Tüntetést tart csütörtökön az adóhatóság alkalmazottainak szakszervezete Bukarestben
Tüntetni fognak csütörtökön a pénzügyminisztérium épülete az Országos Adóhatóság (ANAF) Szolidaritás nevű szakszervezetének tagjai. Azt követelik, hogy az ANAF és a pénzügyi tárca alkalmazottainak bérét évente igazítsák az inflációhoz – írja az Agerpres.
Keddi közleményében a szakszervezet emlékeztetett, hogy miközben a nyugdíjakat évente indexálja a kormány, a közalkalmazottak bérének megállapításakor nem veszik figyelembe az inflációt. Ezért kérik, hogy a jövő év januárjától hatályba lépő új közalkalmazotti bértörvény írja elő a fizetések inflációhoz igazítását is.
A szakszervezet leszögezte: olyan új bértörvényt szeretnének, amely szerint a munkájuk társadalmi jelentőségének és összetettségének megfelelően javadalmazzák az ANAF és a pénzügyminisztérium alkalmazottait. „A nem megfelelő bérezés negatív hatással lesz a tervezett költségvetési bevételek elérésére, a gazdasági szereplők adófizetési hajlandóságának mérséklődéséhez, az adócsalás növekedéséhez, valamint az adók és vámok behajtásának csökkenéséhez vezet” – olvasható a közleményükben.
A szakszervezet azt is kéri, hogy külön törvény szabályozza az adóhatóság és a pénzügyminisztérium alkalmazottainak jogállását. Emellett követelik, hogy az alkalmazottak jelenlegi bérpótlékait a jövő évtől foglalják be az alapfizetésükbe.
A tüntetést csütörtökön 13 és 14 óra között tartják a pénzügyminisztérium épülete előtt.
Ahogy a Spotmedia megjegyzi, nem csak az adóhatóság alkalmazottai készülnek tünteti a héten Bukarestben, hanem az egészségügyben dolgozók is. Szerdán 11 órára a Egészségügyi Szolidaritás (FSSR) szakszervezet hirdetett tüntetést a kormány székháza elé. A szakszervezet mintegy 5000 dolgozót vár a megmozdulásra, akik magasabb bérekért és a munkájukkal kapcsolatos reformokat szeretnének.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!