Horváth István: Sosem titkoltam, hogy kiskorúként engem is megpróbált beszervezni a Securitate

2023. április 18. – 10:01

Horváth István: Sosem titkoltam, hogy kiskorúként engem is megpróbált beszervezni a Securitate
Horváth István szociológus – Fotó: Mihály László / Horváth István személyes archívuma

Másolás

Vágólapra másolva

A katonai ügyészség legalább 12 ezer, ma már felnőtt gyermek ügyében vizsgálódik, akiket a Securitate a kommunista időkben beszervezett. A vizsgálat célja felelősségre vonni a beszervezőket: a több ezer diák áldozatnak tekinthető ebben az ügyben. A nyomozás 2021-ben kezdődött, 30 évvel a forradalom után, és nemrég az ügyet vizsgáló katonai főügyész is nyilatkozott a sajtónak erről a kényes vizsgálatról, amelyben több ezer ember érintett. Egyikük Horváth István szociológus, egyetemi tanár, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet volt elnöke és nem utolsósorban Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármesterének férje. Az RMDSZ-es politikus közismertsége is hozzájárulhatott ahhoz a román sajtóban futótűzként terjedő hírhez, hogy Horváth együttműködött a Securitateval.

Kiskorúakat is beszervezett besúgóként az egykori román kommunista rendszer titkosszolgálata, a Securitate – erről már a 2000-es évek elején hírt adott a Securitate Irattárát Átvilágító Országos Tanács (CNSAS), de természetesen már a Ceaușescu- rezsim idején is szájról szájra terjedtek ezek a történetek. Horváth István egyike ezeknek a kiskorúaknak, bár az ő beszervezési kísérlete végül nem lett sikeres, és rövid időn belül maga is megfigyeltté vált.

A CNSAS szerint Horváth István „nem tekinthető a törvény értelmében a Securitate munkatársának/együttműködőjének”, mivel nem azonosítottak olyan jelentéseket, amelyeket a Securitatenak írt volna. „A csíkszeredai 2. számú Ipari Középiskola 12. osztályos tanulója volt, és a középiskolai társai informatív megfigyelésére szervezték be; majd 1984.10.15-én a 01708 számú buzău-i katonai egységhez küldték kiképzésre” – olvasható az átvilágító tanács által kiállított igazoló okiratban.

Ugyanitt azt is tisztázzák, hogy Horváth a kolozsvári történelem-filozófia kar másodéves hallgatója volt, és a biztonsági hatóságok 1988 és 1989 között magyar nacionalista nézetei miatt követték; a titkosszolgálat által adott fedőneve „Stefan” volt – áll a CNSAS közleményében.

A CNSAS igazoló okirata 2023. április 4-én került fel az átvilágító tanács honlapjára, napokkal később pedig a román sajtót bejárta a hír, hogy Horváth István besúgó volt, együttműködött a Securitateval. De kezdjük a történetet az elejétől.

Mit tudunk ma a kiskorúak beszervezéséről?

A napvilágot látott anyagok szerint a titkosszolgálat anna idején 12-14 éves diákokat is megkörnyékezett azzal a céllal, hogy szüleikről, más rokonaikról, illetve tanáraikról szolgáltassanak információkat. A gyermekek egy része jóhiszeműen vállalta a megbízatást, másokat kényszeríteni kellett. Akiket kiszemeltek erre a célra, azoknak titoktartást kellett válniuk, és aláírattak egy nyilatkozatot, amelyben vállalják az együttműködést, és azt is, hogy erről senkinek sem fognak beszámolni. Többnyire azt kérték tőlük, hogy a környezetükben lévő felnőttekről – legyenek azok tanárok, családtagok, lelkészek – jelentik, tesznek-e megjegyzést a rendszerre, mondanak-e politikai vicceket, tartanak-e kapcsolatot külföldiekkel, hallgatják-e a Szabad Európa rádiót, szerveznek-e olyan rendezvényeket, amelyek potenciális veszélyt jelenthetnek.

A titkos szerv emberei pontosan tudták, kik azok a kiskorúak, akiket meg kell keresniük. Elsősorban a szerény jövedelmű családok gyermekeit környékezték meg, olyanokat, akik esetleg távol voltak szüleiktől, kollégiumokban éltek és jó tanulók voltak. Nem véletlenül az eminenseket, a kulturális és sportrendezvényeken aktívan résztvevőket használták fel, hiszen ők élvezték a tanárok és a diáktársak bizalmát. Olyanokat, akiknek kötődésük volt egyik vagy másik egyházhoz, és az azokon belüli szervezetekről tudtak hírt adni. A sarokba szorított kiskorúaknak pedig nem maradt más választásuk, mint elfogadni a Securitate utasításait. Akit nem tudtak ígérgetésekkel behálózni, azokat fenyegetésekkel törték meg. Ennek már nem lehetett ellenállni, hisz mindannyian tudták, egy olyan rendszerben élnek, amelyben 15 éves gyerekeket is meghurcolhatnak, letartóztathatnak, ha azt akarják.

A beszervezett gyerekek ügyét a katonai ügyészség elé terjesztette a CNSAS

A Securitate minden román megyében tartott fenn kiskorúakból álló besúgóhálózatot. Arról, hogy hány gyerek volt érintett ebben, a közelmúltig nem alakult ki pontos kép, ugyanis a Román Hírszerző Szolgálat a végsőkig elhúzta az egykori titkosszolgálat archívumának átadását a kivizsgálást végző tanácsnak.

A CNSAS végül 2021-ben fordult a katonai ügyészséghez, hogy indítson büntetőeljárást a kiskorúakat beszervező tisztek ellen.

Azt is indítványozta, az ügyészség minősítse a tanulók beszervezését a béke és az emberiesség ellen elkövetett bűncselekménynek, mert e kategóriának nincs elévülési ideje.

2021 július és október között az átvilágító tanács mintegy 6700 olyan dokumentumot küldött el a katonai ügyészségre, amely azt bizonyítja, hogy 169 egykori állambiztonsági tiszt 2300 iskolásgyermeket szervezett be az 1980-as években, és irányította informátori tevékenységüket. Korábban az intézmény 696 iskoláskorú gyereket beszervező 43 szekus tiszt dokumentációját állította össze. 2021 novemberében azt közölték, hogy mintegy kétszáz egykori szekus tiszt kihallgatására készül a katonai hatóság.

Az Euronews romániai szerkesztősége április elején interjúvolta meg Cătălin Ranco Pițu főügyészt, a katonai ügyészségi részleg korábbi vezetőjét, aki arról beszélt, egyre több adat áll rendelkezésükre, és most már ott tartanak, hogy a feldolgozott iratok nyomán elmondhatják, 1979-től 1989-ig körülbelül 12 000 – 13 000 gyermeket toboroztak országszerte, 12 és 16 év közötti kiskorúakat, azzal a kimondott céllal, hogy az általuk begyűjtött információkat az akkori politikai rendőrség felhasználja. Az ügyész azt sem titkolta, hogy az akkor beszervezett kiskorúak közül sokan a hírszerző szolgálat, a SRI kötelékében folytatták később is tevékenységüket, és ma már fontos beosztásban lévő tisztek, ezért is számít kényes ügynek a tavaly kezdődött peres eljárás.

Ennek ellenére úgy véli, hogy ezek a visszaélések, amelyeket az alkotmányt és a polgári jogokat védeni hivatott állami intézmények alkalmazottai követtek el, rendszeresek voltak, és kiskorúak nagyszámú csoportját érintették, ami indokolttá teszi ráirányítani a közvélemény és az igazságszolgáltatás figyelmét a történtekre.

A hírhedt Securitatenak 1989. december 22-én, a diktatúra bukásakor több mint 15 ezer fős volt az állománya. Tisztjeinek száma tízezer fölötti volt, ők egy négyszázezres besúgói, informátori hálózatot működtettek az akkoriban 23 milliós lélekszámú országban.

Egy a 12 ezer közül: Horváth István szociológus esete

Horváth István szociológus, egyetemi tanár, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet volt elnöke egyike ezeknek a gyerekeknek: még kiskorú volt, amikor megfélemlítették, együttműködési nyilatkozat aláírására kényszerítették, és annak ellenére, hogy sikerült végül kiszabadulni a titkosszolgálat hálójából, az akkori történések a mai napig visszajárnak kísérteni. Többször osztotta meg történetét a nyilvános térben, a román és erdélyi magyar sajtónak is nyilatkozott arról, mi történt vele. „Nem kívánom ezt az élményt senkinek. Ezért álltam ki már évekkel ezelőtt, hogy elmondjam, mi történt velem, mert a Securitateval való kapcsolat egyfajta ambivalens helyzetet teremt, és ezt az ambivalenciát akartam tisztázni magam előtt is. Most már tudom, hogy annak idején is törvénysértésnek számított a kiskorúak beszervezése, már az akkori normák szerint sem volt elfogadható a módszer.

Egyszerűen a hatalommal való visszaélésnek nevezném, amit akkor a szekus tisztek műveltek. Túl a kamaszként szerzett tapasztalataimon és az akkori sokkon, ma is ugyanúgy bántalmazásnak érzem, amit velem elkövettek, mint ahogy annak idején éreztem” – nyilatkozta Horváth 2021-ben, a CNSAS által kezdeményezett per kapcsán az RFI-nek.

Annak ellenére, hogy akkori nyilatkozata is bejárta a román sajtót, nemrég a Cotidianul bukaresti napilap arról közölt cikket, hogy Horváth István a 80-as években együttműködött a Securitateval.

A Transtelex megkeresésére Horváth ismét elmesélte beszervezésének történetét, amelyből egyértelműen kiderül, hogy ő valójában egy a több mint tízezer áldozat közül.

„A csíkszeredai római katolikus bibliakör tagja voltam. Akkor egyfajta mozgalom is volt az egyházon belül hívői »bázis közösségek« létrehozására. Ennek is volt egy ilyen vonzata. Nemcsak tanulmányozgattuk a Bibliát, hanem társasági életet éltünk: zenét hallgattunk, filmet néztünk, kirándultunk, más, hasonló jellegű közösségekkel tartottunk kapcsolatot. Lehet ezek okán kerültünk a szeku figyelmébe” – elevenítette fel Horváth a szekus beszervezés kontextusát.

„Később tudtam meg, hogy a tagok között már előttem is beszerveztek valakit, gondolom az ő beszámolói alapján kerülhettem később én is képbe. Egyszer az iskolából hazafelé jövet, már épp léptem volna be a házba, amikor egy ismeretlen férfi elém állt. Bemutatkozott, azt mondta Popnak hívják, és felszólított, menjek vele a rendőrségre. Otthon nem volt senki, nem tudtam a szüleim tudomására hozni, mi történik velem. Elindultunk, tudtam merre kell menni, kisváros Csíkszereda, mindenki ismerte, hol van a szeku. Ott egy férfi fogadott, aki Könyves néven mutatkozott be. Később tudtam meg, nem álnév volt, valóban volt ilyen nevű tisztje a csíkszeredai titkosszolgálatnak. (Könyves Lajosról ezt találtuk a CNSAS által közzétett dokumentumok között – szerk. megj.) Ez a két ember aztán elkezdett forgatni, hogy mondjak el mindent, amit tudok a bibliakörről. Elsősorban azok a magyarországiak érdekelték őket, akik nemrég a vendégei voltak az egyháznak, de egyik-másik bibliakörösre is rákérdeztek, otthonosan mozogtak, ismerték a neveket, láttam, vannak már információik” – számolt be fel Horváth a szekustisztekkel való első találkozásáról.

Nem minden részlet rögzült az emlékezetében, az viszont igen, hogy különböző jegyzőkönyveket tettek elé, amelyeket alá kellett írnia. Voltak formanyomtatványok, amelyeket csak ki kellett tölteni, de volt nyilatkozat is, amit románul kellett megfogalmazni. Maga a kérdezés többnyire magyarul működött, majd az írásbeli résznél románra váltottak, és néhány esetben a fogalmazásnál is segítettek, mert a gyerek nem tudott elég jól románul ahhoz, hogy jelentéseket tudjon írjon. „Végül azt mondták, hogy jó lenne újra találkozni, és akkor majd bővebben fogunk elbeszélgetni. Amikor arra került sor, hogy aláírjam az addig kitöltött és megírt papírokat, akkor kitört rajtam a pánik. Nem mindent értettem meg abból, ami velem történt, de azt valahogy megéreztem, hogy attól az aláírástól besúgó leszek. Én pedig nem akartam aláírni. Féltem. Végül addig-addig kényszerítettek, amíg aláírtam” -emlékezett vissza Horváth István az egyik legnehezebb pillanatára történetnek.

Hazaengedték, de nem merte elmondani szüleinek, mi történt vele. Csak legjobb barátjával osztotta meg a titkot, akivel pár nap múlva elment a paphoz, az ifjúsági bibliaórák vezetőjéhez is, és bevallotta neki, hová vitték, mire kényszerítették. „Elmondtam, hogy bekísértek a szekura, és én aláírtam néhány dolgot, de nem akartam senkit sem bántani. És én nem akarok többé a bibliakörre járni, mert abból baj lesz. Lehet, hogy valami rosszat tettem, de nem akartam ártani, és csak úgy tudom jóvá tenni, ha nem jövök többé”.

A pap megnyugtatta, nincs semmi baj, mondta, nem hiszi, hogy bárkinek is ártott volna azzal, amit elmondott, hisz nem volt abban semmi titok, ami a bibliakörön történik. A fiatal Horváth István annyira felbátorodott a beszélgetéstől, hogy hazafelé menet eldöntötte, tesz egy kerülőt, bemegy a szekura, és mindent visszavon, amit aláírt. „Kértem, hogy találkozhassak ezzel a Könyvessel. Előkerítették valahonnan, mert én nem tágítottam, addig toporzékoltam ott, amíg végül előjött és fogadott. Akkor mondtam neki, tépjen szét minden papírt, mert nem akarok besúgó lenni. Odajött egy másik tiszt is, egy Moldovan nevezetű, akiről mindenki tudta Csíkszeredában, hogy a fiatalokért felel. Vele már nem ment olyan egyszerűen, mert fenyegetéssel és mindenféle nyomásgyakorlással próbált rám hatni. Nem vertek meg, lehet akkor könnyebb lett volna, mert a fizikai erőszakot könnyebben elviseltem volna, mint ezeket a pszichés tortúrákat. A végén azt mondták, rendben van, ha nem akarom csinálni, akkor elmehetek”.

Gyakorlatilag kisétált az utcára, és utána békén hagyták, nem lettek következményei a történetnek. A csíkszeredai szekusok letettek a fiatalkorú Horváth István beszervezéséről. Néhány hét elteltével ő is megnyugodott, hogy ennyi volt, nem járnak a nyomában, nem követi senki. Következett a kötelező katonai szolgálat, majd később, amikor Kolozsvárra jött egyetemre, ismét a titkosszolgálat látókörébe került, ezúttal megfigyeltként. Egyetemi tanulmányait 1987-ben a Kolozsvári Egyetem filozófia-történelem szakán kezdte el, majd 1989 őszén felvette a szociológia szakirányt is. 1991-ben szerezte meg a filozófia-szociológia diplomát.

A 2007-ben alapított Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnökeként a törvényi előírásoknak megfelelően nyilatkoznia kellett arról, hogy nem működött együtt a kommunista politikai titkosrendőrséggel, és az átvilágítása során megállapították, annak ellenére, hogy létezik egy dokumentum, amely szerint Horváth Istvánt beszervezték kiskorúként, egyetlen jelentés sincs az irattárban, amelyet ő írt volna alá, és amely alapján azt lehetne állítani, hogy aktív kiszolgálója volt a titkosrendőrségnek.

Az Euronews riportjában az eljárásról beszámoló ügyész azt hangsúlyozta, a beszervezett kiskorúak áldozatnak minősülnek. A perre amiatt is szükség van, hogy a társadalomban tudatosuljon a tény, ebben az esetben a felelősség teljes mértékben az akkori politikai rendőrség tagjait, a beszervező tiszteket terheli.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!