Elkezdődtek a tárgyalások a fuvarozókkal, akik csütörtökön tovább tiltakoztak

A szerdai forgalomlassító tiltakozásuk után csütörtökön a szállításügyi minisztériumban egyeztetettek a közúti fuvarozók fontosabb szervezeteinek képviselői Soring Grindeanu miniszterrel. A tárgyalásokat jövő szerdán folytatják – írja az Agerpres.
A Hotnews közbe arról is ír, hogy csütörtökön tovább folytatódtak a fuvarozók tiltakozásai, szerte az országból érkeztek kamionosok a fővárosba. A Romániai Szállítmányozók Szövetségének (FORT) elnöke, Augustin Hagiu csütörtökön azt nyilatkozta, a tiltakozások folytatása a kormánnyal folytatott csütörtöki megbeszélések eredményétől függ. Hagiu korábban az Agerpresnek elmondta, hogy szerdán mintegy 6000 kamion vett rész a forgalomlassító tiltakozásban.
A minisztérium közleménye szerint „a megbeszélések középpontjában a fuvarozók problémáinak reális és működőképes megoldása áll majd”.
A Hotnews összefoglalója szerint a tiltakozók többek között azt szeretnék elérni, hogy az RCA felső határa a fuvarozóknál a B0-as kategóriájú biztosítások esetében 5000 lej legyen. A határátkelőknél töltött idő lerövidüljön, amihez a vonatkozó jogszabályok módosítására lenne szükség. Változtassanak a kiküldetésben lévő személyek szállás, illetve étkezési támogatásának szabályain. Az üzemanyag jövedéki adójának az 1 százalékát visszaigényelhessék a közlekedéssel foglalkozó vállalatok.
Az RCA árak márciusig még be vannak fagyasztva
Szintén a fuvarozók tiltakozása nyomán a Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetsége (UNSAR) csütörtökön emlékeztetett, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás ára idén márciusig a tavaly február 28-i szinten marad.
Az Agerpres által szemlézett közleményükben emlékeztettek arra, hogy az RCA árát 2023. április 11-én a február 28-i szinten rögzítette a Ciucă-kabinet. Az intézkedés eredetileg fél évre szólt, de kétszer egymás után három hónappal meghosszabbították.
A biztosítók arra is felhívják a figyelmet, hogy az RCA-kötvények alapján kifizetett átlagos kártérítés 2023 harmadik negyedévében mintegy 12 százalékkal nőtt 2022 azonos időszakához képest, miközben a kárigényeknek nincs felső határa. Ugyanakkor a biztosítók egyre több adót és járulékot fizetnek: az RCA-ból származó bruttó bevételük 13 százalékát 2023-ban a 2021-es 6,6 százalék helyett.
Az UNSAR közölte, hogy az RCA árát a gépjármű-felelősségbiztosítási kárigények gyakorisága és az egyes balesetekben kifizetett kár alapján számítják ki. Emlékeztették a fuvarozókat arra, hogy a tehergépjárművekre vonatkozó RCA-károk gyakorisága közel háromszorosa a piaci átlagnak, és a kárkifizetések összege is jelentősen meghaladja az átlagot.
Az UNSAR úgy véli, hogy a fentiek miatt az RCA-t szabályozó törvény alapos módosításra szorul, amire ígéretet is tett tavaly a kormány. „Az ideiglenes intézkedések, mint például az RCA árának befagyasztása, nem oldják meg a biztosítottak, a károsultak és a biztosítók lényegi problémáit. Az optimális megoldások megtalálása mindig a párbeszéden alapul” – olvasható a közleményben.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!