Rácz Béla Gergely közgazdász: A választások előtt nem lesznek osztogatások, mert nincs miből

A kormány múlt héttől hatályba lépő deficitcsökkentő csomagjai távol állnak a reformtól, csak szükségmegoldásnak tekinthetők az uniós források megőrzésére és a Románia iránti bizalom helyreállítására – véli Rácz Béla Gergely közgazdász. A BBTE oktatója a Transtelexnek adott interjúban elmondta, hogy a hatalmon lévő koalíció néhány intézkedése alkalmas a politikai előnyszerzésre, de nem számít a 2024-es „választási szuperévben” választási költségvetésre és osztogatásokra, mert a román gazdaság állapota ezt nem engedi meg.

Júniusban beszélgettünk utoljára, azóta további két deficitcsökkentő intézkedéscsomagot fogadott el a kormány: egy törvényt parlamenti felelősségvállalással, illetve a múlt héten egy sürgősségi rendeletet. Mindkét jogszabályt főként azzal indokolták, hogy a túlzott költségvetési hiány veszélyeztetné az uniós támogatásokat, beleértve a helyreállítási alapból érkező forrásokat, amit a miniszterelnök szerint „Románia nem engedhet meg magának”. Indokolt-e a kormány majdhogynem görcsös igyekezete a deficit féken tartására?

Ez egy indokolt törekvés. Az idei költségvetési hiányt 4,4 százalékosra tervezték, de beavatkozások nélkül bőven 6 százalék fölé emelkedett volna. Nyilvánvalóan létezik egy nagyon erős uniós nyomás Romániára, hogy csökkentse a deficitet. A múltkor is említettem, hogy önmagában nem a hiány jelent gondot, nagyobb probléma annak az üzenete, hogy Románia nem tudja teljesíteni a vállalásait. Ez egyrészt negatív jelzés az EU felé: az ország három éve túlzottdeficit-eljárás alatt van, és ennek keretében vállalta az idei 4,4 százalékos hiányt. Másfelől Románia a többi tagállamhoz képest is rosszabbul teljesít. Emiatt a nemzetközi befektetők bizalma is csökken, és az ország adósságállományának a finanszírozása egyre drágább lesz a nemzetközi hitelezők bizalmatlansága miatt, miközben amúgy is megdrágultak a hitelek a nemzetközi piacokon az infláció letörésére mindenütt alkalmazott monetáris szigor miatt. Tehát ez egy dupla negatív hatás, és a bizalom helyreállítása egy nagyon fontos kérdés.

Emellett a költségvetési hiány mérséklése nyilvánvalóan azért is indokolt, mert Románia valóban elveszíthet uniós forrásokat, ha ezt nem teszi meg. Csakhogy a hiány csökkentése nem egy egyszerű feladat. Nem működik úgy, hogy idén lefaragunk bizonyos költségeket, és akkor megoldottuk a problémát, mert az államnak vannak bizonyos állandó kiadásai (például közalkalmazotti bérek, nyugdíjak), amelyek jövőre újra nagy deficitet generálnak. Vagyis ez egy strukturális probléma. Ezt jól illusztrálja, hogy Romániában a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború előtt, 2019-ben is 4,5 százalék felett volt a költségvetési hiány. Vagyis az állam „békeidőben” is túlköltekezett. Ezért is indította el az Európai Bizottság a túlzottdeficit-eljárást.

Augusztusban a fél kormány Brüsszelben volt egyeztetni az Európai Bizottsággal többek között egy új idei deficitcélról. A miniszterelnök és a pénzügyminiszter a napokban arról beszélt, hogy 2023-ban a 4,4 százalékos hiány már biztos nem teljesíthető, de az 5,5 százalékos talán igen. Mekkora mozgástere van a kormánynak ezen a téren? Mekkora az a legnagyobb hiány, amit az Európai Bizottság még elfogadhatónak tekinthet?

Az 5,5 százalék egy varázsszám, mert kisebb, mint a tavalyi 5,7 százalékos hiány. Tehát ha sikerül csökkenteni a múlt évhez képest a deficitet, az vélhetően elfogadható az Európai Bizottságnak. Az ugyanis az üzenete, hogy már nem egy növekvő, hanem egy csökkenő trenden vagyunk. De a gazdaságpolitika nem csak szakpolitikai, hanem politikai kérdés is. Amikor augusztusban a fél román kormány Brüsszelben volt, politikai jellegű alkuk is születtek. Ezeknek megfelelően az Európai Bizottság hajlandó lehet eltekinteni az eredeti hiánycél teljesítésétől, figyelembe véve például azt, hogy jövőre Romániában választási év van, ha legalább sikerül egy csökkenő trendre állítani a deficitet.

A kormány egyik fő érve Brüsszelben az volt, hogy az ukrajnai háború jelentősen megnövelte Románia kiadásait. Ez nyomós érv lehet arra, hogy az Európai Bizottság elnézőbb legyen?

Nincs pontos adat arról, mennyire növelte Románia kiadásait a háború, abban sem vagyok biztos, hogy a pénzügyminiszter ezt pontosan meg tudja mondani. Másrészt meg azt gondolom, hogy nem tesznek jót az ilyen cselezések. Mindig történik valami, amire hivatkozva a mindenkori kormány kérheti, hogy a költségvetési hiány kiszámításakor az Európai Bizottság vegye figyelembe a külső körülményeket: a koronavírus után jött az orosz-ukrán háború, aztán most az izraeli helyzet. A GDP-arányos deficit az egy tört, aminek van nevezője és van számlálója, ha az osztást elvégezzük, kapunk egy értéket. Lehet kozmetizálni a mutatókat, de ettől még nem változik az üzenet, mert ha megnézzük az adósságállomány változását, az megmutatja a valós hiányt.

A múlt héten elfogadott rendelet arra kötelezi az önkormányzatokat, hogy a november-decemberi időszakban a kiadásaik ne haladják meg a január-októberi időszak átlagát. A román sajtóban megszólaltatott polgármesterek arra panaszkodnak, hogy a helyi infrastrukturális beruházások kivitelezői általában éppen év végén nyújtják be a számlát, aminek a kifizetésére így már nem jut pénz. Ön helyi tanácsos is. Hogyan érinti ez a rendelet a kolozsvári önkormányzatot?

Ha megnézzük a 2022-es kolozsvári költségvetési évet, akkor az látható, hogy novemberben 143 millió lej volt az önkormányzat kiadása, decemberben 339 millió lej, a január-októberi időszak átlaga pedig körülbelül 120 millió lej. Vagyis a decemberi kifizetések majdnem háromszorosát tették ki az éves havi átlagnak. Tehát az önkormányzatok kiadásai az év végén általában valóban megemelkednek, éppen azért, mert ilyenkor történik a fontosabb beruházások kifizetése. Ugyanez volt a helyzet a 2021-es költségvetési évben is. Ezért valós az önkormányzatoknak az a félelme, hogy a múlt héten elfogadott sürgősségi rendelet miatt nem lesz pénz ezekre a kifizetésekre. És egyetlen megoldásnak az kínálkozik, hogy ezeket a kifizetéseket kitolják a következő évre. Nyilván így a kivitelezők, a vállalkozók járnak rosszul.

A rendelet előírásai szerint arra kötelezhetők azok a költségvetési intézmények, amelyek október 31-ig kevesebb mint felét költötték valamelyik idei kiadási előirányzatnak, hogy a költségvetésükben jóváhagyott összeg legkevesebb 10 százalékát a kormány tartalékalapjába utalják át. Ezt a polgármesterek egy része úgy értelmezi, hogy miután a kormány takarékosságra kényszeríti őket, a helyi autonómia elvét megsértve el is veszi tőlük a megtakarított pénz egy részét. Helyes ez az értelmezés?

Ez valóban a helyi autonómiának a megsértése. De ebben is van egy kis zsonglőrködés a számokkal. Az önkormányzatok legfontosabb bevételei három összetevőből állnak: saját bevételek, központi költségvetésből történő, célzott (bizonyos befektetések finanszírozására irányuló) átutalások, és az úgynevezett szabad felhasználású állami források. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor a rendelet értelmében az önkormányzatnak azt a pénzt kell visszautalnia a tartalékalapba, amit a központi költségvetésből megkapott, de nem költött még el, vagy azt az összeget, amit tulajdonképpen meg sem kapott még. Így sok esetben a pénz valójában gyakorlatilag csak átkönyvelődik, egy másik kategóriába kerül a központi költségvetésben.

A rendelet utóbbi előírásának hátterében az áll, hogy a kormány előzmény nélküli módon idén nem hajt végre költségvetés-kiigazítást, hanem – egy derogációval – a tartalékalapból foltozza ki a közintézmények költségvetését. Ez sokak szerint problematikus, mert a jogszabályokban rögzített költségvetés-kiigazítástól eltérően ez a módszer lehetővé teszi, hogy átláthatatlan módon, politikai alapon, önkényesen osztogasson pénzeket. Ezt hogyan látja?

Ismét visszatérnék oda, hogy a gazdaságpolitika az politika is. A kormánykoalíciót alkotó két nagy párt nyilvánvalóan meg akarja hagyni magának azt a lehetőséget, hogy esetleg előnyben részesíthessék azokat az önkormányzatokat, ahol a saját embereik vannak, és ahol ezután is nyerni szeretnének. És ezt megtehetik, mert a tartalékalapból való átutalásoknak valóban kisebb a transzparenciája. A központi költségvetési és helyi önkormányzatok közötti átutalások amúgy is nagyon bonyolultak és nagyon nehezen értelmezhetőek, és amúgy sem teljesen transzparensek. Ha pedig ezekbe még több homályt viszünk be, az egy olyan gazdaságpolitikának és önkormányzatiságnak ágyaz meg, ami hosszú távon nem szolgálja az ország és az önkormányzatok érdekét.

Az idei költséglefaragásokkal, év végi megszorításokkal nem az a koalíció célja, hogy a 2024-es választási szuperévben legyen majd miből osztogatni?

Szerintem a választások előtt sem lesznek nagy osztogatások, mert egyszerűen nincsen miből. Tehát a kormány intézkedései nem arról szólnak, hogy a koalíciós pártok tartalékoljanak a választásokra. Inkább arról szólnak, hogy ne legyen szükség választási évben ezeknél is nagyobb megszorításokra. Nem számítok jövőre masszív túlköltekezésekre, választási költségvetésre.

Az államfő múlt héten hirdette ki a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvényt. A csomag főként az állam bevételeinek növelésével – a nagyvállalatokra és a bankokra kivetett különadókkal, a kisvállalkozók adóterheinek növelésével, ágazati adókedvezmények szűkítésével – akarja megfékezni a költségvetési hiányt. Az ellenzék főként azért bírálja a törvényt, mert a kiadások lefaragása helyett a vállalkozói szféra terheinek emelésére helyezi a hangsúlyt. Erről mi a véleménye?

Az kezdettől nyilvánvaló volt, hogy ebben a csomagban sokkal nagyobb lesz a súlya az adókat érintő bevételnövelő intézkedéseknek, mint a költséglefaragásoknak, mert mint említettem, az államnak vannak olyan állandó kiadásai, amelyeket nem igazán lehet csökkenteni, sőt növekednek. Az is nyilvánvaló, hogy a dologi kiadások mérséklésével sem lehet jelentős összegeket megtakarítani. Tehát elsősorban úgy lehet a jelenlegi kontextusban a deficitet csökkenteni, hogy a bevételeket növeljük. Nem leszek népszerű ezzel a kijelentésemmel, de ki kell mondani, hogy a romániai adózási környezet azért nagyon barátságos a vállalkozókkal és bizonyos alkalmazotti kategóriákkal, akiknek számos kedvezményt biztosít. Ezért én nem tartom egy ördögtől való dolognak azt, hogy bizonyos kedvezményeket kivezessünk, mert ezek a kedvezmények egy amúgy is nagyon kedvező adórendszerben foganatosított kedvezmények.

Ami problémát jelent, az az adómódosítások teljes kiszámíthatatlansága. A vállalkozói szektor is sokkal könnyebben elviselte volna ezeket a terheket, ha ezekben van valamiféle előreláthatóság. Ne felejtsük el, hogy a vállalatok nagyon sokszor a szerződéseket egy évre előre kötik meg, és ha év közben változnak a játékszabályok, a szerződéseket már nem tudják módosítani. Mindenesetre ezek az adómódosítások távol állnak a reformtól, ez a törvénycsomag egy szükségmegoldás, foltozás. Ám mivel nem hagyott felkészülési időt a vállalkozásoknak, húsba vágó a reálgazdaság szereplői számára.

A törvénybe foglalt deficitcsökkentő csomagnak része a készpénzfizetés korlátozása is, ami a kormány indoklása szerint az adóelkerülés megelőzésében segít. Ez az intézkedés felélesztett különböző összeesküvés-elméleteket is, az AUR egyenesen referendumot tartana a készpénzfizetés megőrzésének alkotmányba foglalásáról. Indokoltnak tartja a kormánynak ezt a lépését?

Teljes mértékben indokolt ez az intézkedés. A vállalatok készpénzes kifizetéseit eddigi is korlátozta az állam, ezeknek a szabályoknak a szigorítása nem jelent plusz terhet számukra. Ebben az irányban mozdult el a világ.

Vannak kiskereskedők, akik általában a napi készpénzes bevételükből végzik az árufeltöltést. Most ők arra panaszkodnak, hogy ezt az összeget előbb el kell helyezniük egy bankba, és ez egy plusz utat jelent számukra.

Van ennek a másik oldala is. Valóban plusz utat jelent számukra a bankba letenni azt a pénzt. Viszont európai viszonylatban Romániában az egyik legolcsóbb a bankolás. Megérteném, ha mondjuk Magyarországon tiltakoznának a kiskereskedők, ahol a bankköltségek sokkal nagyobbak. Ne felejtsük azt sem, hogy azért sok a készpénze számos boltosnak, mert nagyon sokszor nem teszik lehetővé a kártyás fizetést főként kisebb összegeknél, mert ez számukra plusz költségekkel jár, pedig ez kötelessége lenne.

Volt még a múlt héten a kormánynak egy intézkedése: sürgősségi rendelettel meghosszabbította és kiterjesztette az alapélelmiszerek kereskedelmi felárának korlátozását. Ez valóban letöri-e az inflációt, ahogy a kormány állítja?

Valószínű, hogy igen. Ne felejtsük el azt, hogy az inflációt egy adott fogyasztói kosár alapján mérik, de azért a vásárlók egyéni fogyasztói kosara eltér az inflációs kosártól. Tehát lehet itt is egy kis számmisztika. De az intézkedés bizonyos fokig elérte a célját. Viszont az infláció mérséklésében vagy kordában tartásában a legnagyobb szerepe a monetáris politikának volt, a kormánynak ez az intézkedése inkább a politikai marketing egyik eszköze, egy fajta hangulatjavító intézkedés volt. Nemrég jelent meg egy kimutatás arról, hogy egy kétgyerekes családnak közel tízezer lejre van szüksége a tisztességes megélhetéshez. Ez az összeg tavaly 15 százalékkal kisebb volt. Tehát hiába hivatalosan egy számjegyű az infláció, ha a családok fogyasztói kosara tizenöt százalékkal drágább. Helyén kell kezelni az infláció értékelését.

Mi a magyarázata annak, hogy az érintett kereskedelmi láncok gyakorlatilag zokszó nélkül alávetik magukat ennek az intézkedésnek?

Itt szerintem születtek bizonyos alkuk a kormánnyal. Olyan ajánlatot kaphattak a kereskedelmi láncok, amit elfogadhatónak találtak. Arról nem is beszélve, hogy ezzel az intézkedéssel nem csökkent jelentősen a profitjuk. Nem vették ezt annyira szívükre, mert valószínűleg kompenzálni tudták más termékek drágításával.

Eddig főként a vészesen nagy költségvetési deficit és a magas infláció esett szóba, de Románia egyes makrogazdasági mutatói kifejezetten jók. Ilyen a jólét egyik fontos mutatójának tekintett, vásárlóerő-paritás alapján számolt egy főre jutó GDP, amiben már megelőzzük Magyarországot. Sőt egy október eleji Bloomberg-elemzés szerint Romána két év múlva már Lengyelországot is megelőzheti ezen a téren. Mennyire tükrözi az életszínvonalat ez a mutató?

Abból indulnék ki, hogy Romániában a rendszerváltás után nulláról növekedett az adósságállomány a jelenlegi szintre, a GDP közel ötven százalékára. Az ország a hitelek nagy részét olyan eszközökbe fektette be, amelyek gazdasági növekedést tudtak generálni. Ezzel szemben az összehasonlításul vett Magyarországnak és Lengyelországnak jelentős volt az államadóssága a rendszerváltáskor, amit törleszteni kellett, így kevesebb beruházást tudtak hitelből végrehajtani. Ez nem kisebbíti azt a tényt, hogy Romániában rendszerváltáskor az európai uniós átlag 25 százaléka volt a vásárlóerő-paritás alapján számolt egy főre jutó GDP, mára már pedig a 77,3 százaléka, miközben Magyarország és Lengyelország azért sokkal jobb helyzetben volt két-három évtizede.

De itt szerintem nem is az abszolút érték a fontos. Ez az adat inkább azt mutatja, hogy Romániának a felzárkózása gyorsabb volt, mint Magyarországé és Lengyelországé. Azt nem venném viszont készpénznek, hogy Magyarországot már megelőztük. Egyrészt az eltérés az nagyon kicsi, másrészt rengeteg vita van a statisztikusok között is ennek a mutatónak a kiszámítási módszertanáról. Ugyanakkor nem lehet egyetlen egy mutatóval jellemezni egy ország gazdasági teljesítőképességét vagy életszínvonalát, mert ezek mindig átlagok, amelyeknek van egy szórásuk. Az átlag lehet két országban ugyanaz, de hordozhat így is nagyon eltérő üzenetet. Amikor átlagos mutatókról beszélünk, akkor meg kell néznünk a szórást, és meg kell néznünk azt is, hogy hol van a medián, a középérték a statisztikai sokaságban.

Megelőzheti-e Románia Lengyelországot is két év múlva ezen a téren?

Tagja vagyok BBTE kutatócsoportjának, amelyik folyamatosan nyomon követi Románia aktuális gazdasági helyzetét. A mi elemzéseink azt mutatják, hogy ha elfogadjuk a vásárlóerő-paritás alapján számolt egy főre jutó GDP kiszámításának módszertanát, akkor túlzottan optimista az a Bloomberg-előrejelzés, hogy két év múlva Románia megelőzheti Lengyelországot. Ennek fő oka az, hogy a román gazdaság eddigi látványos fejlődése meg fog torpanni. A nagyon gyorsan fejlődő gazdaságokra jellemző, hogy mindig elérnek egy üvegplafont. Ez történt például Kína esetében is. De nagyon sok nemzetközi példa van arra, hogy a felzárkózásnak az egyik csapdája a növekedési trend jelentős lelassulása. Nagy valószínűséggel ezt fogjuk látni a román gazdaság esetében is.