Kolozsvári egyetemek diákjai térfoglalással tüntetnek a palesztin népirtás ellen

2024. május 25. – 09:36

Másolás

Vágólapra másolva

Kolozsváron a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (UBB) és a Kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) diákjai péntek délután elfoglalták a Szociológia és Szociális Munka Kar udvarát, és határozatlan időre tábort állítottak fel. A „Kolozsvári Diákok Palesztináért” csoportosulás több pontból álló követeléslistát nyújtott be az egyetemek vezetőségének, amelyben azonnali intézkedéseket követel az izraeli katonasággal kapcsolatban álló vagy abból profitáló vállalatokkal való együttműködések megszüntetésére.

Szerintük az egyetemek nem lehetnek közömbösek olyan helyzetben, ahol emberi jogi jogsértések történnek. A diákok felhívják a figyelmet arra, hogy a Nemzetközi Bíróság 2024. január 26-i előzetes döntése alapján minden államnak és közintézménynek kötelessége intézkedéseket hozni annak érdekében, hogy Izrael betartsa a bíróság döntését és azonnal megszüntesse a genocídiumot a Gázai övezetben. A tüntetők kritizálják az egyetemek eddigi tétlenségét és az intézményi intézkedések hiányát. Úgy vélik, hogy az egyetemeknek határozottan állást kell foglalniuk az igazságosság mellett, és hozzájárulniuk kell a genocídium megakadályozásához, felhívják a figyelmet arra, hogy a hivatalos adatok szerint eddig legalább 35 ezer civil halottja van a gázai megszállásának. A beadvány megfogalmazói hangsúlyozzák, hogy nem maradhatnak passzívak egy olyan helyzetben, ahol palesztin életek továbbra is veszélyben vannak. Azt követelik, hogy az egyetemek mutassanak szolidaritást a palesztin néppel és támogassák a palesztin diákokat és oktatókat. A diákok elkötelezettek a békés tiltakozás mellett, és az egyetemi udvar elfoglalásával szeretnék felhívni a figyelmet követeléseikre és a palesztin nép helyzetére.

A követelések között szerepel:

Az egyetemek demilitarizálása: A műszaki egyetem és a Lockheed Martin cég közötti együttműködés azonnali megszüntetése. A diákok ezt azzal indokolják, hogy Lockheed Martin hozzájárul a Gázai övezetben zajló genocídiumhoz, amelyet a Nemzetközi Bíróság előzetes döntései alapján lehet potenciális háborús bűncselekménynek tekinteni. Szerintük bármilyen egyetem és fegyvergyártó vállalat közötti együttműködés sérti a nemzetközi jogot és ellentétes az egyetemek által képviselt értékekkel és küldetéssel. A diákok azt követelik, hogy az egyetemek a tudás és nem a militarizáció helyszínei legyenek.

A genocídium és illegális megszállás bojkottja: Együttműködések megszüntetése olyan vállalatokkal, mint a Siemens, NTT Data és Alstom SA, amelyek az izraeli katonasággal tartanak fent együttműködési kapcsolatot, vagy az illegális palesztinai települések fejlesztésében vesznek részt. A diákok azt is követelik, hogy a BBTE szakítsa meg az akadémiai partnerségeket az izraeli egyetemekkel, amelyek szerves részét képezik az izraeli katonai rendszernek, és támogatják az illegális megszállást a palesztin területeken. Ide tartoznak az Erasmus programok és más egyetemi együttműködések is, amelyeknek felülvizsgálatát kérik. A román kormány egyébként 2020-ban kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá az izraeli kormánnyal az oktatás, tudomány, kultúra, ifjúság és sport területén, amelynek felülvizsgálatát kérik most.

Az egyetemeknek nyilvánosságra kell hozniuk minden konfliktusövezetben tevékenykedő vállalattal való kapcsolatukat, és létre kell hozniuk egy belső auditrendszert. A diákok szerint etikátlan olyan vállalatokkal és intézményekkel szoros kapcsolatot kialakítani, amelyeknek tevékenységei hozzájárulnak a palesztin nép elnyomásához és az emberi jogok megsértéséhez. A diákok úgy vélik, hogy az egyetemeknek etikai kötelességük megszakítani ezeket az együttműködéseket, hogy ne legyenek bűnrészesek ezekben az igazságtalanságokban.

Szolidaritás a palesztin diákokkal: Az egyetemek biztosítsanak helyet a Gázai övezetből menekült palesztin diákok számára. Az egyetemek biztosítsanak dedikált helyeket a palesztin diákok számára, akik a Gázai övezetből menekültek el a konfliktus következtében. Ez lehetőséget adna számukra, hogy folytathassák tanulmányaikat és új életet kezdjenek egy biztonságos környezetben. A diákok hangsúlyozzák, hogy szolidaritást vállalnak minden palesztin oktatóval és diákkal, akik az izraeli megszállás áldozatai és akiknek megtagadták az oktatáshoz való jogot. Az egyetemeknek támogatniuk kellene ezeket az egyéneket, és segíteniük kellene a hozzáférésüket az oktatáshoz és az akadémiai közösséghez.

Nemzetközi akadémiai támogatás: Az egyetemeknek összhangban kellene cselekedniük azzal az elkötelezettségükkel, hogy támogassák a nemzetközi akadémiai közösséget, valamint előmozdítsák és megvédjék az akadémiai szabadságot. Ennek részeként segítséget kellene nyújtaniuk a palesztin diákoknak és oktatóknak, akik menekültként érkeznek, hogy folytathassák oktatói és kutatói munkájukat.

A diákok szerint az egyetemek erkölcsi kötelesség támogatni a palesztin diákokat és oktatókat, mivel az akadémiai intézményeknek olyan helyeknek kell lenniük, amelyek elősegítik a békét, az igazságosságot és az emberi jogok tiszteletben tartását. Ez a támogatás hozzájárulna a palesztin nép oktatáshoz való hozzáférésének javításához és az izraeli megszállás elleni küzdelemhez.

Rasszizmus és iszlamofóbia elleni küzdelem: Az egyetemek szankcionálják az iszlamofób kijelentéseket, és lépjenek fel az ilyen jellegű diszkrimináció ellen.

Európai kutatási alapok leállítása: Az egyetemek csatlakozzanak ahhoz a felhíváshoz, amelyet 500 európai egyetemi oktató és kutató intézett az Európai Unióhoz. Ez a felhívás arra szólítja fel az EU-t, hogy szüntesse meg a nemzetközi jogot sértő kutatási projektek finanszírozását, különös tekintettel az izraeli intézményekre nyújtott támogatásokra. A követelések konkrét elemei a következők:

Nemzetközi jog és emberi jogok tiszteletben tartása: A diákok azt kérik, hogy az egyetemek biztosítsák, hogy minden általuk támogatott kutatási projekt és együttműködés összhangban legyen a nemzetközi joggal és az emberi jogokkal. Bármilyen olyan kutatási projekt, amely közvetlenül vagy közvetve sérti ezeket a jogokat, azonnal megszüntetendő.

Európai kutatási alapok felülvizsgálata: Az egyetemek támogassák az EU azon törekvését, hogy felülvizsgálja és megszüntesse azokat a kutatási alapokat, amelyek olyan projektekhez kapcsolódnak, amelyek megsértik a nemzetközi jogot. Ez különösen fontos az izraeli intézményekre vonatkozóan, amelyek jelentős támogatást kapnak az EU-tól.

Példamutatás az akadémiai közösség számára: A diákok szerint az egyetemeknek példát kell mutatniuk az akadémiai közösség és a társadalom számára azáltal, hogy elkötelezik magukat a nemzetközi jog és az emberi jogok tiszteletben tartása mellett. Ez magában foglalja az etikus kutatási gyakorlatok előmozdítását és az illegális tevékenységek elleni fellépést.

A diákok azt is kérik, hogy az egyetemek kérdőjelezzék meg azokat az egyetemeket, amelyek elnyomták a diáktüntetéseket (pl. Amszterdam, Bécs, Lipcse, Berlin), és indítsanak belső vizsgálatot.

A kolozsvári akció célja a palesztin néppel való szolidaritás kifejezése és az izraeli katonai támadások elleni tiltakozás. A diákok követelik, hogy az egyetemek ne maradjanak tétlenek, és ne támogassák közvetve vagy közvetlenül a gázai népirtást.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!