Az egész országban tüntetnek a gazdák

2023. április 7. – 12:59

Az egész országban tüntetnek a gazdák
Román gazdák sorakoztatják fel traktorjaikat a nădlac-i vámhoz vezető úton, miközben a gabona ára és az olcsó ukrán gabona beáramlásából eredő kereslet miatt tiltakoznak, 2023. április 7-én – Cornel Putan / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

Országszerte tüntetnek a romániai gazdák pénteken, mert elégedetlenek azzal a megoldással, amit az Európai Bizottság (EB) kínált az agrár-élelmiszeripari ágazatban az ukrajnai háború miatt jelentkező problémákra és súlyos egyensúlyzavarokra.

Az Európai Bizottság még március 24-én jelentette be, hogy 56,3 millió eurós pénzügyi segítséget nyújt a lengyelországi, romániai és bulgáriai gazdáknak az ukrán gabonaimport okozta károk enyhítésére. Ebből Lengyelország 29,5 millió eurót, Bulgária 16,75 millió eurót, Románia pedig 10,05 millió eurót kap. A hazai gazdaszervezetek „nevetségesen csekélynek” nevezték az összeget.

Az ügy miatt Klaus Iohannis is felszólalt az Európai Tanács ülése előtt, ahol rámutatott: ennek a segélynek az esetében az volt az eljárás, hogy a mezőgazdasági minisztérium elküldte a szükséges adatokat az Európai Bizottságnak, amely tárgyalások nélkül, egy képlet alapján megszabta az egyes tagállamoknak járó támogatás összegét. „Előfordulhat, hogy a minisztérium nem gondolta át kellőképpen az elküldött adatokat, de jómagam nem láttam ezeket, így nem szeretném kommentálni” – fogalmazott. Ugyanakkor hozzátette, azt is furcsának tartja, hogy az EB pusztán egy képlet alapján hozta meg a döntést, semmiféle egyeztetésre nem került sor az érintett tagállamokkal.

A pénteki tiltakozó akciót szervező a Mezőgazdaságért és az Együttműködésért Szövetség (AAC) szerint az uniós kártérítési csomag messze nem elég a piac stabilitásának megőrzésére, ezért Fehér, Arad, Argeş, Bihar, Beszterce-Naszód, Botoşani, Brăila, Buzău, Kolozs, Konstanca, Kovászna, Galac, Iaşi, Maros, Olt, Szatmár, Temes, Tulcea, Vrancea megyében és Bukarestben is szerveznek tiltakozó akciókat.

Közleményükben az AAC képviselői hangsúlyozták: a romániai gazdáknak stabilitásra és kiszámíthatóságra van szükségük, arra, hogy európai társaikkal azonos feltételek mellett folytathassák tevékenységüket, és hogy az európai és hazai döntéshozók támogassák és védjék őket.

A Digi24 tudósítója szerint Bukarestben, az Európai Bizottság székháza előtt körülbelül 100 gazda gyűlt péntek délelőtt össze. Itt többször hangsúlyozták, hogy az egész kelet-európai régióban a romániai gazdák kapják a legkevesebb kártérítést az ukrán exportra vonatkozó behozatali vámok, kvóták és kereskedelmi védelmi intézkedések felfüggesztése után.

„Az összes ukrán árura vonatkozó vámok teljes eltörlése a múlt év közepén a szomszédos országokba exportálta a háború hatásait a kereskedelem terén egy akaratlan dömpinghatás révén, mivel önköltség alatti értékesítésre ösztönözte az ukrán gazdákat, miközben az áruforgalom növelését erőltette. Ez nem segíti őket abban, hogy a növekvő inputköltségek mellett újraindítsák termelési ciklusukat, de súlyosan megzavarta a romániai piacot” – fogalmazott közleményében a szervezet.

Mint már korábban is beszámoltunk róla, közös levelet írt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság (EB) elnökének a román, a magyar, a lengyel, a bolgár és a szlovák miniszterelnök, amelyben további uniós pénzügyi eszközök mozgósítását kérik az Európába beáramló ukrán gabona ügyében.

Az EB ennek nyomán múlt héten bejelentette, hogy egy újabb, 75 millió eurós kompenzációs csomagot készítenek elő azoknak a tagállamoknak, akik direkt módon érintettek az ukrajnai mezőgazdasági termékek behozatalával kapcsolatban. Ezt várhatóan április közepén jelentik be hivatalosan.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!