Bukaresti bányászjárás: beidézték Petre Romant és Gelu Voican Voiculescut
Beidézték csütörtökön a legfőbb ügyészségre Petre Roman volt miniszterelnököt és Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettest. Az ügyészek a tudomásukra hozzák, hogy ismét büntetőeljárás indult ellenük az 1990-es bányászjárás kapcsán.
A legfőbb ügyészségre várják a nap folyamán a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatóját, Virgil Măgureanut, valamint Mugurel Cristian Florescut, Cazimir Ionescut, Adrian Sârbut és Miron Cozmát is – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.
Ion Iliescut az otthonában fogják kihallgatni, a 94 éves volt államfő egészségi állapota nem engedi meg, hogy elmenjen az ügyészség székhelyére.
Ion Iliescu ellen már 2017-ben vádat emeltek az ügyészek emberiesség elleni bűncselekmények miatt, és akkor bíróság elé állították Petre Roman volt miniszterelnököt, valamint Virgil Măgureanut is. 2020 decemberében azonban a legfelsőbb bíróság visszautalta az ügyet a katonai ügyészséghez és elrendelte a nyomozás újrakezdését. A bírák akkor az ügyészek által korábban összegyűjtött minden bizonyítékot semmisnek nyilvánítottak, és megállapították, hogy törvénytelen volt a vádirat.
Klaus Iohannis államfő április 16-án hozzájárulását adta a Petre Roman és Gelu Voican Voiculescu elleni büntetőeljárás újbóli megindításához.
Az ügyészek szerint 1990. június 11-én és 12-én az állami hatóságok arról döntöttek, hogy erőszakos támadást indítanak a bukaresti Egyetem (Universităţii) téren békésén tüntetők ellen, akik elsősorban a Temesvári Kiáltvány 8. pontjának érvényesítését akarták elérni, és békés módon fejezték ki az akkori politikai többségével ellentétes nézeteiket.
A támadásba a hatóságok bevonták a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint 10.000 bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat.
A támadásra 1990. június 13-án került sor. Ennek során négy személyt halálos lövés ért, 1388-an testi vagy lelki sérülést szenvedtek, 1250 személyt pedig politikai okokból megfosztottak alapvető szabadságjogától.
Ion Iliescu volt elnököt a katonai ügyészek azzal vádolták, hogy parancsot adott az Egyetem téri tüntetők erőszakos szétoszlatására, többek között a bukaresti nagyvállalatok munkásainak bevonásával.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!