Nagyon motivált, ha én a magyar bajnokságban fogok úszni, akkor lépjek szintet

A marosvásárhelyi Fángli Henrietta a múlt héten megdöntötte Kovács Ági 24 éve fennálló magyar csúcsát 100 méteres mellúszásban. Fánglinak ez volt az első magyar bajnoksága, sokáig próbálkozott a román úszósportban, de mivel úgy érezte, semmi támogatást nem kap, egy véletlen találkozás után úgy döntött, inkább magyar színekben folytatja. Az Uni-Győri Úszó SE versenyzőjeként a múlt héten végül két egyéni számban (50 és 100 méter mellen) lett magyar bajnok, szerdán pedig már a felnőtt Európa-bajnokságra készülő keretbe is beválasztották.

Fángli Henrietta 2001-ben született Marosvásárhelyen, 5 évesen kezdett úszni. A szülei először csak azt szerették volna, ha megtanul úszni. Ő sem szerette a vizet, lassan barátkozott meg vele, de mivel az idősebb fiútestvére akkor már versenyszerűen űzte a sportot, és ő felnézett rá, maradt az úszásnál.

Kerekes Évával tanulta meg az alapokat, majd 10 éves kora körül a mellúszóként maga is szép eredményeket elérő Gábor Andrea volt nagy hatással rá, akit manapság is példaképének tart. Majd hét évig Petelei Attila irányította a felkészülését, 2018-ban pedig Bartalis Károlyhoz került, akinél két és fél évig készült. Hét évig a Marosvásárhelyi CSS-ben versenyzett, majd többször is klubot váltott, 2021-ben pedig a Marosvásárhelyi VSK sportolója lett, és maradt egészen tavaly nyárig.

Jelenleg a Houstoni Egyetem sportösztöndíjasa, ott készül, és a győri úszó klub versenyzője. A magyar bajnokság után, de még az Európa-bajnokságra induló keret szerdai kihirdetése előtt beszélgettünk a romániai úszósportról, a váltásról, az álmokról és Amerikáról, ahol most már harmadéves. Onnan indult a beszélgetésünk:

Hogyan jött a képbe a Houstoni Egyetem ösztöndíja?

Volt egy marosvásárhelyi csoporttársam, aki egy évvel korábban ment ki Amerikába egyetemre sportösztöndíjjal. Sőt, több román úszó is van, aki kint készül, de tőle érdeklődtem az ottani lehetőségekről, a folyamatról, és arról, hogy miként működik az egész ottani rendszer. Először hezitáltam, nem is akartam elmenni, mert meg voltam ijedve a változástól, a teljesen más rendszertől, féltem, mert nagyon messze van, és távol leszek családomtól.

A járvány első évében, a karantén idején voltam végzős, és akkor nagyon sok időt töltöttem a testvéremmel, végül ő győzött meg arról, hogy ez egy óriási lehetőség, amit nem érdemes kihagyni. Egyáltalán nem bántam meg, hogy kimentem. Ma már azt gondolom, hogy a lehető legjobb döntést hoztam akkor.

Korábbi interjúkban többször is beszéltél arról, hogy viszontagságos körülmények között edzettél Romániában. Az is motivált, amikor meghoztad a döntésed, hogy végre jobb körülmények között ússzál?

Egyértelműen úgy éreztem, hogy sokkal jobb lehetőségeim lesznek mind úszni, mind tovább tanulni. Otthon az úszást és az egyetemet nagyon nehéz összeegyeztetni. A felkészülési körülmények sem megfelelőek, de hozzá jön még ahhoz az egyetemi stressz és az uszoda időbeosztása is. Sajnos, Romániában a tanárok sem úgy állnak hozzá a sporthoz, ahogy szeretnénk.

Másrészt az is fontos szempont volt, hogy úgy gondoltam, Amerikában a továbbtanulási lehetőségeim, az oktatás minősége is jobb lesz, mint otthon. Dietetikát akartam tanulni, és úgy gondoltam, ezen a területen Romániában még nem tudnak annyit, mint Amerikában.

Többször felmerültek, hogy nem voltak megfelelőek a körülmények. Mit lehet erről tudni?

A marosvásárhelyi olimpiai uszoda megnyitása előtt a Víkendtelep 50 méteres medencéjét használtuk, ami gyakorlatilag egy sátorral volt lefedve. Az jobb megoldás volt, mint a 25 méteres Mircea Birau medencében edzeni, sok úszónak segített fejlődni, és sok gyerekekkel szerettette meg az úszást, de magas szinten már nem biztosított megfelelő körülményeket. A levegő minősége rettenetes volt, a fényviszonyok sem voltak megfelelők. Edzőterem nem is igazán jöhetett szóba. Abban a hét évben, amíg Petelei Attilával edzettem, nem csináltam semmilyen fizikai felkészítőt. A sátor alatt úsztam, annyi volt nekem az edzés.

Amikor nagyon nehezen megnyílt az új uszoda – ugye, több mint egy évet késett megnyitója, ami egy úszó életében sok idő – akkor sem úgy működött, hogy egy élsportolónak jó legyen. Nem akkor edzettünk, amikor akartunk, hanem be voltak osztva a csapatok. Nyilván, kellett találni egy közös nevezőt, hogy minden úszócsapatnak jó legyen, de akkor sem voltak megfelelőek a körülmények a fejlődéshez. Minden úszócsapatnak mások voltak a céljai, voltak, akik csak a kicsiket tanították úszni, mások, hozzám hasonlóan, versenyszerűen készültek. Egyes napokra nem is kapott az én csapatom helyet az uszodában. Ezen a szinten nem engedhető meg az, hogy a hét közepén kihagyunk egy edzésnapot, mert nem férünk be az uszodába.

Rettenetesen bosszant és rosszul esik, hogy így állnak hozzá. Tavaly nyáron is hazamentem három hónapra az egyetemi szünetben. Készülnöm kellett volna, mert augusztustól kezdődött az új szezon. Három hónapot pedig sok lett volna kihagyni, de nagyon meleg volt mind a víz, mind a levegő. Egy nehéz edzésen a meleg vízben nem lehet jól teljesíteni. Nagyon felmegy a pulzusunk, és nem lehet ugyanazt az eredményt elérni, mint egy hűvösebb vízben. Megkérdeztem, hogy nem lehet egy picit lejjebb vinni a levegő vagy a víz hőmérsékletét. Azt a választ kaptam, nem, ez van, és ha nem tetszik, akkor el lehet menni máshova. Nem tudom, hogy miért nem támogatják a versenyszerűen sportolókat.

Igaz, hogy az uszoda megnyitása óta a program már megváltozott, de azért még mindig nagy problémák vannak azzal, ha esetleg többször szeretnének a csapattársak úszni.

Kiemelném, hogy a Marosvásárhelyi VSK végig támogatott és rengeteget segített, hogy optimális körülmények között tudjak készülni és versenyezni.

Más városokban nem tudom hogyan működik ez, talán azzal, hogy David Popovici szép sikereket ért el, már változtak a dolgok, próbálják segíteni az úszást, az úszókat. Fejlődik a román úszósport is, de azért még elég sok gond van, és nemcsak helyi szinten, hanem a vezetőséggel is.

Jó, hogy említed a szövetséget, mert korábban velük kapcsolatban is merültek fel hiányosságok. Azt nyilatkoztad, hogy a szövetségi edzőt nem is láttad a versenyeken, illetve sok döntésük egyáltalán nem volt reális. Ezt hogyan érted? Egy kisebb marosvásárhelyi klubra és sportolóira kevésbé figyelnek mint például a Steaua vagy a Dinamo sportolóira?

Én sosem éreztem azt, hogy engem fontosnak tartanak, vagy hogy engem egyáltalán jó úszónak tartanának. 14 évesen elvittek egy közép-európai versenyre, majd utána két Balkán-bajnokságon voltam a román csapattal. Mindhárom esetben, ha valakit indítani szerettek volna mellúszásban, akkor engem kellett elvigyenek, mert senki sem úszott az adott korosztályban az adott (mellúszó) számokban. Vagy ha úsztak mellúszásban is, akkor egy másik versenyszámuk fontosabb volt, így jutott hely nekem is, és elvittek. Az egyik Balkán-bajnokságra elfelejtették elhozni az én dresszem. A válogatott versenyek előtt a résztvevők ugye felszerelést kapnak, de az a méret, amit én kértem, valahogy kimaradt. Mások megkapták, én nem.

Az is előfordult, hogy nem vehettem részt egy versenyen, ahova amúgy megérdemelten mehettem volna. 15 éves korom körül történt, még nem voltak szintidők az ifjúsági Európa-bajnokságra, és aszerint választották ki az úszókat, hogy milyen helyezést érnek el a hazai bajnokságban. Én megnyertem az 50 és 100 méteres mellúszást, 200 mellen pedig az első helyezettől 2 másodperccel lemaradva a második lettem. Tehát megnyertem a háromból két mellúszó versenyszámot. Attól simán eltekinthettek volna, hogy 200 méteren nem lettem aranyérmes, ahogy más sportolóknál is tették. Helyette az edzőmmel azt közölték: – Á, nincs pénz, csak néhány embert viszünk, négy fiút és négy lányt. Végül elvittek tíz fiút és tíz lányt. Mellúszásban pedig olyan lányok indulhattak, akiket én még 200-on is megelőztem.

Amikor bevezették a szintidőket, mások úgy is mehettek az Eb-re, hogy nem úszták meg azt. Én sem úsztam szintidőt, mert nagyon erőset határoztak meg, korosztályos országos csúcsot kellett volna döntenem ahhoz, hogy beválogassanak. Így nem lehetett egy szavam sem, mert a szintidőt nem úsztam meg. Mások viszont szintidő nélkül is mehettek.

Igaz, én sem voltam olyan magas szinten, hogy úgymond labdába rúgjak egy Európa-bajnokságon, az éremért harcoljak, de még a magyar válogatott is nevezett nálam gyengébben teljesítő úszót. Én úgy gondolom, hogy legalább egyszer megadhatták volna nekem a lehetőséget, hogy megtapasztaljam, milyen egy nemzetközi verseny. Számomra nagyon sok ideig a legnagyobb verseny, amin részt vettem, az a román bajnokság volt. A Balkán-bajnokság egy korosztályos verseny volt, nemzetközi ugyan, de ott felnőttek még nem voltak. Tavaly nyárig nekem a felnőtt országos bajnokság volt a legfontosabb és legnagyobb verseny, amint részt vettem.

Az i-re az tette fel a pontot, ahogy a tavalyi U23-as Európa-bajnokságról kimaradtam. Én tavaly 22 éves voltam, és ennek megfelelően részt vehettem volna a versenyen. Minden szövetség maga dönti el, hogy milyen kritériumok szerint válogatja be az úszókat. A román szövetség a lányoknál 770 FINA pontban (egy egységes rendszer, ami a különböző úszásnemekben elért idő könnyebb összehasonlítását teszi lehetővé, és 1000 FINA pontnak mindig az aktuális világcsúcs számít) határozta meg a szintidőt, míg a fiúknak 800 FINA pont volt a szint. Én a saját egyéni csúcsomon több mint fél másodpercet javítva 100 mellen 794 pontot úsztam. Reálisan véve ezzel is el kellett volna vigyenek az U23-as Eb-re, de végül nem tettek be a keretbe.

Nem adtak semmiféle magyarázatot arra, hogy miért alakult így?

Én direktben nem beszéltem senkivel, és engem sem keresett senki, hogy velem beszéljen. Az egész országos bajnokságon nem találkoztam senkivel a szövetségtől. Még a szövetségi edzőt sem láttam a versenyen, de mivel mások beszéltek vele biztosan ott volt. Az edzőmön keresztül jutott egy olyan információ vissza hozzám, hogy mivel az Európa-bajnokságon én valószínűleg úgysem jutnék döntőbe, nem igazán lenne értelme engem oda nevezni, inkább vinnének az Universiadéra, ahol sikeresebb lehetnék. Azt is felhozták, hogy a korosztályos Eb nem is egy komoly verseny, szemben az Universiadéval, ami tényleg komoly verseny, viszont egybeesett a világbajnoksággal. Számomra ez teljesen ellentmondásos volt, mert ha az Universiadét tekintik a komolyabb versenynek, akkor én hogy lehetnék ott sikeresebb, mint egy kevésbé komoly versenyen. Szóval kifogásnak hangzott, hogy megint az legyen a vége, hogy nem visznek sehova.

Ez már a magyarországi átigazolásod környéke, amiről a magyar szövetség honlapján csak annyit közöltek, hogy Rómában találkoztál Petrov Ivánnal. Hogyan lettél te végül a győri klub úszója?

Teljesen véletlenül találkoztam vele a római Sette Colli versenyen, ahová a csapattársammal mentem. Erre klubbal is lehet nevezni, és én a marosvásárhelyi városi sportklub színeiben úsztam. Ott találkoztunk a győri edzőkkel és kezdtünk beszélgetni. Elmondtuk, hogy megúsztam a szintidőt, és mégsem visznek el. Akkor ajánlották fel, hogy várnak, akár le is igazolhatok hozzájuk, de ha úgy döntök, hogy maradok Romániában, akár csak egy edzőtábor erejéig is szívesen látnak. Végül úgy döntöttem, hogy átigazolok hozzájuk.

A román szövetség hogy fogadta a döntésed?

Tavaly nyáron a román kupán jelentettem be a szövetségnek, hogy én már nem szeretnék velük úszni. Akkor már vittek volna az Universiadéra, de a körülmények miatt úgy éreztem, hogy én azt nem szeretném. Saját magammal szemben lettem volna tiszteletlen, ha ilyen körülmények között is részt veszek. Lehet, hogy eltúlzom, de az évek során már sok minden összegyűlt, és az a kijelentés, hogy úgysem jutnék döntőbe, nekem nagyon rosszul esett. Úgy éreztem, hogy hosszú évek munkáját konkrétan a kukába dobták.

Miért nem beszéltek velem? Soha nem gratuláltak. A tavalyi országos felnőtt bajnokságon két országos román csúcsot döntöttem, és csak azt érdekelte, akinek a csúcsát megdöntöttem. 100 méter mellen 1:09,25-öt úsztam, és a saját csúcsomat javítottam meg, míg 50 méter mellen 32,35-öt úsztam, majd a román kupán azt tavaly még meg is javítottam, 32,23-ra. Azt az utóbbi csúcsot három hónapba telt hivatalossá tenni. A versenyen sem jelentették be, és hetekig kellett telefonálgatni, hogy elismerjék. Végül a szövetség főtitkárát hívtam fel telefonon, és akkor valahogy 3 hónap után hivatalos lett a csúcs.

Milyen volt a magyar bajnokságban versenyezni?

Számomra a magyar bajnokság egy óriási élmény volt. Amióta én versenyszerűen úszok, és tudom, hogy a magyar úszósport mennyire sikeres, azóta arról álmodom, hogy majd egy nap én is ott versenyzek. Már az egy valóra vált álom volt, hogy én ott lehettem és indulhattam. Az eredményektől függetlenül felülmúlta minden elvárásomat. Én a győri csapathoz igazoltam, velük voltam a szálláson, a lelátón is együtt ültünk és a váltókat is együtt úsztunk. A neveket ismertem, mert követem az úszás híreit, de személyesen most ismertem meg mindenkit. Az edzőkkel is csak tavaly nyáron beszéltem. Első perctől fogva befogadtak. A támogatás, amit az egész versenyen kaptam, egészen hihetetlen. Amióta Amerikában készülök, mindig az volt a gondom, hogy amikor hazajövök, nincs egy csapat mögöttem. Nincs az támogatás és hangulat, amit az amerikai csapatommal megélek. Most eljöttem a magyar bajnokságra, talán még jobb csapatot kaptam, mint ami Amerikában van.

A mostani magyar bajnokságot 100 méter mellen 1:07,50-nel nyerted, ami azért egy év alatt elég jelentős javulás. Mi van ennek a jelentős javulásnak a hátterében? Te hogy látod?

Amikor tavaly nyáron eldőlt, hogy átigazolok a győri klubhoz, akkor az is egyértelmű lett, hogy onnantól kezdve a magyar bajnokságban versenyzek. Engem elég sok csalódás ért a román úszósportban, és nagyon motivált, ha én a magyar bajnokságban fogok úszni, akkor lépjek szintet, mert 1:09,00-es időkkel ott nem lehet részt venni, vagyis lehet, csak én nem szeretnék.

Azzal együtt, hogy az időben hatalmas fejlődést látunk az elmúlt évben, a legnagyobb fejlődés szerintem mégis a mentális fejlődés volt, mert végre megtanultam túllépni a határaimon. Korábban a felkészülés során mindig találtam valamit, hogy ne adjak bele 100 százalékot. Vagy lehet, hogy azt hittem, hogy 100 százalékot adok bele, de ment volna jobban is. Úgy gondolom, ezeket a határokat sikerült kitörölnöm a fejemben. Az elmúlt évben olyan edzéseket sikerült végig úsznom, amit még soha életemben. Talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy erre képes voltam.

Lesz idén Európa-bajnokság is, meg olimpia is, bár az utóbbi szintideje még 7 tizedre van a legjobbadtól. Milyen terveid vannak?

Az Európa-bajnokság résztvevőiről később döntenek (az interjú elkészítése után derült ki, hogy indulhat az Európa-bajnokságon Fángli Henrietta), de ha az nem jön össze, a római Sette Collit idén is megszervezik, és azon szeretnék ott lenni. Ha részt vehetek az Eb-n, akkor egy újabb álmom válik valóra, képviselni Magyarországot.

Az olimpiai A-szintről pedig már korábban is azt mondtam, hogy ameddig nem lehetetlen, nem jelenthetem ki, hogy nem fogom megúszni, bár valóban kevés esély van rá.