Porajmos: máig csak hozzávetőlegesen ismert a roma holokauszt

1944. augusztus 2-ról 3-ra virradó éjszaka gázkamrákban ölték meg az Auschwitz-Birkenau-i cigánytábor még élő lakóit, a legújabb becslések szerint 4300 embert, írja a Szabad Európa. Ezt a tragédiát idézik fel Európa-szerte a roma holokauszt emléknapján. A második világháborúban Románia területéről is deportáltak romákat, Észak-Erdélyből állami erőszakról és áttelepítési kísérletről vannak adatok.

Szerdán több jogvédő, politikus és nemzetközi szervezetek képviselői helyeztek el virágkoszorúkat a Lengyelország területén található egykori haláltábornál az itt meggyilkolt romák emlékére.

Az auschwitzi cigánytábor 17 hónapig működött, ezalatt 23 ezer nőt, férfit és gyermeket tartottak itt fogva, és közülük mintegy 21 ezret megöltek. Más náci haláltáborokban is voltak áldozatok: a második világháború alatt meggyilkolt romák és szintik számát 500 ezerre becsülik.

A tényfeltárás és az elfogadás fontosságát hangsúlyozták a romániai politikusok

Az Európai Parlament 2015-ben jelölte meg augusztus 2-át a roma holokauszt emléknapjaként, 2020 óta pedig Romániában, a legnagyobb roma kisebbséggel rendelkező EU-s tagországban is hivatalos emléknappá nyilvánították ezt a napot. Klaus Iohannis román államfő szerdai emléknapi üzenetében említést tett arról is, hogy 81 évvel ezelőtt az Antonescu-rezsim Románia területéről több mint 25 ezer romát deportált Transznisztriába, és közülük körülbelül 11 ezren meghaltak.

„A tényekre való emlékezés, a bűncselekmények és a felelősök elítélése, valamint a roma holokauszt áldozatai emlékének tisztelete vezérfonal kell, hogy legyen a rasszizmust és az idegengyűlöletet elutasító társadalom építésében” – fogalmazott az államfő. Mint hozzátette, „csak mindannyiunk közös erőfeszítése vezethet egy olyan befogadó társadalomhoz, amely elfogadja a sokszínűséget és elutasítja a megkülönböztetést, amely megérti a szolidaritás és az empátia fontosságát, és amely ugyanakkor határozottan elítéli és szankcionálja az idegengyűlölet minden formáját” – mondta.

Marcel Ciolacu miniszterelnök szintén a múltbeli atrocitások feltárásának fontosságát hangsúlyozta a roma holokauszt emléknapja alkalmával. „Szeretném, ha tudatában lennénk annak, hogy ha most nem fokozzuk a kutatást és a tanúvallomások gyűjtését, nem lesz már rá lehetőségünk” – idézi üzenetét az Agerpres. Ciolacu emellett azt is hangsúlyozta, hogy a román kormány elkötelezett az idegengyűlölet, a diszkrimináció és a gyűlöletbeszéd elleni küzdelemben, illetve együttérzését fejezte ki a romániai és máshol élő roma közösségeknek az átélt szenvedések és veszteségek miatt.

Észak-Erdélyből nem deportáltak romákat, de hatóságilag diszkriminálták őket és az áttelepítésüket is tervezték

Észak-Erdélyben 1944-ben a magyar hatóságok arra tettek kísérletet, hogy a romákat összegyűjtsék és áttelepítsék az Érmellékre, de nem vezérelte őket olyan népirtási szándék, mint a németországi hatóságokat, mondta el a Transtelexen megjelent korábbi interjúban Gidó Attila történész. „Ami az észak-erdélyi romákkal történt, azt a meglévő forrásaink alapján hatósági diszkriminációs fellépésnek, romák elleni állami erőszaknak és jogkorlátozásnak nevezhetjük. Illetve, kitelepítési, a lakókörnyezetükből történő elmozdítási kísérletről beszélhetünk, ami végül nem konkretizálódott” – magyarázta.

Mint mondta, Magyarországról a nyilas hatalomátvételt követően becslések szerint néhány ezer romát deportáltak, de ebben az időszakban Észak-Erdély már nem tartozott magyar fennhatóság alá.

A történész kiemelte viszont, hogy a magyar hatóságok Észak-Erdélyben „azzal indokolták a roma és ruszin lakossággal szembeni kitelepítési szándékot, hogy ezek a csoportok megbízhatatlanok és biztonsági kockázatot jelentenek az ekkor már hadműveleti területnek számító régióban”, ami a zsidók deportálása melletti egyik érv is volt. „Megvolt tehát az elméleti esélye, annak, hogy Észak-Erdélyben is egyfajta elpusztítási kísérletig fajuljon a dolog” – mondta Gidó Attila.

A romák elleni hatósági diszkriminációs fellépés, állami erőszak és jogkorlátozás abban nyilvánult meg Észak-Erdélyben, hogy járványok esetén drasztikusabban léptek fel az esetükben, vagy kitiltották őket településekről. 1941 tavaszán a Szilágy vármegyei Szurdukon néhány tífuszos eset miatt egy hónapig karanténba helyezték a közel száz fős roma kolóniát, Szatmárnémetiből pedig 1943-ban a rendőrkapitányság kitiltotta a romákat. Ugyanakkor fontos a sajtó szerepe is: a korabeli lapokban előfordul az a követelés, hogy nemcsak a zsidókat, hanem a romákat is ki kellene zárni a magyar társadalomból.

Ezek a történelmi tények azonban máig nem elég ismertek, és a román állam nem tesz megfelelő erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a romák történelmével kapcsolatos információkat már az iskolákban tanítsák, mutatnak rá azok a diszkrimináció ellen küzdő civil szervezetek, akik rendszeresen felmérik, hogy milyen előrelépések történtek a romák társadalmi elfogadottságának kérdésében.

Sokan azt sem tudják, hogy a „cigány” kifejezés pejoratív szó, és az ógörög nyelvből származik, ami „érinthetetlen”-t jelent. A helyes önmeghatározó kifejezés a „roma”, ami romani nyelven azt jelenti: „ember”.

A nemzetközi roma mozgalom

A nemzetközi romamozgalom 1970-es években erősödött fel, ekkor tartották meg az első világkongresszusokat is. Majtényi Balázs és Majtényi György tanulmánya, amely roma polgárjogi mozgalmak transznacionális vonásait is elemzi, kiemeli, hogy ezeknek a legfőbb jellegzetessége az, hogy megalkották a közös roma – nemzeti – identitás transznacionális térben is létező jelképeit: a közös indiai eredetet, a közös történelmet (a szétszóratás történetét is ábrázolva), a nemzeti összetartozás, identitás szimbólumait (zászló, himnusz, jelmondat) és a közös nyelvet (egységes ábécé, irodalmi nyelv, képzőművészet formanyelve).

Ezekkel a lépésekkel, mutatnak rá a kutatók, kezdetét vette a roma kultúra megalkotásának és kanonizálásának a folyamata, s ebben fontos szerepet kaptak az olyan történelmi traumák, mint az üldöztetés történelmi tapasztalata (részben a zsidó történelem elbeszéléseinek a mintájára) vagy a Porrajmos tragédiája. Ennek az identitásépítésnek része volt az is, hogy egységes népnévként elfogadták a roma elnevezést, a romák közös himnuszának a romani nyelvű „Gelem, gelem” kezdetű dalt, amely utal a szétszóratásra, az üldöztetésre, illetve a Porrajmosra. Megalkották az ’Opre roma!’ (Fel, romák!) jelmondatot, és elfogadták a zöld és kék sávos zászlót az összetartozás nemzetközi jelképeként, amelyet középen egy vörös, tizenhat fokú csakra díszít, amely a közös őshazára, Indiára utal.

Az 1970-es évektől kezdődően tehát jórészt lebontották azokat a korlátokat, amelyeket korábban az államnemzeti határok között való gondolkodás emelt a romák politikai törekvései elé, írják Majtényiék. Az összetartozó nemzetként való elismerésért folytatott küzdelem egyúttal azt is eredményezte, hogy a roma szervezetek a nemzetállamok feletti szinten közösen és a korábbinál hatékonyabban tudtak fellépni érdekeik képviseletében.

A Vasfüggöny 1989–1990-es lebontását, majd az Európai Unió 2004-es és 2007-es bővítését követően a romák a legnagyobb létszámú kisebbséggé váltak az Unión belül. Ezt követően a nemzetközi szervezetek dokumentumaiban is megjelentek, mint közös célokkal, illetve jogokkal rendelkező európai kisebbség.

A legfontosabb kérdéssé mára az vált, hogy a romák szervezetei mennyire képesek hatékonyan képviselni az immár a transznacionális térben is szerveződő roma közösségek érdekeit, és tudnak-e eredményesen küzdeni nemzeti, illetve nemzetközi szinten a szegregáció ellen és a jogokhoz való egyenlő hozzáférésért. Ez a küzdelem ma már nemzetközi színtereken, tehát az emberi jogok eszméit képviselő szervezetek előtt zajlik. A romaszervezetek a kirekesztés ellen folytatott küzdelem jegyében mind erősebben képviselik az emberi jogok erkölcsi univerzáléit. S ez tekinthető ma általánosságban is a transznacionális nemzeti mozgalmak egyik jellegzetességének.