Online térképre kerülnek a mentális egészséggel kapcsolatos ingyenes szolgáltatások

2024. április 10. – 09:47

Online térképre kerülnek a mentális egészséggel kapcsolatos ingyenes szolgáltatások
A Mentális Egészség Térképének kolozsvári bemutatója, 2024. április 9-én – Fotó: Serar Szabolcs / Oláh Emese Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

A mentális egészséget érintő ingyenes romániai szolgáltatások online térképét indította útnak kedden az Estuar Alapítvány. A szolgáltatásokat értékelni is lehet, a névtelenül megosztott tapasztalatokból pedig a kezdeményezők reményei szerint jól kirajzolódnak majd a hiányosságok ezen a területen.

A www.hartasanatatiimintale.ro oldalt a Mental Health Europe-al és más európai partnerekkel közösen megvalósított Mentality projekt keretében indította el a mentális és pszichiátriai betegséggel élő felnőttekkel foglalkozó Estuar Alapítvány. A Mentality projekt lényege az, hogy a résztvevők jól működő gyakorlatokat adjanak át egymásnak. A térkép ötlete lengyel mintára született, ott a koronavírus-járvány idején indította el egy házaspár, akik személyesen is megosztották a tapasztalataikat az Estuar Alapítvány kolozsvári munkatársaival. „Mentalitásban is tanultunk tőlük, azt, hogy milyen fontos, hogy az embert és a képességeit is lássuk, és ne elsősorban egy diagnózist, hogy a személyes fejlődésre, a tiszteletre és a közös munkára alapozzunk” – mondta el Finta Orsolya, az alapítvány kolozsvári koordinátora a térkép keddi nyilvános bemutatóján.

Eddig több mint 80 intézmény került fel a mentális betegséggel élőknek és hozzátartozóiknak szóló térképre, amely hamarosan további Kolozsvár környéki intézményekkel, szervezetekkel bővül, év végéig pedig az Estuar Alapítvány többi helyi szervezetének és partnereinek köszönhetően remélik, hogy újabb adatok kerülnek majd fel az ország többi részéről is. A térképen megjelenő pontokra kattintva részletesebb információ érhető el az egyes intézményekről, amelyek kategóriánként és helyszínenként is betölthetőek.

A Transtelex kétéves szülinapjára egy kérdőívvel is készültünk! Töltsd ki te is, mondd el, mit gondolsz a lapunkról, milyen tartalmaink tetszenek neked igazán, miben kell fejlődnünk még, és mi az, amit egész egyszerűen el kellene engednünk. A kérdőívet itt találod!

A kezdeményezők tágan értelmezték a mentális betegséggel élőknek nyújtott szolgáltatásokat, feltüntettek például értelmi fogyatékkal élőknek szóló központokat is, mert a kedvezményezettek köre gyakran fedi egymást, kórházakat, olyan vállalkozásokat, amelyek fogyatékkal élőket is foglalkoztatnak vagy például kulturális intézményeket is, ahol az igazolással rendelkező fogyatékkal élők ingyen belépőt kapnak. Ennek az is az oka, hogy Kolozsváron, ha csak szigorúan a mentális és pszichiátriai betegséggel élőknek szóló szakszolgáltatásokat vagy foglalkozásokat vették volna figyelembe, alig néhány pont került volna fel a térképre.

„Ha egy pszichiátriai betegséggel élő felkeresi a térképet, elsősorban megtudhatja, hogy melyik intézmény mivel foglalkozik. A mentális egészség területén egyelőre annyira kevés a szolgáltatás, hogy a látogató nem fogja pontosan tudni, hogy mit keres. Nem fog védett házat keresni, mivel nem is tudja, hogy mi az”

– magyarázta a Finta Orsolya. A térkép amellett, hogy összesíti az ingyenesen elérhető szolgáltatásokat – és ezáltal tükrözi a jelenlegi hiányosságokat – lehetőségeket nyújt arra is, hogy a felhasználók anonim módon értékeljék az intézményeket, megosszák pozitív vagy negatív tapasztalataikat, amit majd mások is olvashatnak, emelte ki a koordinátor.

A térképre felkerült intézmények és szervezetek adatainak leellenőrzésében az Estuar kliensei is részt vettek. „Több állami és magánintézményt hívtunk fel, hogy megkérdezzük, milyen szolgáltatásokat kínálnak a mentális zavarral élőknek. 90 százalékban szépen válaszoltak, sikerült összegyűjtenünk az adatokat, igaz, előfordult az is, hogy nem vették fel a telefont vagy idegesen elutasítottak. Elfogadjuk ezt is, vannak emberek, akik másképp látják a dolgokat” – mesélt a tapasztalatairól Raluca, az Estuar szolgáltatásainak egyik kedvezményezettje, aki segített az adatok leellenőrzésében.

„Jó ötletet adott nekem a mai bemutató, mert évek óta próbáljuk kis nyomtatványokban bemutatni, hogy milyen szolgáltatásokat biztosít már az önkormányzat és a civil szféra Kolozsváron, és lehet, hogy ez digitálisan sokkal ütősebb és elérhetőbb lenne mindenki számára” – mondta el Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere. A mentális betegséggel élő felnőtteknek nyújtott szolgáltatások hiányosságaival kapcsolatban elismerte: „egyértelműen szükség lenne nappali központra, mert jelenleg csak egyéni szolgáltatásokat tudunk biztosítani, illetve szükség lenne védett házakra is”.

Kérdésemre, hogy ha az önkormányzat nem működtet ingyenes nappali központot mentális betegséggel élő felnőtteknek, akkor mennyiben tud segítséget nyújtani például az Estuar Alapítványnak, amely ezt a szolgáltatást nyújtaná, csak megfelelő épület híján nincs erre engedélye, az alpolgármester azt mondta, jelenleg nem áll rendelkezésre olyan épület, amelyet fel tudnának ajánlani az alapítványnak erre a célra. „A jelenlegi irodahelyiségüket is az önkormányzat biztosítja, de sajnos ebbe az irodahelyiségbe nem tudják engedélyeztetni a szolgáltatásokat, amire egy nappali központ működtetéséhez szükség lenne. Sajnos jelenleg nincs olyan épület, ami műszakilag is megfelelő állapotban lenne és az Estuar rendelkezésére tudná bocsátani a város” – mondta.

Oláh Emese hozzátette, a szociális szolgáltatásokra vonatkozó, nemrég megváltozott törvény értelmében az önkormányzatok külső szervezetektől „vásárolhatják fel” a szükséges szolgáltatásokat. „Várjuk a gyakorlatba ültetésre vonatkozó normákat, hogy lássuk, hogyan lehet ezt biztosítani” – mondta. Arra a kérdésre, hogy lesz-e elég felvásárolható engedélyezett szociális szolgáltatás a piacon, Oláh Emese azt mondta, a tapasztalat azt mutatja, hogy amikor lehetőség adódik a finanszírozás biztosítására, akkor a szociális szolgáltatóknak érdeke megszerezni a szükséges engedélyeket, és ez rendszerint meg is történik.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!