Felszólították a román ortodox egyházat, igazítsa a húsvét időpontját a nyugati egyházakéhoz

2023. április 10. – 12:50

Másolás

Vágólapra másolva

Teodor Baconschi volt román külügyminiszter és Adrian Papahagi professzor, vasárnap a közösségi médiában közzétett posztjaikban arra szólították fel a román ortodox egyházat, hogy vessen véget a szakadásnak, és ezután a katolikusokkal és a protestánsokkal együtt ünnepeljék a húsvétot a román ortodoxok is.

Baconschi rámutatott: „Az ortodoxok és a keresztény világ többi része közötti húsvéti szakadék a hidegháború maradványának tűnik. A kommunizmus alól felszabadult ortodox népek hiába kérték az egyházi vezetőket a naptár szinkronizálására. Az irónia abban rejlik, hogy a román ortodoxia nem a régi rítusú görög-keleti egyházhoz tartozik, így semmi akadálya nem volna, hogy a katolikusokkal és a protestánsokkal együtt ünnepelje a húsvétot, ahogy azt a finnországi és észtországi ortodoxok is teszik.”

A volt külügyminiszter nehezményezi, hogy annak ellenére, hogy semmiféle gyakorlati akadálya nem volna annak, hogy a teljes ország egyszerre ünnepelje a keresztény világ legnagyobb vallásos ünnepét, az ortodox egyház vezetősége mégsem tett ennek érdekében semmit, ellenkezőleg, foggal-körömmel ragaszkodik egy olyan hagyományhoz, amely nem sajátja. „Mi az oroszokkal tartunk – és az ő kiigazítatlan Juliánusz-naptárukkal. Vagyis azokkal, akik szabotálták a pánortodox egységet mind az ukrajnai ortodoxok elleni háborúval, mind a krétai zsinaton (2016) való arrogáns távolmaradásukkal” – írta vasárnap Teodor Baconschi.

Baconschi, akinek egyébként szoros kapcsolatai vannak a román Ortodox Egyházzal, Románia vatikáni nagykövete volt, 1989-ben pedig a későbbi Dániel pátriárkával együtt megalapította az Egyház megújulásáról elmélkedők csoportját.

Adrian Papahagi irodalmár, esszéíró, egyetemi tanár is bejelentette, kérni fogja az ortodox egyház vezető testületeit, változtassák meg a húsvét ünnepének időpontját, mondván, hogy a jelenlegi halasztás problémát jelent a diaszpórában élő románok számára, akik nem élvezhetik a katolikus húsvét által biztosított szabadnapokat.

„Az idei húsvét után széleskörű országos kezdeményezésbe fogok, arra kérve az Országos Egyházi Gyűlést és a Román Ortodox Egyház Szent Szinódusát, hogy a húsvét időpontját a Gergely-naptár szerint számítsák (amit karácsonykor egyébként is figyelembe vesznek), hogy a feltámadás ünnepét az egész nyugati kereszténységgel együtt ünnepeljük (beleértve itt például a finn ortodoxokat is), együtt katolikus vagy protestáns embertársainkkal, legyenek azok magyarok, szászok, románok vagy bárkik.

Ez a naptári különbség nagyon bosszantó annak a több millió románnak is, akik Nyugaton élnek, de nem tudják kihasználni a lakóhelyük szerinti állam által biztosított szabadnapokat, hogy a húsvétot az otthoni rokonaikkal ünnepeljék, és kénytelenek plusz szabadnapokat kivenni. A görögöknek, bolgároknak és másoknak is követniük kellene a példánkat, ha osztozni akarnak az európai népek közös ünneplésében” – írta Papahagi.

A kezdeményezés természetesen azonnal megosztotta a közvéleményt, és miközben rengetegen támogatják, nagyon sok elmarasztaló kritika is napvilágot látott. Papaphagi ezekre is reagált. Azt írta: „Nem tudok betelni az ortodoxia igazságával, mélységével és szépségével. De egyre inkább elegem van a nacionalista-csausiszta-legionárius ortodoxiából, amely ostoba, előítéletes, kulturálatlan, agresszív és szemtelen, és putyinista nemzetté változtatja a románokat. Gyorsan leszól bármilyen tökfilkó, az életben semmit sem tanult legény, ha tudatosan és kritikusan próbálod megélni keresztény létedet. Van mit takarítanunk a saját házunk táján!”

Kolozsvári ortodox püspök, Andrei Andreicuț: csodálatos lenne, ha a nyugati országokkal közösségben, a Gergely-naptár szerint ünnepelnénk a húsvétot

Adrian Papahagi kiállására reagált a kolozsvári ortodox püspök is, és azt válaszolta, nagyon szeretné, ha ez a változás bekövetkezne.

„Emlékeznünk kell, hogy 1922-ben a Román Ortodox Egyház (BOR) áttért a Gergely-naptárra, és 4 évig a húsvétot a Gergely naptár szerint ünnepelték. Mivel azonban a legtöbb ortodox országban a húsvétot a régi naptár szerint, a Juliánusz naptár szerint tartották, a BOR is visszatért a régi naptárhoz. Természetesen teljes szívünkből szeretnénk, ha ezen módosítani lehetne” – válaszolta a sajtó megkeresésére Andreicuț püspök, hozzátéve, hogy a tudatlanság ellen nagyon nehéz harcolni. „Csodálatos lenne, ha ezt sikerülne elérni, és a húsvéti ünnepeket átállítanánk az új naptárra, mert a többi fix dátumú ünnepet, mint például a karácsony, eszerint tartjuk, csak a húsvéthoz kapcsolódó ünnepeket tartjuk a régi naptár szerint” – mondta a püspök.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!