Megduplázta polgármestereinek számát Bákó megyében az RMDSZ, Oltean Péter után Gál Alina is polgármester lett

2024. június 10. – 17:28

Megduplázta polgármestereinek számát Bákó megyében az RMDSZ, Oltean Péter után Gál Alina is polgármester lett
Kelemen Hunor és Gál Alina – Fotó: Gál Alina Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Bákó megyében pár évvel ezelőttig évtizedeken keresztül csak álomnak tűnt, hogy magyar polgármestere legyen egy településnek, aztán négy éve megtört a jég, a 2024-es választáson pedig már egyből kettő lett. Oltean Pétert újraválasztották Gyimesbükk lakói, Gajcsána község pedig a Nyugatot is megjárt, 28 éves polgármesternőt választott magának Gál Alina személyében. A magyarfalusi polgármesterrel beszélgettünk.

A négy évvel ezelőtti önkormányzati választások mérföldkőnek számítottak a csángó magyarok, de a teljes magyar nemzet szempontjából is, hisz a Bákó megyei „román tengerben” a csángóknak először lett RMDSZ-es polgármestere. Oltean Pétert idén is polgármesterré választották Gyimesbükkben, abban a megyében, ahol a magyar pártnak a rendszerváltás óta nem sikerült polgármesteri tisztséget megszereznie.

2024-ben az RMDSZ-nek sikerült dupláznia, ugyanis a Bákó és Foksány között fekvő, moldvai csángó Gajcsána községnek először lett magyar polgármestere, ráadásul egy fiatal nő. Az RMDSZ-es színekben induló Gál Alina pedig fiatal csapatával úgy tudta megszerezni a község polgármesteri székét, hogy a románok is rászavaztak.

Gajcsána községhez több falu is tartozik, ebből csak az egyikben, Magyarfaluban beszélnek ma is többen magyarul. A másik két faluban legfeljebb az idősek ha beszélnek magyarul. Gál Alina emiatt főleg románul kampányolt, és nem is akárhogy!

„Óriási öröm számomra, Gajcsána község, de főleg Magyarfalu számára, hogy csángó nőként tudtam megnyerni a polgármesteri széket egy román községben. Ez nagyon nagy siker számomra és mindenki számára. Fiatal nőként pedig különösen fontos, mert úgy látom, hogy még mindig megvan az a fajta gondolkodás, főleg a kisebb községekben, meg falvakban, ami miatt nőként nem tudsz elérni olyan sok mindent, mint a férfiak. Remélem, hogy példát állítok a többi fiatal nőnek a községemből, hogy el lehet érni nagy dolgokat. És hogy ezt egy csángó nő érte el, annak külön üzenete van a többi csángó falu számára is, mert közös siker!” – mesélte a 28 éves Gál Alina polgármester.

Kiemelte azt is, hogy külön öröm számára, hogy egy fiatal csapat áll mellette, akik kitartottak mellette egész végig. „Ez is bizonyíték, hogy a fiatalok itthon akarnak maradni” – tette hozzá.

Gál Alina fiatal tanácsosi csapatával olyannyira hatásosan mozgósított a községben és elszármazott fiatalok körében, hogy nem csak azok szavaztak rá, akik helyben voltak, sokan külföldről is hazarepültek, hogy őt támogassák. „Nagyon nagy meglepetés volt számomra, amikor a külföldön élő fiatalokkal találkoztam, akik csakis azért jöttek haza, hogy rám szavazzanak, és támogassanak. A fiatalság is egy erő, és nagy szerepük volt az én győzelmemben” – mesélte a fiatal polgármester.

Arról, hogy került a politikába, Gál Alina azt mesélte, nem voltak politikai ambíciói 2024-ig, nem azért mert nem tetszett volna neki, hogy a közösségéért dolgozzon, hanem mert nem gondolta volna, hogy valamikor is polgármester-jelölt lehetne. Egy hosszúra nyúló esti beszélgetésen azonban barátaival már elképzelték, hogy milyen lenne, ha valaki közülük polgármester lenne, és mit szeretnének fejleszteni a községükbe. „Sosem hittem volna, hogy ez majd a jövőben meg is valósul. Azért döntöttem úgy, hogy jelöltetem magam, mert amikor Angliában voltam három évig, úgy láttam, hogy egyáltalán nem fejlődik a községem. 2020-ban jöttem haza, hogy a Csángó Szövetségnél dolgozzam, és tudtam, hogy vannak lehetőségek, projektek, lehet finanszírozást kapni, és mégis a községem nem fejlődött egyáltalán, és elegem volt ebből. Azt mondtam, hogy jó, itt vannak a lehetőségek, hogy ha én képes vagyok rá, akkor miért ne próbáljam én fejleszteni a községemet?” – tette fel a kérdést.

A kampányára úgy emlékszik vissza, hogy minden egyes nap valamelyik település családjainál, házainál voltak a tanácsosi csapatával, hogy elbeszélgessenek velük, megtudni, hogy mik a teendők az ők szemszögükből, és még mielőtt a támogatásukat kérték volna, ők maguk jelezték, hogy mellette állnak.

Persze, nem csak szép pillanatokra emlékszik, hisz politikai ellenlábasai sokszor támadták azért mert csángó, fiatal és nő, aki biztosan el akarja magyarosítani a községet, miközben ő az összes községlakót képviselni szeretné és támogatásokat, fejlesztéseket biztosítana. Gál Alina azonban tudta, hogy ez nem róla, hanem a választásokról szól, és polgármesterként úgy érzi együtt fog tudni dolgozni a román pártokkal is, hisz a szavazatok révén a község 11 tanácsosából a helyek 35 százalékára, remélhetőleg négy tanácsosi helyre tarthatnak igényt.

Támogatókból pedig nem lesz hiány, mert a választások alatt sokan mellé álltak. Gál Alina háláját fejezte ki segítőinek, aki között magánembereket, a Bákó megyei RMDSZ csapatát, főleg Polgár Lászlót említette, aki elnökként és Gajcsa eddigi egyetlen tanácsosaként „állta a frontot és előkészítette az utat” neki. „Külön köszönet Kelemen Hunornak és Tánczos Barnának, akik személyesen eljöttek bátorítani és kifejezni támogatási szándékukat!” – tette hozzá.

Fotó: Gál Alina Facebook-oldala
Fotó: Gál Alina Facebook-oldala

Kis lépésnek tűnhet, de újabb mérföldkő a moldovai csángók életében,

tudtuk meg Polgár László Bákó megyei RMDSZ-elnöktől, aki reggel hat órakor feküdt le aludni a választások miatt. És persze, mert bőven volt oka az örömre a kisközösség vezetőjének.

Gajcsána egyetlen RMDSZ-es tanácsosa azt mondta, a polgármesteri tisztséget csak kemény munkával tudták megszerezni. Ehhez ugyanis arra volt szükség, hogy a község román lakosai, a csángó magyarok és a Gál Alinát támogató fiatalok összefogjanak. Ennek az alapjait sok éves tanácsosi és közösségszervezői munkával fektette le. „Nagy megtiszteltetés és nagy öröm, hogy ilyen összetartó a közösség. Külön öröm az is, hogy külföldről is több mint 50-en repülőjegyet vettek és hazajöttek, hogy Gál Alina polgármester legyen!” – tette hozzá.

Polgárék azért is hittek Gál Alina győzelmében, mert az előző választásokon királycsinálók tudtak lenni: egy román párt képviselőjét támogatták, hogy egy másik alakulat képviselőjét váltsa a polgármesteri székben. „A fejemben megfordult, hogy ha segíteni tudtunk abban, hogy a szociáldemokrata polgármestert liberálisra cseréljük, miért ne tudnánk a liberális polgármestert RMDSZ-esre is cserélni? Erre különböző stratégiákat találtunk ki mind a román, mind a csángó térségben. Bevált” – mondta Pogár László, aki érdekességként megjegyezte azt is, hogy Gajcsána Csángóföld legkeletibb pontja, amíg Gyimesbükk a leginkább nyugati település.

Gál Alina képességeit pedig nem most ismerték fel, hanem már évekkel ezelőtt. Általános iskolás kora óta követik a lépéseit: a középiskolát Csíkszeredában végezte, majd Bukarestben végezte a főiskolai tanulmányait, vállalati menedzsmentből diplomázott, a mesterijét viszont már Londonban kezdte, ahol a globális marketingről tanult. „2019-ben sikerült Gál Alinát visszahoznom. A Csángó Szövetségen kezdett el dolgozni, és 2020-tól építkeztünk rá. Ő 2024 március elején döntötte el, hogy vállalja a polgármesterjelöltséget, mi azonban már előtte is számoltunk vele. Februárban elő is álltam az ajánlattal, hogy azt szeretnénk, ha ő lenne a polgármesterjelöltünk. Tudtam, hogy nem akar politizálni, nem akar a politikában részt venni, de bíztam abban, hogy a közösség érdekében meg tudom győzni” – mondta a megyei RMDSZ elnöke.

Szerinte a csángó közösségben még inkább fontos az, hogy legyen magyar vezetője a településnek, mert egyfajta kitörést is jelent, ami szimbolikus üzenetet hordoz magában, hisz megmutatja a közösség erejét.

„Meg kell mutatni a többi csángó településnek is, hogy közélettel megéri foglalkozni, mert vannak még lehetőségek a csángó magyarok előtt, és ezeket a lehetőségeket ki kell használni” – mondta az elnök.

Bákó megyében az RMDSZ-nek eddig négy településen volt összesen hét tanácsosa. Még a végső számokat nem tudják, mert beszélgetésünk idején a szavazatok még nem voltak teljesen feldolgozva megyei szinten, de úgy néz ki, hogy hat településen lesznek tanácsosok, köztük Ferdinándújfalun is.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!