A 12 éve iskolába iratott gyermekeknek csak 62 százaléka érettségizik
A 12 éve iskolába iratkozott romániai gyermekeknek csak 62 százaléka jutott el az érettségiig, vonta le a következtetést a rendelkezésre álló adatok alapján az Europa Liberă.
A 2012/2013-as tanévben majdnem 189 500-an kezdték el az első osztályt, 12 évvel később azonban csak 119 ezren iratkoztak be az érettségire. Az előző évek végzettjeivel együtt 125 694 a 2024-es érettségire beiratkozottak száma, de közülük végül csak 123 583-an jelentek meg a román nyelv és irodalom érettségi vizsgán.
Egy részük még a nyolc általános elvégzése után lemorzsolódott, hiszen 2020-ban 172 543 tanuló szerepelt a képességvizsgára jelentkezők között, és 160 663-an vettek végül részt.
Az Europa Liberă több szakértő véleményét is megkérdezte, akik szerint jellemzően a vidéki, szegény családok gyermekei azok, akik nem jutnak el az érettségiig.
Az érettségiből kimaradnak azok is, akik a szakiskolákat választják, sokan viszont azért morzsolódnak le, mert kénytelenek pénzt keresni, esetleg férjhez mennek, és otthon maradnak, mondta Bogdan Voicu szociológus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a korai iskolaelhagyás tekintetében Románia élen jár Európában. Az Eurostat 2022-es évre vonatkozó jelentése szerint Romániában 16,6 százalékos a korai iskolaelhagyók aránya a 9,5 százalékos európai átlag szinte kétszerese.
Alina Ailincăi, a Iași-i EuroEd Alapítvány programkoordinátora, aki néhány évig egy iskolaelhagyás elleni projektben dolgozott, úgy véli, nagyon gyakran a család szűkös anyagi háttere az, ami miatt nem tanulnak tovább a gyermekek, és fontos tényező az egészséges családi környezet hiánya is.
A vidéki környezetben élő tanulókkal foglalkozó World Vision România Alapítvány igazgatója, Mihaela Nabăr szerint a falun sokkal jellemzőbb iskolaelhagyás oka a családok pénzügyi helyzete mellett a vidéki tanítás színvonalában is keresendő.
Felméréseik azt mutatják, hogy a vidéken élő romániai családok 38 százalékának alig elég egyik hónapról a másikra a jövedelme, és tíz szülőből kettő nem támogatja a gyermekét abban, hogy nyolcadik osztály után is folytassa a tanulmányait. A vidéki kamaszok 24 százaléka nem is szeretne középiskolába járni, leginkább azért, hogy pénzt keressenek. Emellett minden harmadik vidéken élő tizenéves hiányzik néha vagy rendszeresen az iskolából, mert segítenie kell a gazdaságban, mondta Mihaela Nabăr.
Nemrég az Edupedu.ro oktatási szakportál hívta fel a figyelmet arra, hogy azok közül, akik 2023-ban elkezdték a nyolcadik osztályt, majdnem 16 ezren nem vettek részt az országos képességvizsgán, ami azt jelenti, hogy vagy nem fejezték be a nyolcadik osztályt, vagy nem íratták be őket a vizsgára az iskolák.
Szerdai sajtótájékoztatóján Ligia Deca tanügyminiszter ezt azzal magyarázta, hogy a speciális nevelési igényű, az évismétlő vagy a tantárgyversenyeken díjat nyert diákokat nem iratják be automatikusan a képességvizsgára. Hozzátette ugyanakkor, hogy elemzik a helyzetet és ha a számok nem találkoznak, intézkedni fognak.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!