoportosulás célja megóvni Erdély kulturális életét a politikai befolyástól és visszaadni a művészi szabadságot a helyi alkotóknak. Feltett szándékuk nem hagyni, hogy a kultúra politikai játszmák eszközévé váljon. Juhász-Boylan Pállal beszélgettünk arról, hogy mit csináltak a Fidesz-fesztivállá alakult szabadegyetemen, és milyen stratégiákban gondolkodnak a kultúra megmentésére.

Lezajlott az év menetrendszerinti erdélyi politikai showja, a tusványosi fesztivál, amely hosszú évek óta kizárólagosan Orbán Viktor és a Fidesz játszóterének számít, ahova azért utazik le évente a magyar kormány és holdudvara, hogy kijelöljék a következő periódus politikai irányvonalát. Idén Orbán Viktornak feltett szándéka volt, hogy megmutassa: ő világméretekben gondolkodik, magasabb ligában játszik, más pályán, más meccset, más ellenfelekkel, más tét mellett. A bűvöletbe ejtett hallgatóság megtudhatta, hogy Orbán a világ legfontosabb nagyhatalmi vezetőivel áll napi kapcsolatban, hogy „a világbéke” gondjai nyomják vállait, az európai politikát akarja megmenteni, és évtizedes, sőt, évszázados távlatokban gondolkodik.

Ezek mellett a nagyívű politikai eszmefuttatások mellett eltörpülnek a kisebbségben élő erdélyi magyar fiatalok gondjai, kritikái. A Szabad Székely Mozgalomról (SZSZM) Tusványoson hallottunk először, és azonnal be is mutattuk őket az olvasóknak, amikor megtudtuk, hogy az egyetemistákból és friss diplomás fiatalokból álló csoport akciózni készül azon a terepen, ahova legtöbben azért érkeznek, hogy az orbáni kinyilatkoztatást élőben hallhassák. Meglehetős bátorságra vall pár kritikus fiatal részéről bemerészkedni egy olyan közegbe, amelyet 99 százalékban kőkemény fideszesek alkotnak, gondoltuk, így folyamatosan azt a kérdést feszegettük az első interjúnk során, hogy mire számíthatunk részükről.

Konkrét tiltakozás ugyanis a Fidesz és Orbán Viktor ellen Tusványoson akkor volt, amikor 2017-ben Ladó Andrea aktivista kifütyülte a magyar miniszterelnököt, és bár akcióját a Facebookon is meghirdette, senki nem csatlakozott hozzá, mi több, amikor a helyszínen belefújt a sípjába, akkor a körülötte lévő férfiak a földre teperték az orbáni politika ellen tiltakozó nőt. Aztán 2022-ben a Nemzet útja vezetője, Mihai Tîrnoveanu emelt a magasba egy transzparenst, amelyre azt írták fel, hogy Erdély román föld. A román szélsőjobbosok eleve nem tartoznak abba a kategóriába, amely mérvadó volna bármiféle szempontból, és az üzenetük is ugyanabban az ultranacionalista regiszterben fogant, mint általában az általuk hirdetett gyűlöletkeltő, az erdélyi magyarok ellen irányuló diskurzus. Ilyen előzmények mellett nem igazán tudtuk mihez hasonlítani a Tusványoson megjelent Szabad Székely Mozgalmat, és azt sem tudtuk belőni, hogy mire lehet számítani. Hiába figyeltük a tömeget az Orbán-beszéd napján, a mi mércénk szerinti akciózás elmaradt. Mint később megtudtuk, félreértelmeztük szándékukat, mert egyáltalán nem látványos tiltakozásra készültek a szabad székely mozgalmárok.

Szabad Székely Mozgalom: egy fiatal közösség a szabad kulturális élet megőrzéséért

Az már az első beszélgetéskor kiderült, hogy az erdélyi és székelyföldi fiatalokból álló közösség az utóbbi években egyre növekvő aggodalommal figyeli a kultúra és a művészetek politikai célokra való felhasználását. A mozgalom tagjai elsősorban egyetemisták és frissen végzett fiatalok, akik itthon, Erdélyben és Székelyföldön képzelik el az életüket. Az SZSZM által kitűzött hosszútávú cél, hogy megőrizzék a kulturális élet szabadságát, és megakadályozzák a politikai elit által gyakorolt befolyás erősödését.

Juhász-Boylan Pál, a mozgalom egyik képviselője, akivel Tusványoson is beszélgettünk, majd ismét megkerestünk, hogy oszlassa el a félreértést, és tisztázza, mit is csináltak ott, elmondta, hogy a kultúra „felszabadítása” az elsődleges céljuk. Azt látják ugyanis, hogy a művészetek átpolitizálása Magyarországon már egészen aggasztó méreteket öltött, de a romániai magyar közösséget is érinti, mert a határon túlról érkező kulturális célú támogatások szintén a politikai bekötöttséget erősítik. Ugyanakkor az RMDSZ is hasonló eszköztárral operál, tehát az Erdélyben élő alkotók, kulturális munkások duplán kitettek annak a veszélynek, hogy projektjeikre „rátelepedik” a politikum.

Az SZSZM tagjai elutasítják, hogy a politikum kiárusítja a kultúrát és a szellemi energiát, céljuk a politikai befolyás eltávolítása a kulturális eseményekből, és ennek megvalósítsa érdekében szerveződtek mozgalommá. Juhász-Boylan arról is beszélt, hogy bár a kultúra politikamentesítésével kezdenék, látják azt is, ahogy közösségüknek, a székelységnek politikai indíttatású felhasználása történik a regnáló magyar kormány által. „A székelyföldi fiatalság nem kíván a nemzet és a világ színpadán megszégyenülni képtelen, uszító kijelentések és álfilozófiák miatt” – mondta.

Tusványoson nem tiltakoztak, hanem beszélgettek

A fesztiválon az Orbán-beszéd előtt, alatt és után lendültek munkába. Arra voltak kíváncsiak, hogy az a rengeteg ember, aki eljött az eseményre, látja-e, érzékeli-e a rezsimnek a mindent leuraló, autokratikus magatartását. Nem a tiltakozás, hanem a kapcsolatteremtés és a helyzetfelmérés volt a cél, szögezte le a mozgalom képviselője. Hozzátette: arra voltak kíváncsiak, valóban annyira erős a fideszpárti elkötelezettség a fesztiválra érkezők körében, mint azt a legtöbb távolmaradó feltételezi, és ha igen, mivel indokolják támogatásukat a szimpatizánsok. Az SZSZM tagjai szombaton délelőtt több mint 400 figyelemfelkeltő matricát szórtak szét és osztottak ki a fesztiválon, beszélgettek és vitatkoztak a jelenlévőkkel.

A fesztiválon szerzett tapasztalatok vegyesek voltak. A fiatalok körében nagy volt az érdeklődés, és sokan osztották a mozgalom céljait. A fesztivál résztvevőinek többsége apolitikus, állapították meg az SZSZM tagjai, és elegük van az esemény elpolitizálásából. Sokan ünnepelni és lazítani szeretnének, nem pedig politikai kampányt hallgatni.

Az idősebb generációk azonban nagyrészt az M1-ről informálódnak, és kevésbé nyitottak az új nézőpontokra. Egy olyan réteggel is találkoztak, amelyik kimondottan az Orbán-beszédre érkezett. Juhász-Boylan szerint, ezeket az embereket idebuszoztatták, mert voltak közöttük olyanok is, akik Magyarország legtávolabbi pontjairól érkeztek. „A nagyvezér beszédére minthogyha kicserélték volna a fesztivál résztvevőit. Az átlag életkor sokszorosára emelkedett hirtelen, és az új vendégek nagyrészével már kifejezetten nehéz volt érdemi beszélgetést folytatni az aktuálpolitikáról, olyannak tűntek, mintha egy párhuzamos valóságból érkeznének” – részletezte interjúalanyunk.

Hozzátette: „Ezek a Fidesz importnyugdíjasai, akik Magyarország minden szegletéből érkeztek Tusnádra, hogy hallhassák, láthassák, és ünnepelhessék a miniszterelnököt. Emellett Székelyföldről (leginkább Csíkszeredából és környező falvakból) érkeztek konzervatív érdeklődők, akik elsősorban a családpolitikát és a békét emelték ki, mint okot, amiért támogatják a miniszterelnököt. Kósza gondolatok keringtek néha az összetartó nemzetről. Budapestről (a mini-Dubairól) és a csádi misszióról nem igazán akartak hallani sajnos.”

Az aktivisták meglepetésére azonban bőven akadtak olyanok is, akik elfogadták érveiket: ha a korrupciós ügyekre, a gazdasági és kulturális szféra leuralására, a demokráciának az autokráciába fordítására terelték a beszélgetést inkább bólogattak. Tudják, hogy nem ideális a helyzet, de nincs jobb alternatíva, hangzott el többször a beszélgetések során.

Juhász-Boylan Pál elégedett tusványosi munkájuk eredményével, mert kiderült, bár a látszat szerint egységes, összetartó, megrepeszthetetlen Fidesz-követő monolitként hivatkozik a propaganda az erdélyi magyarságra, a valóság mást mutat. Főként a fiatalok azok, akiket már nem lehet a hagyományos panelekkel megvezetni, és akik egyszerűen már immunisak azokra a szlogenekre, amikkel eddig sikeresen egybeterelték a közösséget.

„Az akció eredménye egyértelmű. Székelyföldön nagyon sokan nem érdeklődnek a magyar politika és annak részletei iránt. A mozgalom számos szimpatizánst és érdeklődőt vonzott be. Egyértelmű indokot adott az akció a munka folytatásának fontosságára, és a robusztusabb civil akció iránti aggodalmainkat eltörölte” – fogalmazott Juhász-Boylan Pál.

Az SZSZM Tusványos után

A csoportosulás céljai jóval túlmutatnak Tusványoson, ez csak egy első megmutatkozási helyszín volt, mondta el az interjúalanyunk. Azt látják, hogy az RMDSZ által szervezett kulturális események és kiosztott díjak függetlenül attól, hogy milyen kulturális apropó mentén jönnek létre, mindig politikai töltetűek, ezért azt szeretnék, ha elérhetnék, hogy a kulturális életben a szakmaiság és az alkotói szabadság kapjon nagyobb teret. „Sok kulturális esemény elpolitizálódik. Az volna jó, ha az alkotók és a művészek szabadon dolgozhatnának, anélkül, hogy politikai nyomás nehezedne rájuk” – mondta Juhász-Boylan Pál.

Az SZSZM hosszú távú célja, hogy bebizonyítsák: nem csak a politikán keresztül lehet finanszírozást találni kulturális eseményekre. Juhász-Boylan Pál kiemelte: „Szeretnénk megmutatni, hogy a kultúrát nem csak politikai eszközként lehet használni, hanem önálló értékként is, amely megérdemli a támogatást.” Első lépésként partnereket és partnereseményeket keresnek, akiket felmenthetnek a jelenlegi politikai kitettség alól azzal, hogy más forrásokat találnak számukra.

Hosszabb távon szeretnének saját eseményeket is szervezni, amelyek politikamentesek, és kizárólag a kultúra előremozdítására fókuszálnak.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!