Nőtt azoknak a diákoknak az aránya, akik nem érték el az ötöst a képességfelmérő vizsgán

Kétszer többen kaptak színtízes átlagot a nyolcadikosok idei országos képességfelmérő vizsgáján, mint a tavalyin, de jelentősen nőtt azoknak az aránya is, akik az ötös átlagot sem érték el – idézte Ligia Deca tanügyminiszter beszámolóját az Agerpres.

Deca tájékoztatása szerint

idén a vizsgázók 23,8 százaléka nem érte el az 5-ös átlagot, míg tavaly 17,7 százalékos volt ez az arány.

„Ez nem jelenti azt, hogy ezek a gyerekek nem járhatnak gimnáziumba, vagy nem választhatják a szakiskolákat, mivel az oktatás a 12. osztályig vagy a szakiskola végéig kötelező” – mondta a miniszter.

A képességfelmérő vizsgán Bukarestben volt a legmagasabb a részvételi arány (98,9%), Olt megyében a legalacsonyabb (88,4%). Míg 2021-ben 132, 2022-ben 221 nyolcadik osztályt végzett tanuló kapott mindenből 10-est az országos képességfelmérő vizsgán, addig idén 429-re nőtt a számuk.

Deca emlékeztetett, hogy az óvások utáni végleges eredményeket július 4-én teszik közzé, ezt követi a gimnáziumi helyek elosztása a vizsgán elért eredmények függvényében.

Az 5-ös alatti átlagok arányának megnövekedése kapcsán azt mondta, nem elég a képességfelmérő vizsga után szembesülni a tanulásbeli hiányosságokkal, ezért az új közoktatási törvény előírja, hogy a funkcionális analfabetizmus visszaszorítása érdekében évente felmérik majd a tanulók előmenetelét.

Arra a felvetésre, hogy a gyenge eredmények egyik oka a tanügyi sztrájk is lehet, Deca azt felelte, ezt nehéz megítélni, ugyanis a nyolcadikat végzettek két évet online vagy vegyes rendszerben tanultak a járvány idején, ami szintén befolyásolta fejlődésüket. Nem hiszem, hogy egyetlen tényező okozta ezeket az eredményeket – mondta a tanügyminiszter, hozzátéve, hogy a jövőben mindenképpen jobb teljesítményre kell törekedni a képességfelmérőn.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!