Bukarestben, Aradon és Szatmáron is tüntettek az ukrajnai háború második évfordulóján

2024. február 24. – 18:32

Bukarestben, Aradon és Szatmáron is tüntettek az ukrajnai háború második évfordulóján
Bukarestben vonulnak fel a tüntetők 2024. február 24-én – Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

Több romániai településen is tüntettek Ukrajna háború második évfordulóján. Bukarestben több tucat ember gyűlt össze egy tiltakozó felvonulásra az orosz nagykövetség épülete elé, Konstancán több mint 1000 menekült tüntetett az ország konzulátusa előtt.

A G4Media beszámolója szerint a fővárosban a demonstrálók Oroszország ellenes jelszavakat skandáltak, és Putyin ellenes üzeneteket tartottak magasba. Olyan feliratokkal jelentek mint, mint „Oroszország, terrorista állam”, „Puytin Hitler”, „Dicsőség a hősöknek”, „Dicsőség Ukrajnának”. A bukaresti ukrán közösség által szervezett esemény célja, hogy emlékeztesse a világot, a háború tragédiája még nem ért véget, de ugyanakkor az áldozatokra is szerettek volna megemlékezni.

Konstancián a tüntetők a Győzelem emlékműnél gyülekeztek, majd közösen vonultak az Orosz Föderáció Konzulátusának a székháza elé. A résztvevők itt is ukrán zászlókat és oroszellenes plakátokat tartottak a magasba („Puytin terrorista”, „730 nap véres népirtás”).

„Köszönjük Romániának, hogy befogadott minket. Mindannyian reméljük, hogy a háború véget ér, és hazatérhetünk. (…) Haza akarunk menni. Fáj a szívünk. Oroszország el akarja venni a földjeinket” – idézi Anát, a tüntetés egyik résztvevőjét a News.ro. A közösség arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy fokozzák az Oroszország elleni szankciókat, és támogassák Ukrajnát katonailag, hogy harcolni tudjon a megszállók ellen.

Bukarestben tüntetnek – Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos
Bukarestben tüntetnek – Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos

A Romániai Ukránok Uniójának szatmári fiókja a halmi határátkelőnél szervezet koszorúzást és falshmobot a békéért. Az eseményen felszólalt Radu Roca prefektus, akinek az elmondása szerint Szatmáron több mint 100 árva gyermeket szállásoltak el az utóbbi két évben, biztosítottak számukra ingyenes étkezést és orvosi ellátást. Úgy fogalmazott, hogy azóta sok ukrán családnak lett Szatmár a második otthona, ahol már munkát vállaltak, illetve a gyerekek iskolába járnak.

Az Agerpres összefoglalója szerint az aradi ukrán közösség is megemlékezett a háború második évfordulójára. Az Avram Iancu téren megszervezett eseményen mintegy 100 menekült vett részt, akikhez csatlakozott néhány helyi szimpatizáns is. A tüntetésen hazafias dalokat játszottak, a menekült gyerekek pedig háborúellenes üzeneteket írtak és rajzoltak az aszfaltra. A rendezők ugyanakkor süteményt, kalácsot és palacsintát osztottak a járókelőknek, ezzel fejezve ki hálájukat, a háború kitörése óta kapott támogatásért. Aradon mintegy 500 ukrán települt le a háború kitörése után, akik közül többen munkát vállaltak a városban, a gyerekeiket pedig ott járatják iskolába.

„Reggel 4:10-kor durrogtatásra ugrottam ki az ágyból. Nem értettem, hogy mi történik, mert senki nem jelezte, háború közeleg. Reggel 6 órakor már megszállás alatt voltunk. 60 kilométerre laktunk az orosz határtól. 61 éves vagyok, nincs semmim. Otthon nélkül maradtam, de köszönöm a román embereknek, hogy segítettek” – idézi az egyik menekültet a hírügynökség.

A tüntetés helyszínén áll annak a magyar nemzetiségű aradi fiatalembernek, Wittmann Rudolfnak a háromnyelvű (román, ukrán és magyar) emlékpanója, aki a háború kitörése után önként indult harcolni Ukrajnába, és tavaly október 22-én, 27 évesen a fronton meghalt. A résztvevők virágot helyeztek el és gyetyát gyújtottak az emlékére.

A mai nap több állami vezető is kijelentette, hogy Románia továbbra is feltétel nélkül támogatja Ukrajnát a háborúban. Oroszország Ukrajna elleni agressziója tulajdonképpen még 2014-ben kezdődött, amikor orosz csapatok megszállták és annektálták a Krímet, majd elfoglalták donyecki és luhanszki régióinak egy részét. Két évvel ezelőtt Oroszország viszont már teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!