Az egészségügyi dolgozók is tiltakozni és sztrájkolni készülnek

2023. május 18. – 14:56

Másolás

Vágólapra másolva

Az oktatásban dolgozók után az egészségügyi alkalmazottak is készülnek tiltakozni és sztrájkolni. Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint jövő keddtől, május 23-tól elkezdik az aláírásgyűjtést egy általános sztrájkhoz.

Az egészségügyi szakszervezetek tömörítő érdekvédelmi szervezet tiltakozó akciók sorát helyezte kiáltásába:

  • június 8-án a kormány székháza elé szerveznek demonstrációt, majd onnan átvonulnak a munkaügyi, az egészségügyi minisztérium és a parlament épületéhez
  • június 15-én sztrájkőrséget állnak az egészségügyi intézmények előtt
  • június 27-én 10-12 óra között figyelmeztető sztrájkot tartanak
  • július 1-jétől általános sztrájkot hirdetnek, illetve tömegesen felmondják az ügyeleti szerződéseket.

Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség képviselői tisztességes munkakörülményeket és az egészségügyi minisztériummal közösen kidolgozott bértörvénytervezet maradéktalan gyakorlatba ültetését követelik.

Kérik továbbá, hogy az egészségügyi kisegítő személyzetnek (ápolók, betegszállítók), az adminisztratív személyzetnek és az egészségügyi munkásoknak a nehéz munkakörülmények miatt járó pótlékot az alapbérhez viszonyítva szabják meg, akárcsak a műszakpótlékokat és a hivatalos szabadnapokon végzett munkáért járó pótlékokat minden személyzeti kategória esetében.

Követeléseik között szerepel továbbá, hogy az ügyeletekért is az alapnormának megfelelő óradíjat számolják fel, kérik az élelmiszer-utalványok értékének aktualizálását, a versenyvizsgák kiírásának jóváhagyását a betöltetlen álláshelyekre, illetve a GDP-arányos egészségügyi ráfordítások növelését úgy, hogy az érje el az uniós átlagot.

A szakszervezeti szövetség közleményében hangsúlyozta, a tiltakozásokat csak az új kormány beiktatása után kezdik el, mert így nagyobb az esély követeléseik teljesülésére.

„Nekem nincs tudomásom általános sztrájkról. Tegnap egy meglehetősen hosszú megbeszélésem volt a Sanitas képviselőivel, meghallgattam a követeléseiket, amelyek közül egyeseket megoldhatónak tartok, másokat, amelyek költségesebbek, a kormánnyal kell megvitatni és eldönteni” – nyilatkozta Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, hozzátéve, hogy „realistán” kell dönteni, figyelembe véve az ország gazdasági nehézségeit.

Rafila ugyanakkor elmondta, reméli, hogy a helyzet nem fajul súlyos munkakonfliktussá. Kijelentette, az egészségügyi minisztérium „konstruktív” viszonyt ápol a szakszervezetekkel, „a követelések teljesítéséhez viszont kormányszintű döntésre van szükség”.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!