Kémkedéssel vádolják, és letartóztatták azt a férfit, aki az oroszok számára figyelt meg romániai katonai bázisokat

2024. május 24. – 12:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy román állampolgárt, Piscan Alexandru Dorint előzetes letartóztatásba helyeztek, miután 2022-ben orosz kémkedéssel vádolták. Ez az első ilyen eset Romániában az ukrajnai háború kitörése óta.

Hazaárulás gyanújával előzetes letartóztatásba helyeztek egy román állampolgárt, aki a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerint felvételeket adott át a bukaresti orosz nagykövetségnek a Tulceához közeli román és NATO katonai létesítményekről valamint Ukrajna felé tartó katonai konvojokról.

Az Oroszország javára elkövetett hazaárulással vádolt román állampolgár neve Alexandru Piscan, és ploieşti-i lakos – közölték igazságügyi források a sajtóval. A helyi média márciusban arról számolt be, hogy Alexandru Piscan függetlenként akart indulni Ploieşti polgármesteri tisztségéért. Végül nem sikerült neki, a Ploieşti-i Városi Választási Iroda által elküldött végleges városháza jelöltek listáján nem szerepel a neve.

Az Agerpres beszámolójában a DIICOT közleményére hivatkozik, amely szerint a gyanúsított 2022-től megfigyelte ezeket a katonai létesítményeket, információkat gyűjtött és fényképeket készített a román-ukrán határ térségében lévő hadi felszerelésekről és a csapatmozgásokról, majd a felvételeket átadta a bukaresti orosz nagykövetség diplomatáinak. A férfinél tartott házkutatás során több bizonyítékot lefoglaltak.

A bukaresti ítélőtábla az ügyészség indítványára elrendelte a gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését. A DIICOT közlése szerint akciójukat a Román Hírszerző Szolgálat, a katonai hírszerzés és a csendőrség is segítette.

Az ügy kapcsán a Hotnews rámutatott, hogy az EU államai növekvő orosz kémtevékenységgel néznek szembe az ukrajnai háború kitörése után. Az elmúlt két évben több EU- és NATO-állam is jelentette, hogy orosz kémeket azonosított. Például 2023 novemberében Lengyelország bejelentette egy orosz kémhálózat felszámolását, amelynek során 16 embert tartóztattak le, köztük 12 ukrán, egy orosz és három fehérorosz állampolgárt, akik Moszkva hírszerző szolgálataival működtek együtt. Lengyelországban jelenleg több mint 30 személyt tartanak fogva orosz kémkedés vádjával.

2024 áprilisában Németországban két személyt tartóztattak le, akik támadásokat terveztek, hogy aláássák Ukrajna katonai támogatását. A gyanúsítottak a bajorországi Grafenwoehr katonai bázist is célba vették, ahol ukrán katonákat képeznek ki az amerikai Abrams tankok használatára.

Ugyanebben az évben Bulgáriában egy szervezett bűnözés elleni hivatal tisztjét tartóztatták le orosz kémkedés miatt. Több rendőrt is kihallgattak az ügyben, és egy tisztet munkahelyén tartóztattak le, mivel gyanú szerint rendszeresen adott át bizalmas információkat egy nemrég kiutasított orosz diplomatának.

A cseh hírszerző szolgálatok is lelepleztek egy Moszkva által finanszírozott hálózatot, amely oroszbarát propagandát terjesztett Ukrajnáról, és befolyása az Európai Parlamentig is elért. A DenikN cseh újság szerint európai politikusokat, akik az „Európa Hangja” oldalon Ukrajna támogatásának leállítását szorgalmazták, Oroszország fizette. Ezek az orosz pénzek többek között belga, francia, német, magyar, holland és lengyel politikusokhoz jutottak, és az oroszok az európai választásokra is finanszíroztak kampányokat. A jelentés a német szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt érintettségét is kiemelte.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!